A szabályok kora véget ért: Trump visszahozta a nyers erő politikáját Vrabec Mária2026. 01. 26., h – 17:51
Donald Trump amerikai elnök elraboltatta Nicolas Maduro venezuelai elnököt és feleségét, és ezzel látszólag végérvényesen felborult az egyes államok szuverenitásán alapuló világrend. De vajon eddig nem úgy működött a világpolitika, hogy az erősebb államok , akár a demokráciaexport köntösébe csomagolva, de megszerezték, amit akartak?
És ha ezután már leplezni sem akarják a szándékaikat, mi következik ebből a kis országok számára? Gyarmati István biztonságpolitikai szakértőt, a Milton Friedmann Egyetem oktatóját kérdeztük.
Felrúgta Amerika a nemzetközi szabályrendszert, vagy csak a látszatra ad kevésbé mint eddig?
A szabákyrendszert, amit nemzetközi jognak hívunk, mások mellett Amerika eddig is sokszor felrúgta. A nemzetközi jognak ugyanis nincs automatikus kikényszerítő mechanizmusa, sem rendőrség, sem bíróság nem bünteti, ha nem tartják be. Csakis az államokon múlik, mennyire tartják tiszteletben és ha ehhez fűződött érdekük, eddig is megszegték. Most az Egyesült Államok gondolja azt – és ebben van ráció – hogy bizonyos dolgokban túlságosan úriemberként viselkedett, átengedett az oroszoknak és a kínaiaknak olyan pozíciókat, amelyeket nem kellett volna. Most első lépésként megpróbálja helyreállítani, amit az USA a Monroe-elv alapján már a múlt század elején megfogalmazott: hogy a a nyugati félteke az Amerikáé.
De hogy jön ide Grönland, amelyre szintén igényt tart Trump elnök?
Úgy, hogy a klímaváltozás miatt megnyílt az észak-nyugati átjáró és bár Donald Trump tagadja a klímaváltozást, azért kénytelen reagálni rá. Ő azt mondja, hogy Grönland környékén hemzsegnek az orosz és kínai hajók – ez egy kicsit túlzás, de ott vannak és Trump is ott akar lenni. A nagy kérdés számomra, miért kellene ehhez annektálnia Grönlandot, mikor az örömmel befogadna további amerikai támaszpontokat.
Most már arról van szó, hogy Grönlandot nem megszállni, hanem megvenni szeretné Amerika. Elképzelhető, hogy Dánia eladja?
Nehezen tudnám ezt elképzelni, de az a kérdés, mi lesz a tárgyalás alapja. Azt látjuk, hogy Amerika mindent megpróbál, most már harmincezer dollárt ajánl fejenként minden grönlandi lakosnak és ki tudja meddig megy még el. Az lenne jó, ha most már a politikusok befognák a szájukat és jogászok próbálnák megtalálni a megoldást.
Miért akarja Trump mindenáron birtokolni Grönlandot és nem elég neki, hogy annyi katonai támaszpontja lehet ott, amennyit csak akar?
Grönland nem Amerikának kell, hanem Donald Trumpnak. Egy interjúban el is mondta, hogy ingatlanosként nem akarja bérelni azt, ami az övé is lehet.
Ezek után Putyin a nemzetközi porondon is igazolva láthatja Ukrajna megtámadását, hiszen a saját érdekszférájában mindenki azt csinál, amit akar, vagy épp ellenkezőleg: ijedtségre ad számára okot, hogy Trump a szövetségesét, Maduro elnököt raboltatta el?
Putyinnak Ukrajnával kapcsolatban nem kell visszaigazolás, mert meggyőződésból cselekedett. Az orosz politikának Nagy Péter óta alapelve, hogy terjeszkedni kell. Ürügyként, a propagandában fel fogja Putyin használni a venezuelei történéseket, de ugyanakkor tart is attól, hogy ez az Amerika már ki fog állni az érdekeiért, akár vele szemben is, mert a képességei és a lehetőségei mellett, most már az akarata is megvan hozzá.
Ehhez képest Ukrajnát illetően nagyon engedékeny Trump Moszkvával szemben. Ez azért van, mert Ukrajna messze van, különösebb érdekei nem fűződnek ahhoz, hogy teljes mellszélességgel kiálljon mellette, vagy mert Trumpnak egyszerűen szimpatikus Putyin?
Trump számára az orosz-ukrán háború másod-harmadrendű kérdés. Fontos, de nem azért, mert Ukrajna érdekeit tartja szem előtt, hanem, azértt, hogy Oroszország ne kerüljün túlerőbe Európával szemben, mert Amerika akkor tud a számára igazán fontos Ázsiára összpontosítani, ha nem kell Európával foglalkoznia. De az is biztos, hogy vezetőként nagyon tetszik neki, hogy Putyin azt csinál amit akar. Ő is szeretné azt csinálni amit akar, csak Amerikában ez nem olyan egyszerű, mint Oroszországban. Amerikában még működnek a fékek és ellensúlyok, épp most döntött úgy a kongresszus, hogy az elnök nem nem költhet a költségvetésből grönlandi katonai beavatkozásra.
Venezuelában miről van szó elsősorban? Az olajról, a kábítószer elleni küzdelemről, vagy arról, hogy a nyugati félteke az USA fennhatósága alá tartozzon?
Ez mind együtt működik, de különbőző mértékben. Az olajkitermelésmár nem akkora stratégiai kérdés, mint a hetvenes években, amikor olajválság volt. Ma túltermelés van, várható, hogy csökkeni fog az olaj ára, ami az orosz gazdaság számára komoly csapás lesz. De Trump számára most az a legfontosabb, hogy a nyugati féltekét senki ne veszélyeztesse, és ebben Venezuela kulcsfontosságú, mert itt volt a legnagyobb orosz és kínai támaszpont. Sok tekintetben Venezuela tartotta el Kubát is, most ezt a stratégiai pontot sikerült Trumpnak kilőnie és jó érzékkel kifordította a földet a sarkából. Az olaj már csak járulékos haszon.
Kuba lehet a következő célpont? Marco Rubio amerikai külügymiszter az elemzők szerint erről álmodik.
Kuba a venezuelai olaj nélkül nehéz helyzeben lesz, mert az orosz olajra sem számíthat. Putyin mindent meg fog ígérni neki, de ahogy a többi ígéretét, ezt sem fogja teljesíteni. Ahogy annak idejön Örményországot, most Venezuelát is a sorsára hagyta és sorsára fogja hagyni a többi szövetségesét is – ez fontos hír mindenkinek, aki Oroszország segítségére számít. Elvileg következhet Kuba, Kolumbia, Mexikó, de most inkább Grönland a téma. Mexikó sokkal fontosabb lenne Amerika számára, de ez túl nagy falat. Az ország felét két nagy drogbanda ellenőrzi, a kormány nem is nagyon akar ott beavatkozni. Az ország megválasztott elnöke, pedig egy harcias baloldali hölgy, Claudia Sheinbaum, akit nem ajánlatos, hogy az amerikaiak elraboljanak, mert a végén ők könyörögnének a mexikóiaknak, hogy vegyék vissza. Kolumbia elfoglalásának mem sok értelme lenne, Kubával pedig az a probléma, hogy ez még mindig az a sajátos kommunista ország, ahol a nép támogatja a rendszert.
Azt minek tudja be, hogy Delcy Rodriquez, Maduro volt alelnöke és Venezuela kinevezett elnöke együttműködik az Egyesült Államokkal. Lehetett itt valamiféle előzetes megállapodás, vagy csak megijedt, hogy hasonló sorsra jut, mit Maduro elnök?
Szerintem Rodriqueznek először otthon kellett elérnie, hogy a tábornokok elfogadják és beiktassák az elnöki hivatalba, ezért keménykedett Amerikával szemben. De abban reménykedik, és nem alaptakanul, hogy az Amerikával való együttműködésben a tábornokok is követni fogják őt, hiszen ők látják a legjobban, mennyire ki vannak szolgáltatva. Gondoljunk bele, milyen hadsereg az, amelyik az amerikai beavatkozás során egyetlen helikoptert sem tudott lelőni?
Hogy lehet az, hogy a választásokon elsöprő győzelmet arató venezuelai ellenzék labdába sem rúg? Lehet, hogy Trump azért mellőzi Corina Machadot, mert elhappolta előle a Nobel-díjat?
Bármennyire komikusnak tűnhet, Trump esetében ez lehet komoly indok. Elég nehéz azt mondani, hogy itt van egy Nobel-békedíjas ellenzéki vezető és nem vele működünk együtt, de abban is van azért racionalitás, hogy a folytonosság és a káosz megelőzése érdekében Maduro helyettesét bízták meg az ország vezetésével.
Milyen lehet Venezuela új társadalmi berendezkedése? Egy Amerikához lojális diktatúra?
Ha nem is diktatúra, de biztos, hogy nem liberális demokrácia. Logikus az lenne, ha hamarosan kiírnának egy választást, de ezt egyelőre Amerika sem akarja. Hosszú konszolidációs időszakra számíthatunk, amelyben Amerika érdekei lesznek a legfontosabbak és ezek nem feltétlenül azok, amelyet mi is fontosnak tekintenénk. Ahogy Ukrajna esetében sem az igazságos békét tartja szem előtt Trump, számára az a lényeg, hogy végre ne lövöldezzenek. Hogy Ukrajna mennyi terültet feszít, az mindegy. Lényeg számára a Béke Nobel-díj.
Maduro sorsa mi lesz?
Elítélik. Az USA jogrendszere szerint az amerikiai törvények fölötte állnak a nemzetközi jogrendnek és ezt érvényesíteni fogják.
Mindent összevetve, a világpolitika jövője és irányultsága szempontjából inkább pozitív vagy negatív fejlemény az, ami Venezuelában történt?
Nem tekinteném negatívnak, mert azt is látni kell, hogy vannak helyzetek, amikor a demokratikus országok nem tudják az érdekeiket a nemzetközi jog keretein belül érvényesíteni. Mondok egy példát: 1981-ben Izrael megsemmisített egy iraki atomreaktort. Gondoljunk bele, mi történhetett volna, ha ezt nem teszi meg, és Szaddám Huszein atomfegyverrel rendelkezett volna 1991-ben, amikor megtámadta Kuvaitot.
Elkezdődött a világpolitikában az a korszak, hogy már a látszatra sem adunk, és az erősebbek mindent megtehetnek?
Mindig is ilyen világ volt. A nukleáris elrettentésnek köszönhetően, amikor két atomhatalom létezett és ezek egymást kordában tartották, úgy nézett ki, hogy ez a világ normális menete. De ha visszanézünk a történelemben, azok, akiknek elég erejük volt, mindig felrúgták a szabályokat.
Fog tudni ehhez az új rendszerhez alkalmazkodni a még mindig inkább az elvekhez ragaszkodó Európai Unió?
Azt gondolom, hogy a szabályok tiszteletben tartása és az elvekhez való ragaszkodás jó dolog. Én biztos, hogy szívesebben élek olyan kontinensen, ahol lehet tudni, hogy bizonyos alapelvek érvényesek. Európának azonban meg kell tanulnia, hogy ezeket befelé alkalmazhatja, de kifelé nem igazán. Az USA eddig a szövetségese volt, most már nem minden tekintetben az.
Merrefelé tarthat ezt követően a világ? Lehetnek országok, amelyek szintén érvényt akarnak szerezni a területi igényeiknek?
Elképzelhető, hogy lesznek, akik ezt felhasználják igazolásul ahhoz, amit már régóta szeretnének megtenni: Szerbia szívesen megszállná Koszovót, Kína Tajvant. 2026 kérdése az lesz, hogy a meglévő igényeit melyik ország fogja érvényesíteni. Mert azt mindenki figyelembe veszi, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek, és Jupiterből kevés van.
A kialakulóban lévő új pragmatikus világrendben hol lesz a demokráciák helye?
Julius Nyerere, Tanzánia elnöke mondta azt, hogy a fűnek mindegy, hogy az elefántok harcolnak vagy szeretkeznek rajta, így is, úgy is letapossák. Biztosan nem olyan lesz az európai demokrácia, mint eddig volt. A kis országoknak olyan politikát kell folytatniuk, amellyel a nagyokat nem haragítják magukra. Nem reménytelen a dolog, mert bármely nagyhatalom fogalmaz meg igényeket, mindig akad egy másik, amelyik ellensúlyt képez, és a gyengébb oldalára áll. Csak ügyesen kell politizálni, mert egyes országok érdekei most már nagyon beleolvadnak másokéba.
Szlovákia és Magyarország ezt jól csinálja?
Szlovákia vezetőjét nem akarom minősíteni, de ez nem az ő politikája, Magyarországot másolja. Ez egy home made magyarországi politika, ami lehet eredményes, ha megfelelő időben megfelelő jeleket adnánk – és most nem az elvekről beszélek. Ez választási kampányban aligha lehetséges, majd április végén tudom megválaszolni a kérdést.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
