Kruchió Lászlónak lételeme a szépség, amit dekorációival ámulatra méltó módon mutat fel mindenütt, ahol munkatársaival alkot. Számos megbízása mellett szülővárosában, Monoron élménybisztrót működtet, és szabadtéri adventi kiállítással segít felkészülni az ünnepre.
– Minden évben Ön rendezi a városban az adventi kiállítást, egyre több embernek szerezve örömet. Miért szívügye ez?
– Szeretném mindenkinek megmutatni a természetben rejlő szépséget és erőt, s azt, hogy egy kis átalakítással, emberi beavatkozással milyen csodákat alkothatunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az idei már a 15. kiállítás, hagyomány lett belőle. Része az adventi várakozásnak, a karácsonyi ünnepünknek itt, Monoron, és minden évben tudunk valami újat mutatni.
De elég, ha arra gondolunk, hogy az ünnepek közeledtével az emberek sokszor tülekednek, bosszankodnak a kasszák előtti hosszú sorokban, senki nem szereti, ha hozzáérnek, s a koronavírus-járvány óta még inkább így van ez, mint azelőtt. Itt nálunk pedig boldogok, örülnek egymásnak, a szépség felemeli a lelküket. Idén egy feldíszített tűzoltóautó áll a téren, a tetején létra. Weöres Sándor egy verssorát idézi: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
– Sokféle ember jön megcsodálni a kiállítást, a legszegényebbektől kezdve azokig, akik távolról érkeznek ide, hogy láthassák. Vajon miért ilyen vonzó?
– A megnyitón körbejártam a nézelődők között. Szeretem látni, ahogy beszélgetnek, és nagyon örülök, hogy minden korosztályt, minden réteget meg tudunk érinteni. Mivel a Covid-járvány óta szabad téren állítjuk fel az installációkat, az itt élők mindennapjainak a részévévé válik a kiállítás, különböző fényekben láthatják, reggel és este teljesen mást mutat. Nagyon szeretek adni, és fontosnak tartom, hogy a kiállításokon mindig legyen egy fotósarok. Egy nagyszülő számára nem is lehet szebb karácsonyi ajándék, mint egy szép családi fotó vagy egy kép az unokáról, dédunokáról. Bensőséges hangulatot teremtünk, a megnyitó alkalmával ingyenes fotózási lehetőséget kínáltunk, és az emberek maguk is szabadon fényképezkedhetnek. Egy másik alkalommal négyezer forintért lehet majd fényképeket készíttetni, és a bevételt az Anyák az Anyákért Alapítványnak ajánljuk fel.
– Hívő katolikusként él, templomokat is díszít. Mit ad hozzá a díszítés a szertartásokhoz?
– Fontosak a szimbólumok, különösen a katolikusok számára, hiszen a templomaink díszítése eleve markáns, figyelemfelkeltő, színekben gazdag. Ehhez a virágdekorációnak is alkalmazkodnia kell. Fontosnak tartom, hogy olyan dekoráció kerüljön az oltárra, amely egyrészt részévé válik a belső térnek, másrészt kiemelkedik belőle, hogy az egyes ünnepköröket meg tudjuk különböztetni egymástól.
Miközben az evangéliumi gondolatok megérintik a lelkünket, az oltáron a dekorációimban is mindig megjelennek az ünnepkörök. Nagyon inspiráló számomra a plébánosom, Urr Ipoly atya, aki szereti a templomi installációimat, és nagy szabadságot ad. A Jóisten egyébként is a tenyerén hordoz, soha nem kellett megalkudnom a munkámban, bátran dolgozhatok a színekkel, formákkal. Ipoly atya felemel: dicsér, bírál, megmagyarázza a kompozíciókat, partner az alkotásban. Édesanyám a nagy kritikusom, az ő véleményét mindig megkérdezem. A családtagjaim visszajelzése fontos számomra. Kamilla lányom egyszer azt mondta, az adventi kiállításokon mindig legyen hó. Idén béreltünk egy hógépet, a megnyitón a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek mind ott nyüzsögtek körülötte.
– Több mint egy éve teljesült egy nagy vágya, megnyitotta Monoron, a templom mellett a Fürge Páva bisztrót, szemet gyönyörködtető berendezéssel.
– Valóban régi vágyam volt ez a hely. Sokan a magukénak érzik, tologatják az asztalokat, s mi is gyakran átrendezzük a teret, otthonos, családias környezetet teremtünk. Helyet adunk különleges rendezvényeknek is, az ünnepkörökre építve. Szent Márton napján például a szentmise után a hívek egy része átjött libavacsorára. Három fogás volt három különböző borral, közel ötven ember ült le nálunk. Egy asztal körül ülve az emberek, jó szándéktól vezérelve, valódi közösséget tudnak alkotni. A Valentin-napi vacsorán vagy más ünnepekhez kötődő alkalmakon egy hosszú asztalhoz egymást nem ismerő emberek ülhetnek le, és sok barátság szövődik. Különleges dolgok történnek itt, és ezt nagyon szeretem. Sokan belefeledkeznek a dekorációba, de volt már olyan eset is, hogy egy első randin két fiatal egymásba feledkezett bele. Rég elmúlt a záróra, de ők nem vették észre, hogy már fel is mostunk körülöttük. Hazaküldtem a kollégáimat, én pedig ott maradtam hátrébb egy fotelban. Már majdnem elaludtam, de annyira szép volt látni, hogy megszűnt körülöttük a világ. Ez is hozzátartozik a hely varázsához, itt mindig hosszan beszélgetnek az emberek.
Tetszik, amikor például egy franciatanárnő hetente egyszer eljön hozzánk, és elhozza magával a regényt, amit éppen olvas, itt tölti az énidejét, mert otthon, három gyerek mellett nehéz olvasni. Vannak sütemények, amelyeket én találtam ki. Egy májusi napon például azt kérte egy törzsvendégünk, hogy lepjem meg egy süteménnyel: készítettem neki egy tálat háromféle desszertből, cukormentes, valódi málnából készült szósszal, tejszínhabbal, ehető rózsákkal. Büszke rá, hogy a kérésére külön édesség készült. De terveztem süteményeket alkalmakra is, például a Fürge Páva egyéves születésnapjára.
A teázás, kávézás egy szertartás, a legkisebb megfizethető boldogság pedig, a sütemény, felvidítja az embert.
– Nagy szállodákat díszít, a budai Sándor-palota dekorációit is Ön készíti. Fontos szerepet tölt be az életében a szépség.
– A szépség iránti érzékenység ott van az emberekben, lételemünk. Szeretjük, ha szép, rendezett a környezetünk, a lakásunk, az otthonunk. Sokszor eszembe jut Az ember tragédiája:
Vágyik a szépségre, díszít, hogy kellemes környezet vegye körül. Mindenkiben ott van a szépség iránti igény, a tökéletességre törekvés. Egy virágos kompozíció boldoggá teszi az embert, hiszen a színek, a formák, a természet alkotta nemes szépség az öröm hordozója. Ezzel szemben ha piszkot, szemetet, omladozó házakat látunk, az nyomasztó érzést kelt bennünk. Ha egy feldíszített téren átsétálunk, az kiszakít a hétköznapokból, a napi problémáink közül, s virágok szépsége egyfajta nyugalmat, harmóniát áraszt. A honlapomon is olvasható jelmondat így hangzik: Kijárat a rohanó világból. A kiállításon egy kapu szimbolizálja ezt a kijáratot, vagyis a bejáratot abba a világba, ahol mindenki feltöltekezhet az ünnep előtt. Ahogyan régi kedves plébánosom, Csáki Tibor atya mondta, hogy ne csak úgy beessünk szenteste a fa alá, felkészületlenül.
– Mit jelent Önnek a karácsony? Hogyan ünnepel?
– Karácsonyra minden szállodában és az általunk díszített más épületekben is készen vagyunk már a dekorációval. Ez nagy megnyugvás, hiszen rajtam múlik, milyen lesz ezeknek a tereknek a karácsonyi hangulata. 24-én végre együtt lehetek a családommal, nyugodt környezetben. Már harmadik éve sikerül megvalósítani, hogy 23-án dolgozunk utoljára, s másnaptól zárva van az üzlet is. Előtte bizony sokat dolgozunk, hogy másoknak is megteremtsük a karácsonyi idillt, örömet szerezzünk. Magánházakat is díszítünk, az ünnepre azok is készen állnak. Nagy boldogságot jelent, hogy az otthonunkat a családdal együtt díszítjük fel karácsonyra. Ebben persze mindig van egyfajta feszültség is, hiszen szeretnénk, hogy mindennel elkészüljünk szentestére, de ez hozzátartozik az ünnephez. A karácsonyeste a családomé. Illetve nem kizárólag, mert részei az ünnepünknek a papjaink is, most is várjuk a korábbi plébánosunkat. Voltak már nálunk szenteste olyan papok is, akik csak rövid ideig szolgáltak itt Monoron: az esti mise után eljöttek hozzánk, aztán az éjféli mise előtt visszamentek a templomba.
– Lélekben hogyan készül az ünnepre?
– Fontos számomra, hogy néha ott tudjak lenni a hajnali miséken, lélekben is. A karácsonyi készület időszakában mindig rengeteg a munkám, és nagyon korán kell nekilátni a feladatoknak ahhoz, hogy az összes helyszínen mindennel időben elkészüljünk. Ezért áldozatot követel tőlem, hogy egy-egy hajnali misén ott tudjak lenni. Viszont minden napra van lelki táplálékom: Timikétől, a feleségemtől naponta üzeneteket kapok: egy-egy igehelyet, egy-egy mondatot az adventi naptárban, amivel segít, hogy megnyugodjak kicsit ezekben a hetekben, amikor óriási a munkatempó. 24-ére aztán véget ér ez az időszak, az a nap végre a családé. De tavaly a 25-ét már másképp töltöttük: a Sant’Egidio közösség által a szegényeknek szervezett karácsonyi ünnepet a Fürge Pávában rendeztük meg. Idén is itt tartjuk majd az ebédet és az ajándékosztást. Szépen megterítünk, mi kínáljuk a vendégeknek a desszerteket, feldíszítjük a termet, hogy igazán szép helyen lehessenek együtt.
Szerző: Thullner Zsuzsanna
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
