A szélhámos Farkas Attila Márton

Racionálisan nem lehet megmagyarázni a FAM fedőnevű ügynök tevékenységét, aki újabban megint Julius Evolát ócsárolja, valami belpesti romkocsma pincéjében. Nem először intéz „támadást” a tradicionális szellem, kimagasló képviselői ellen, ezért nem árt, ha megvizsgáljuk ezt a FAM nevű jelenséget.

Vajon miért baj neki az, hogy vannak, akik Evolánál megtalálják azt az utat, ami kivezeti őket a hétköznapok posványából, és utat mutat a szellemi emelkedés felé? Végre távol kerülve minden depressziótól, fásultságtól, neurózistól, gyengeségtől valamint képmutatástól, a New Age önbecsapásától, álboldogságtól, megalkuvástól, cinizmustól, gúnyolódástól és a sort sokáig lehetne folytatni, egyszóval mindattól, ami a modern embert, és az álspirituális utakon tévelygőket jellemzi. Miért fáj ez annyira FAM-nak? Talán azt gondolja, hogy tévedünk és valójában Evola tanításai félrevezetőek? Talán fél, és ezért hangoztatja, hogy „Evola egy dilettáns”, hogy „terjed az Evola vírus”, szóval fél, hogy el ne tévedjünk? Erről van szó?

Nem sajnos nem ez a helyzet. A stílus akkor egészen más lenne. C’est le ton qui fait la chanson (A mód, ahogyan valaki kifejezi magát, elárulja valódi szándékait.) Az a mód, ahogy Farkas dolgozik, alantas és undorító. A szándék tehát ártó.

Úgy tűnik, hogy Farkas Atilla fél és retteg valamitől, amit ezek a szerzők és ez a szellemi irányzat képvisel. Lenácizás? Megvolt. Lefasisztázás? Megvolt. De tudjuk, hogy amikor ezekkel a szavakkal próbálnak megbélyegezni valamit, akkor a mögött mindig valami mélyebb rettegés húzódik meg.

Voltaképp Farkas Attila Márton az a sárban fetrengő szerencsétlen, aki fogja a bokádat, hogy nehogy fel tudj kelni a földről.

Ő attól retteg, ha valaki több lesz nála, és annak tükrében kiderül az ő alantassága.

Semmi más motivációja nincs, csak, hogy másokat is benne tartson abba a hazug álszellemiségbe, amiből ő sose tudott (talán nem is akart) kiemelkedni. Ezért írja minden elemében hazug cikkeit, ezért fröcsög most is egy belpesti pincében. Hiába cáfolták minden hazug vádját, már tíz évvel ezelőtt is meg tizenöt évvel ezelőtt is, folytatja. Folytatja mert az egzisztenciális életben maradásához folytatnia kell.

Ennyi a célja: maradjon mindenki olyan nyakig szaros, mint ő. Sőt még kicsit be is ken, azzal amit az arcáról levakar, ekkor rajtad több lesz, és így már ki is tűnik a többiek közül! Így már ő lesz a megmondó ember! És FAM ekkor elégedett.

De mindenhova nem érhet el a keze, mindenkit nem tud vissza rántani, amitől bizonyára eszi a méreg. Sokan kikerülik őt, vagy csak egyszerűen át lépnek rajta. Ezek az emberek távol élnek a belpesti liberál „értelmiség” pöcegödrétől és csak még távolibb magaslatokra törnek. Ez a pöcegödör lakóit végtelenül irritálja és saját ürüléküket nem győzik a távolodók után hajigálni. Magukból kikelve tapasztalják újra és újra, hogy a fekália nem repült el a célig, sőt még a közelébe se.

Titokban tudják, hogy mikor majd jön egy nagy eső (özönvíz szerű) a kifele dobált fekáliájukat maradéktalanul visszamossa a pöcegödrükbe, úgy hogy majd bele fulladnak. Mert ez a sorsa, ha úgy tetszik karmája a szardobáló hazudozóknak.

De ez a félelmetes jövőkép őket csak még eszeveszettebb dobálózásra sarkallja. Az épphogy csak kimászni igyekezőket, egyszer gúnyolódással fenyítik, másszor „baráti” vállveregetésekkel eltérítik szándékától, hogy aztán cinkos összekacsintással bevonják a közös gyűlölködésbe.

Ez az elveszettek, rothadó cinikus társasága. Ez a pöcegödör.

A pöcegödör már válságtünet. Jobb időkben felszámolták még az ilyeneket (pl. mésszel beszórták), de legalább körbe kerítették volna, hogy a benne lakók ne tudjanak kifele piszkítani. Ma már semmi korlát nincs körülöttük, és a gödör akkora, hogy szinte mindenki elkerülhetetlenül beleesik.

Mindenesetre, kimászni még egyelőre nem tilos.

Pár szóban egy másik gondolatra is alkalom nyílik most kitérni.

A pöcegödör helytartója, Farkas Atilla, többször kikérte magának előadásain, hogy őt lezsidózták.

Ezzel kapcsolatban annyit lehet mondani, hogy a magyar, keresztény ember számára a zsidó nem csak faji kategória, hanem egy lelkület szimbóluma is, és inkább ez utóbbi. Egy olyan lelkületé, aminek a középpontjában a saját érdekeinek gátlástalan érvényesítése áll, amihez tehát nem válogat az eszközökben. Érdekérvényesítési technikái alantasak, indirektek, gerinctelenek. Ezzel szemben a keresztény ember értékeket akar érvényesíteni a világban, még akkor is, ha személyes kis érdekei ellentétben állnak az isteni örök igazsággal. A keresztfát senki nem veszi föl érdekből! Érdek az, hogy többet ehess, többet ihass, több pénzed legyen, stb., ami bálványok körül forog. Hogy ki melyik úton jár, az pár perc alatt megállapítható. Így használva a „zsidó” kifejezést, a nyugati világ szinte egésze lelkileg elzsidósodott, úgyszólván „zsidó” „utat” jár. Krisztus útját eközben a keveseknél is kevesebben ismerik, és még kevesebben járják. De ettől még a fogalmak nem veszítik érvényüket, és így értve, Farkas Atilla kétségkívül egy szánalmas és aljas önérdek-érvényesítő zsidó.


Forrás:deres.tv
Tovább a cikkre »