Ha a szlovákiai kormányzatot az emberi test felépítéséhez akarnánk hasonlítani, a külügyi tárca okvetlenül a kimeneti nyílás szerepét töltené be, két – kritikán aluli szellemi képességű és teljesítményű – vezetője pedig ama farnak két pofája. És amikor csak megszólalnak, hangos sípolás kíséretében árad szét az a bizonyos penetráns valami – mint ma is, amikor Korčok fészbukdiplomata, külügyminiszter a magyar házelnököt próbálta a térdére fektetve elfenekelni.
Három lehetőség van, és alighanem mindhárom egyszerre fennáll:
Ezek együttesével magyarázható, ahogy és amiért Korčok ma nekiment Kövér Lászlónak és rajta keresztül Magyarországnak. Kifogásolja, hogy Magyarország vezető politikusai folyamatosan történelmi kérdéseket vetnek fel, melyek – mint írja – „ellentmondanak a Szlovákiával való jó kétoldalú kapcsolatokra irányuló szándékoknak”.
Korčok számára kiábrándító, hogy Budapestről „olyamatosan üzeneteket és előadásokat hallunk közös történelmünkről”.
Hogy min akadt ki ennyire a miniszter úr? Nos, ha a fenti három tényező nem állna fenn – azaz nem lenne korlátozott szellemi képességű, nem állna külső befolyás hatása alatt és a fordítók-tanácsadók is értenék a dolgukat, akkor nem értette volna ennyire csúnyán félre Kövér László szövegét.
Amely, Korčok állításával ellentétben,
– hogy mást ne mondjunk, a hatályos szlovák jogrendnek mind a mai napig részei, parlamenti határozattal is megerősített részei a kollektív bűnösséget kimondó náci Beneš-dekrétumok.
Akár azon az áron is, hogy szemet huny a felvidéki magyarokat érintő szlovák disznóságok fölött, egy nagyobb cél érdekében. Ha csak egy oposszum agyával megegyező méretű szürkeállománya lenne a teljes szlovák külügynek, akkor inkább kezet csókolhatnának ezért Magyarországnak. Azért, hogy Szijjártóék nem azzal vannak elfoglalva, hogy a szlovák jogrend náci örökségű hatályos anyagával verjék az asztalt az összes létező nemzetközi fórumon, éjjel-nappal.
Mindemellett dekrétumokkal, nyelvtörvényekkel és a többi kicsinyes, ócska intézkedéseikkel szép lassan, csendben kiirtják Felvidékről a magyarságot, beteljesítve ezzel a beneši álmot úgy, ahogy talán maga az álmodója sem merte volna remélni.
Kérdés tehát, hogy megéri-e tovább nyelni, csak nyelni…?
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
