A Szerencsejáték nem tud 20 milliárdot adni a posták megmentésére, de 34 milliárd adott a New Landnek

A Szerencsejáték nem tud 20 milliárdot adni a posták megmentésére, de 34 milliárd adott a New Landnek

Tegnap a napirend előtti felszólalások során a jobbikos Dudás Róbert kérdésére Fónagy János gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár közölte, hogy a Magyar Postának mintegy 20 milliárd forintnyi energiatöbbletköltséget kell kezelnie. 

Hozzátette azt is, hogy amíg nem látható “a háborús infláció” mérséklődése és az energiaárrobbanás következménye, tavaszig 366 posta működését szüneteltetni kell. Ha azonban az önkormányzatok átvállalják a költségek felét, akkor Fónagy János szerint lehetőség lesz ezek üzemeltetésére. 

Utóbbi államtitkári kiszólása azért is fontos, mert Dudás Róbert arra szólította fel a kormányzatot, ha már nem segítik meg közvetlenül az állami céget, és mivel a Szerencsejáték Zrt. sem hajlandó segíteni, hiába is az árukapcsolat a postahelyekkel, akkor legalább az Orbán-kormány az önkormányzatokon segítsen, hogy ők aztán fenntarthassák az “ideiglenesen” bezárásra ítélt postahelyeket. 

Az államtitkári válaszból azonban az szűrhető le, hogy a kabinet ebben a kérdésben is egyedül hagyja a településeket. 

Egyébként Dudás Róbert írásban is kérdezte a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy a Szerencsejáték Zrt., ha már a Postát nem, akkor kiket támogat, milyen cégekkel köt szerződést. Sajnálatos módon a Rogán Antal helyett válaszoló Dömötör Csaba nem volt hajlandó megnevezni ezen cégeket. 

Pedig közölhette volna, hogy

a Szerencsejáték Zrt. 2021. január 13-án több mint harmincnégy és félmilliárd (egészen pontosan: 34.645.669.290 forint) forint értékben kötött három éves szerződést marketing és kommunikációs integrált feladatok ellátására a New Land Media Reklám és Médiaszolgáltató Kft. – Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel.

 Ahogy az ismert, a kormány kedvenc médiaügynöksége a 2020-as 70,4 milliárdos forgalmát 2021-re 80,3 milliárd forintra növelte, a New Land Media Kft. adózott eredménye pedig a 2020-as 3,1 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra ugrott. A tavalyi év profitjából az egyedüli tag Balásy Gyula több mint 1,5 milliárd forint osztalékot vett fel.

Tehát, ha valóban 20 milliárd forintos energiatöbbletköltséget kellene kezelni, akkor a Szerencsejáték Zrt-vel szoros árukapcsolatban álló Magyar Posta is juthatott volna hasonló mértékű támogatáshoz, nemcsak a kormányzat által amúgy is kitömött New Land Media. 

Hírdetés

Nyilván nem tiltja semmi, de a Szerencsejáték Zrt. 40 milliós reklámszerződést kötött Ákos cégével, a Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt-vel is 2021 márciusában, de szintén elfér a kis színes hírek között, hogy közel 16 millióval támogatták a Mediaworks “Figyelő TOP200 Gála és Klubestjét” is.

Érdekes még, hogy tavaly és idén is kötöttek szerződést őrzésvédelemre és biztonsági takarításra azzal a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel, amely 2010-ig még az Orbán-kormányok örökös belügyminiszterének, Pintér Sándornak volt a tulajdona. A két megállapodás értéke 628.346.457 forint lett.

Ehhez képest sokkal több jutott idén februárban a Társadalomkutató Kft.-nek kutatási keretszerződés címen, több mint 732 millió forint értékben. A Társadalomkutató Kft-vel az MTVA is kötött szerződést, közel 94 millió forintért fog a közmédia megbízásából a  Társadalomkutató Kft. a “közszolgálati médiaszolgáltatók tartalomszolgáltatását támogató médiafogyasztás-kutatásokat” végezni.

Az Index akkor azt írta, bár a tenderre csak egyetlen cég jelentkezett, az árnak így is sikerült az eredetileg becsült 90 millióról 94 millió környékére felkúsznia. A győztes végül a Társadalomkutató Kft. lett, akinek az ügyvezetője Fekete-Somodi Ágnes, aki korábban a magyar kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet ügyvezetője volt. 

Mint írták, a cég neve akkor került elő, amikor 2019-ben egy-egy ellenzéki politikust besározó, sugalmazó kérdéseket feltéve telefonálgattak valakik az Amygdala Közvéleménykutató Intézet vagy a Társadalomkutató Intézet nevében. Ekkor a Társadalomkutató Kft. elhatárolódott a dologtól, és azt mondták semmi közül nincs  sem az állítólagos Társadalomkutató Intézethez, sem a lejárató kampányhoz. A Társadalomkutató Kft. munkájában egyébként alvállalkozóként részt fog venni a Nézőpont Intézethez tartozó Kutatópont Kft. is. 

November 11. után kevesebb lett a postahelyek száma

Október 28-án a Magyar Posta még azzal magyarázta a 210 településen bezárandó 366 postahivatalt, hogy az csak ideiglenes hatályú lesz, és úgyis csak a brüsszeli szankciók miatt van erre szükség. Azonban az Orbán-kormány államtitkára, Fónagy János már egy nappal korábban (október 27-énmár arról írt, így is túl sok postahely működik az országban. November 2-án már Orbán Viktor miniszterelnök is Posta szükségszerű átalakításáról beszélt, ugyanis meglátása szerint az állami vállalat életveszélyben van, és nem lát más megoldást, mint a szolgáltatás- és létszámleépítést. 

Jellemző, hogy a postahelyek bezárása kiakasztotta a polgármestereket. Beszéltünk olyan fideszes településvezetővel, aki a Facebookról értesült a szolgáltatás leállításáról, ugyanis őt sem keresték meg sem a Magyar Posta, sem pedig a kormányzat részéről. 

“Ha egy kispostát bezárnak az adott város perifériáján, annak vezetőjét nem tudják megint vezető beosztásba tenni, tehát vélhetően más munkakörbe irányítják. Ennek az egyeztetése zajlik most ezekben a napokban. Ebből tehát születhetnek konfliktusok, és születhetnek olyan munkavállalói döntések, hogy az érintett postás dolgozó megválik a kötelékből”

– figyelmeztetett az Alfahírnek nyilatkozó Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

Emlékezetes, Dudás Róbert már tavaly nyáron figyelmeztetett, a Magyar Posta tömeges bezárásokra készül, akkor a cég rémhírterjesztésnek nevezte a jobbikos politikus állítását – de ami késett, az nem múlt. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »