Minden szerves életforma a világban arra törekszik, hogy szaporodjon. Kizárólag ezért vesz fel tápanyagot is, hogy legyen ereje szaporodni és reprodukálni önmagát. Az egysejtűektől, a növényeken át, az állatokig ( itt az embert is biológiailag beleértve). Ez az evolúció alaplényege, hogy a te saját génkészleted továbbörökítsd másba, aki majd szintén továbbörökíti. A végtelenségig. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a világ egy leromlott állapotban van az Édeni síkról levettetve. A világ és annak minden teremtménye nem áll már kapcsolatban Istennel közvetlenül. A világ és benne minden lény, nem ismeri Istent. Ergo nem ismeri az öröklét valóságát. Számára a létezés ennyi, amit ez a szükségszerűen mulandósághoz kötött anyagi világ jelent. Az örökkévalóságot nem ismerve, a maga öröklétét így ebben a porfészekben akarja elérni. Ezért amit itt az anyagban ismerve tud, megteszi és az anyagi alaplényegét a DNS-kódját továbbadja, mielőtt az ő egzisztenciája elpusztul. Ez az Istent nem ismerő anyaghoz kötött öröklét. A folytonos továbbadása az anyagi magvadnak. Ez is a szanszára egyfajta ördögi köre, ahol a céltalan léted arra redukálódik, hogy valamit magadból tovább adj, ami ugyanúgy szükségszerűen elpusztul anyagi formájában. És az evolúció ezt indukálja, romlott alaplényegünkben. Ha úgy tetszik ez a legistentelenebb ösztön. Az Isten nem ismerésének leglényegibb alapösztöne.
Felismerve az isteni öröklét valóságát, azonban az egész mulandó világ és benne minden, hiábavalónak kell tűnjön. Ha ez a felismerés velőig hatol, a lélek legmélyéig, akkor a szexualitás a a leginkább „elistentelenedett” létállapot üzemanyagaként tekinthető kizárólag. Ez a felismerés és az ennek szellemében törekvő szándék pedig olyan ellentétes a világgal, az ember biológiai alaplényegével, hogy csak igen kevesen hajlandóak befogadni azt, s nem ellenérvet, kibúvót lelni, vagy csak egyszerűen legyinteni, kinevetni és őrültségnek titulálni ezt. A világ szemében bolondság, s ezt e nemes bolondságot Hamvas is találóan írja le: „Bizonyos meghibbanásra van szükség ahhoz, hogy valaki az értelmetlen életrontást szisztematikusan kiépítse és alkalmazza. Mindenesetre az őrülethez közel álló rögeszméjének kell lennie, aki következetesen értelmetlenséget értelmetlenségre halmoz, s e tevékenységet ésszerűnek nevezi.” Amikor a vallás tömegjelenséggé vált, népiesedett és ezzel együtt felhígult, az ilyen kardinális létigazságokról is szükségszerűen lemondott. Jézus és az apostolai így éltek, Pál apostol kifejezetten biztat is erre az életformára (1.Kor. 7.). Buddha így szól: „Amikor az, aki szexuális örömökre vágyik, beteljesíti vágyát, a szíve valóban elbájolódik. A halandó megkapja, amit akar. De amint ennek a – vágyakozó, epekedő – személynek az örömei lecsillapodnak, összetörik, mintha meglőtték volna egy nyíllal. Így aki mindig tudatos, az kerüli a szexuális vágyakat. Elengedve azokat, átkel az áradáson, mint az, aki, a csónakból kilapátolva a vizet, elérte a túlpartot.” (Káma-szutta, Szutta-nipáta 1.4). A Buddha követő bhikkhuk mai napig tartják magukat ehhez, ahogyan a hindu brahmacsarják is, kiknél még a vágyakozó gondolatoktól való megszabadulásra is törekedni kell. (Ez összecseng Jézus Hegyi beszédében foglaltakkal(Mt.5:28)) A világ,a természet jelenlegi leromlott rendje és Isten ellentétei egymásnak. „Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.” (Jak. 4:4) És a az ember, jelen biológiai formája is szemben áll, a benne lakó isteni szellemmel. „Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.” (Gal. 5: 16-17)
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
