A szappanopera sokadik epizódja: Roy, Rafel és a többiek

A szappanopera sokadik epizódja: Roy, Rafel és a többiek

Biztos emlékszünk még a régi viccre:

Honnan tudod, hogy lehallgat a KGB? Onnan, hogy eggyel több szekrény van a szobádban.

Ezt a viccet talán úgy aktualizálhatjuk, honnan tudja a jobbikos, hogy lehallgatják? Onnan, hogy eggyel több telefon van társa zsebében. Mi tagadás, nem lehet túl nagy a bizalmi légkör a párt berkein belül, lassan már kétszer is meg kell gondolnia az embernek, mint mond párttársai előtt, ha csak nem akarja pár hét múlva például a Hír TV híradójában viszonthallani magát, ahogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke is.

Lehet, lassan be kell vezetni a jelbeszédet a Jobbik elnökségi ülésein. Most éppen azt szivárogtatta ki valaki, ahogy Sneider arról értekezik, ő tud a nép egyszerű gyermeke lenni, nagyon szívesen bográcsozik az emberekkel, aztán viszont bárkit agyonüt. Legfőképpen a cigányokat.

És még sorolhatná. Bizony.

Az ATV műsorában Rónai Egon kérdezett alá nagyon kellemesen, lehetőséget adva neki a magyarázkodásra, ahol a pártelnök ugyan elmesélte, milyen „játékos” dolgokat szoktak csinálni feleségével – utalva a karlendítős képekre, melyekről Sneider, mint "történész" azt állította, nem az, aminek látszik. Ezt Mirkóczki Ádám, aki nagy mestere annak, hogy láttassuk másnak magunkat, mint amik vagyunk, minden bizonnyal hitelesebben tudta volna előadni.

No, mindegy.

Az viszont nagyon is nem mindegy, és már fele ennyire sem „játékos”, hogy az agyonütős szavak hallatára Rafel Gyula módfelett mérges lett. A Mindent a Cigányokért Fórum Egyesület elnöke beszélt az Echo TV Napi aktuális című műsorában, ahol kiemelte, aggodalommal tölti el, hogy egy ilyen ember áll a Jobbik élén. Rafael Gyula hangsúlyozta: a baloldal a cigányságtól egyetlen szavazatot se várjon addig, amíg a jobbikos rasszista és antiszemita ideológiával akarnak szövetséget kötni.

Hírdetés

Enne már fele sem tréfa!

Az viszont különösen furcsa, érdekes (vagy talán nem is annyira?), hogy az a balliberális sajtó, mely az elmúlt 20-30 évben fele ennyire „nácigyanús” történés után már újabb vészkorszakot vizionált, Brüsszelig szaladt meg vissza, majd pedig Strasbourgba, most mélyen csendben van. Az ATV munkatársa, Gulyás Balázs sem harsog, hogy „ezek a mondatok a bajok, és elég komoly bajok.” Ahogy tette ezt az én egyik, 2012-es beszédem miatt…

Most akkor mi lesz? Mivé lesz a sok százezer cigány szavazó? Talán mennek a Fideszhez? Itt már csak Gyurcsány Ferenc békítheti ki az ellentéteket Rafael Gyula és Sneider Tamás között. Lárifári, mit nekünk az elvek és a következetesség, lényeg, hogy O1G!

Mindezeknek a kabaréba, vagy éppen szappanoperába illő eseményeknek az a legfontosabb üzenete, hogy az egyesült balliberális tömb úgy, ahogy van, totálisan hiteltelen. Ennek a tábornak mind a mai napig Gyurcsány Ferenc az egyetlen olyan figurája, akit se kiköpni, se lenyelni nem tud évek óta a baloldali ellenzék, kinek olyan karaktere van, hogy tudja irányítani az eseményeket.

Mi ebből a hiteltelen hazaáruló társaságból nem kérünk, mint ahogyan nem tartozunk NER-hez sem. Ezért hirdette meg a Mi Hazánk Mozgalom a Gyurcsány-mentes ellenzéket, ezért leszünk mi a harmadik erő. Az elmúlt napok eseményeiből ezt kell leszűrni.

Ja, és talán abbéli aggodalmunkat kell kifejeznünk, Sneider „Roy” Tamás nehogy agyonüsse Rafael Gyulát, amiért nem szavaz rá.

Ez igazán nem volna „játékos”.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »