A Szentszéki Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni az újságírókkal történő április 23–ai, esti találkozójakor a következőket jelentette be.
Ma délután 17 órakor tartották a bíborosi kollégium második általános ülését (congregatio generalis) az Új szinódusi aulában, melyen mintegy száz bíboros (103) vett részt.
Az ülés a Veni Sancte Spiritus (Jöjj Szentlélek) kezdetű imával kezdődött, amelyet egy imádság követett Ferenc pápáért. A találkozó során mindazon bíborosok akik korábban nem tettek még esküt az Universi Dominici gregis kezdetű konstitúcióra (mely az apostoli szék üresedéséről és a római pápa megválasztásáról szól), eskűt tettek.
A bíborosok a Novendiali (kilenc napos gyászídő) programját is jóváhagyták, ahogyan azt a sajtóiroda ma este nyilvánosságra hozta.
Az ülés fél hétkor ért véget. A következő ülésre holnap, április 24-én 9 órakor kerül sor.
Ma este és szombatig minden nap 21 órától rózsafüzért imádkoznak Ferenc pápáért a Santa Maria Maggiore-bazilikában.
A hatóságok jelentései szerint ma 11:00 és 19:30 között közel húszezer hívő ment el, hogy lerója tiszteletét a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa koporsós ravatalánál.
Eddig több mint 2200 újságírót és médiaszereplőt akkreditáltak a pápai temetésre.
Forrás: Szentszéki Sajtószolgálat
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
(ki)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »