A kósza állatra két hét után bukkantak rá egy kerékpárút mellett. Azonban az igazi vadászat csak ekkor vette kezdetét.
„Örömmel tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy az október 7-én ismeretlen személy által a biztonsági pánt szétvágásával kinyitott karanténjából kiengedett és az állatkert területéről eltűnt dél-afrikai sült tegnap este 22-23 óra között sikeresen megfogtuk és biztonságban visszaszállítottuk az állatkertbe” – adta hírül Facebook-posztjában a Jászberényi Állat- és Növénykert.
Az eltűnt afrikai tarajos sült egy jászberényi lakos vette végül észre este 10 körül, a város határában, egy kerékpárút mellett. Rögtön értesítette az állatkertet.
Mire az állatkert vezetője a helyszínre érkezett, a sül megriadt egy biciklistől, és az út menti sűrű ártéri erdőbe húzódott. Ekkor elkezdték a keresését először hőkamera segítségével, amit aztán erős fényű lámpákkal egészítettek ki, miután asül nyomára akadtak. A sűrű növényzet közt mintegy háromnegyed órányi keresés után az akkorra már a helyszínre érkezett ápolókkal együtt sikerült befogni és az állatkertbe szállítani az igencsak megriadt állatot – írják.
A tarajos sül, bár jócskán lefogyott, komolyabb egészségügyi problémák nélkül került meg.
A karanténhelyiség zárának megrongálása miatt történt szökés ügyében a rendőrségi vizsgálat jelenleg is folyamatban van, a zárat megrongáló és az állatokat kieresztő személy kiléte és cselekedetének indítéka továbbra is ismeretlen.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


