Magyarország 1956 őszén váratlanul a világsajtó érdeklődésének középpontjába került, az október 23-i felkelés hírére a tudósítók Budapestre özönlöttek. Az eseményekről a legtöbb újság a címlapjain számolt be.
A negyvenes évek végétől, ahogy a sztálinista rendszer megszilárdultával a nyugati hírszervek tudósítóit sorra kiutasították Magyarországról, a nekik dolgozó magyarok munkáját lehetetlenné tették, néhányukat pedig bebörtönözték. Idővel a nyugati lapoknak és hírügynökségeknek nem voltak állandó budapesti tudósítói.
Ez alól egy házaspár képezett kivételt: Marton Endre és Ilona, akik az Associated Press (AP), illetve az United Press International (UPI) amerikai hírügynökségeknek tudósítottak. A korabeli rendszer logikátlanságának tűnik, hogy miközben az országban tombolt a kémhisztéria, ők végig viszonylag háborítatlanul dolgozhattak Magyarországon, és „csak” az enyhülés után, 1955-ben tartóztatták le őket kémkedés vádjával.
A nyugati hírszervek jobbára csak a Marton házaspáron keresztül juthattak Magyarországról érkező friss tudósításokhoz. Független újságírókként az AP-n és UPI-n keresztül gyakorlatilag az összes nyugati ügynökséget ellátták hírekkel.
A keleti tömb országaira specializálódott külpolitikai újságírók zöme, kiszorulva a népi demokráciákból, Bécsből próbált tájékozódni a vasfüggöny mögött zajló eseményekről. Számukra alapvető fontosságú volt, hogy írásaik hitelessé tétele érdekében időnként ellátogassanak a kommunista országokba, köztük Magyarországra is.
Az ilyen beutazásokat különféle bürokratikus akadályokkal nehezítették, és csak ritkán engedélyezték. Az a szerencsés újságíró sem utazhatott kedve szerint, akinek sikerült vízumot szereznie. Itt töltött idejét a vendéglátók körültekintően megszervezték és szigorúan kontrollálták, így kevés valódi tapasztalatot szerezhetett a rendszerrel kapcsolatban.
A sztálinista évek bizonyos attrakciói mégis megkívánták a külföldi újságírók jelenlétét. Ilyen alkalmak voltak például a nagy kirakatperek, a Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségsorozat vagy az 1954-es magyar-angol labdarúgó mérkőzés. Ezekre azonban gondosan megválogatva hívtak meg egy sor nyugati újságírót, főleg a baloldali vagy kommunista szimpatizánsok, illetve a nyugati kommunista pártok újságjainak tudósítói közül.
1953-ban a Nagy Imre nevéhez fűződő politikai enyhülés felkeltette a lapok figyelmét Magyarország iránt, és a következő években emelkedett a beutazó újságírók száma. Mivel a nyugati hírközlő szerveknek nem voltak a Marton házaspár bebörtönzése után állandó budapesti tudósítói, a hiányt a tudósítók gyakori budapesti látogatása pótolta. Különösen magas volt az újságírók aktivitása az 1956-os évben.
A magyar forradalom híre az egész világot bejárta – szimpátiatüntetés Eindhovenben 1956. november 5-én (Kép forrása: Wikipédia/ Rossem, Wim van/ CC BY-SA 3.0 nl)
Látogatásuk során minden külföldi tudósítót kiemelt személyként kezeltek, minden részletre kiterjedő, előre megszervezett programot készítettek számukra. Kötelező jellegű volt valamely nehézipari beruházás, elsősorban a sztálinvárosi építkezések meglátogatása, de gyakran beletartozott a programba egy balatoni kirándulás és esti kultúrprogramként a Csárdáskirálynő című operett megtekintése. Természetesen a kísérő tolmács és minden interjút adó személy részletes jelentést írt az újságíróval történt beszélgetéséről, a vendégek mozgását is gondosan figyelemmel kísérték.
A nyugatiakkal ellentétben a szovjet tábor vezető újságjainak feltehetően voltak kiküldött budapesti tudósítói, kilétük azonban további kutatást kíván. A TASZSZ szintén foglalkoztatott tudósítót Magyarországon, ők rövid közlemények formájában a forradalom alatt is folyamatosan tudósítottak Budapestről.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
