A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja a maszkviselést

Svédország járványszakértője továbbra sem javasolja a koronavírus-járvány ellen maszkok viseletét.

Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője kedden a svéd közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az ajánláshoz további kutatási eredményeket vár hivatala a maszkviselet előnyeiről.

Tegnell egy nappal azután mondta ezt, hogy a svéd Karolinska Intézet jelentésben foglalt állást a maszkok mellett, mert arra jutott, hogy azok akadályozzák a kórokozó terjedését. Tegnell szerint viszont az intézet nem állt elő új ismeretekkel, csupán köztudott állításokat fogalmazott meg. A legfőbb svéd járványszakértő szerint ráadásul több lehet a maszk hátránya, mint előnye, mivel ha nem megfelelően használják, a fertőzés továbbadását segítheti.

Hírdetés

A kérdésre, miszerint ha így van, akkor miért javasolja, sőt teszi kötelezővé az országok többsége a maszkok viseletét, Tegnell azt felelte, hogy ezt tőlük kell megkérdezni, majd pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a "maszkpárti" országok közül néhányban sebesen terjed a járvány.

"A maszk soha nem lehet tökéletes megoldás a ragály ellen, csak annak része" – mondta a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője.

A 10 millió lakosú Svédországban keddig 5747-en haltak meg a járvány miatt – tízszer annyian, mint Magyarországon -, és 81 ezer 181-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírustól. Stockholm nem vezetett be korlátozásokat a járvány tetőpontján sem, és maszkviseletet sem javasolt a lakosságnak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »