A Momentum nem generációs mozgalom, hanem egy generációs pszichózis tünethordozója.
Teljesen téves az a felvetés, amely valamiféle „új Fideszként” akarja láttatni ezt a társaságot. A Fidesz ugyanis nem egy általános rossz közérzet, hanem sokkal inkább konkrét reáliák alapján akarta megdönteni a szocializmust, és világos terve volt arra, mi jöjjön utána. Sőt a Fidesz vezetői mindenkinél hamarabb ismerték fel, hogy azok az eszmék, amelyekben hittek, az aktuális helyzetben nem működnek, és a politika elsősorban a realitásérzék tudománya, nem az ideológiáké.
Az úgynevezett ’68-as nemzedék vesztes forradalma máig ható tragikus következményekkel járó változásokat indított el Európában és Amerikában is. A ’68-as nemzedék legrosszabbjai életben tartották a lángot és beépültek a mainstream politikába, és a zöldektől a konzervatívokig ott voltak minden pártban az elmúlt évtizedekben. Talán megtanultak viselkedni, megszerették a luxusszállók kényelmét, a pénzt és a nagy személyzetet, de nem nőttek fel soha. És el tudták hitetni, hogy ezt lehet. Minden nemzedék szeretne örökre gyermek és fiatal maradni, amióta gyermeknek és fiatalnak lenni ennyire jó és kényelmes.
Nem mindig volt az. Ez korunk nagy vívmánya, a körülajnározott gyermek, aki nem tud olyat kérni, amit ne kapna meg. Az természetes, hogy az ifjúság meg akarja változtatni az örökölni vágyott világot. Az viszont nem természetes, hogy ma ez az életkor valahol negyven körül ér véget, utána felnőtt az ember, hatvan körül lesz középkorú és nyolcvan felett öreg.
Az ifjúság nyilvánvalóan együtt jár a tapasztalatlanság andalító eufóriájával is, de most van egy olyan ifjú nemzedékünk, amely meg tudja úszni annak a bizonyos élettapasztalatnak a megszerzését. Mert a prezentációkészítés, illetve egy kimutatás bemutatása fura módon sokkal kevesebb élettapasztalathoz juttat, mint a trágyahordás vagy akár egy-két hónapnyi katonai alapkiképzés, amin még ötven évvel ezelőtt is túl voltak húszéves korukra. Vagy, hogy kiszakadjunk a férfisovinizmus mocsarából: egy lány 16 évesen már általában segédkezett egy-két szülésnél, a tehén ellésénél és pár ebéd (20 főre) elkészítésén is túl volt a tíz csirke saját kezű levágásával együtt.
Mindez azért lényeges, mert ennek a generációnak a megjelenése a magyar politikai piacon sikeresen tudta tovább rombolni a közbeszéd és közügyintézés minőségét és hangulatát, ami még a megtörténte után is lehetetlennek látszik. Valamint azt a veszélyt is hordozza magában, hogy hozzájuk képest még Botka László is szimpatikusnak és emberinek látszik. Ezt azért némileg ellensúlyozza, hogy az MSZP–SZDSZ-pártroncsok vezetői pont úgy nem tudnak mit kezdeni ezzel a bagázzsal, mint elsőre mi.
Egy dolog bizonyos, hogy ezek a fiúk és lányok rettenetesen ki vannak akadva, be vannak pöccenve, mintha motivációs tréningen jártak volna a tüntetés előtt. Mondjuk pont jártak is. De ezekben a körökben ez a lelki higiénia bevett része. Meg kell értenünk ezt az indulatot, mert csak részben szerves folyománya annak a gyűlöletnek, amely a magyarországi baloldalt, vagyis igazi nevükön az internacionalista liberálisokat hajtja majdnem harminc éve.
A kilencvenes évek legelejének fideszes alapélménye volt, amikor egészen rövid idő alatt került a párt a liberális véleményvezérek eszelős, habzó szájú gyűlöletének középpontjába.
A gyűlölethullám megindítója az a felismerés volt, hogy az SZDSZ nem tudja a párt ifjúsági szervezetének szerepében tartani a Fideszt. Ezt akkor nem pontosan értettük, de – gondolom, a gondos moszkvai kiképzésnek hála – nagyon hamar felismerték Orbán Viktorban az igazi ellenségüket.
Az SZDSZ úgy járt Magyarországgal, mint H. Clinton Amerikával. Megígérték neki, hogy az övé lesz, aztán a csúnya szavazók keresztbe tettek neki. Az SZDSZ 1990-ben veszítette el a lehetőséget, hogy totális uralmat szerezzen Magyarország felett, utána már csak mindig az általuk lenézett posztkommunista elit segédcsapataként voltak kénytelenek beérni a kútmérgezés és a hazaárulás örömeivel. A Gyurcsány-féle hatalomátvételig még az MSZP elitje is sokallta az SZDSZ magyargyűlöletét.
Különösen bájos, hogy ekkor (kilencven táján) a Fidesz volt az a lázadó ifjúság, amely nemcsak a kommunista rezsimet utasította el, hanem a 45 előtti Magyarország (még látszat szintjén is) folytatásának lehetetlenségét is képviselte, de egyúttal szemben állt azzal a bigott liberalizmussal is, ami már akkor is a körúton belüli flóra és fauna sajátja volt. De szembejött a valóság, és a Fidesz megtanult túlélni. Lehet, hogy kevésbé bájos felnőtt lett, mint vártuk, de van munkája, gyerekei és háromgenerációs családi házban él. A rendszerváltás pártjai mind eltűntek, az MSZP is haldoklik.
Csoda, hogy mindenért a Fideszt okolják?
A liberális politikai elit gyűlölete még alapvetően személyes volt. Meggyengülésüket az is okozta, hogy a totális életidegenségük és kormányzati alkalmatlanságuk mellett jelentős részüknek azért volt valami emberi élete. Volt házastársa, gyermeke, és a totális nihilista, önpusztító gyűlölést nem voltak képesek életvitelszerűen működtetni. Néha még kijárnak tüntetni, lájkolnak is szorgalmasan, de már föladták. Csak azzal vigasztalják magukat, hogy egy „mucsai” nép utasította vissza a világmegváltásukat. Már csak az abszolút kemény mag harcol, azok, akiknek már semmi más nem maradt. A gyermekeik, az „Apák és fiúkból” az unokák viszont már külföldön, multinacionális iskolákban és munkahelyeken szocializálódtak, és csak rosszat hallottak Magyarországról a szüleiktől és persze a romkocsmák népétől.
Aztán hazajöttek rendet csinálni, és elhozták nekünk azt a sok jót, amit a meet upokon tanultak. De miért jöttek haza, ha annyira jó volt nekik odakint, a művelt Nyugaton?
Mert mégsem volt nekik annyira jó ott távol idegenben, a tolerancia és elfogadás Mekkájában. Például nem csináltak nagy karriert. Fékezhetetlen optimizmusunkban még esetleg azt is gondolhatnánk, hogy esetleg honvágyuk volt. Az összeesküvés-elméletek rajongói még azt is felvethetik, hogy küldték őket. Persze, hogy küldték, de ez nem ok, hanem következmény.
Ezek az emberek azért jöttek vissza, mert Nyugaton nagyon rosszul érezték magukat, és azt szokta ilyenkor hinni az Y generáció (és a Z is), hogy máshol jobb. Itt nálunk éppen volt üresedés, megint nem bukott meg a diktatúra, és kaptak egy vonzó ajánlatot, hogy lenne itt egy projekt. Tehát nem hazajöttek. Hanem tulajdonképpen hittéríteni. Mert az is egy megoldásnak tűnik erre az ürességre, ha az ember arra próbál meg rávenni másokat, hogy ugyanúgy érezzék magukat rosszul, mint ő.
Ezek az emberek ugyanis mindenütt rosszul érzik magukat. Személyiségfejlődésük megrekedt azon a gyermeki szinten, amikor az ember még nem tudja, hogy mit jelent egyensúlyban, elégedettnek lenni. Ők az ingert és stimulációt kereső nemzedék, amelyik folyamatosan keresi a változást, az újat, a szabadságot, amikor mindent lehet. Mert ez a „mindent lehet” az alapvető létfeltételük. Ők nem akarnak megváltozni, ezért hát a világnak kell megváltoznia.
A Momentum Mozgalom nem generációs politikai szervezet, hanem egy generációs pszichózis tünethordozója. Nincs tisztában saját motivációinak eredetével, és ami a sokkal nagyobb probléma, semmiféle összefüggő értelmezhető világképe sincs. Ebből következőleg politikai programja sem tartalmaz értelmezhető célokat, csak dekonstruálni akar.
Lebontaná a fennállót, mert azt az önmegvalósítása akadályának látja, de nincs a valóságban gyökerező terve bármi új létrehozására.
Teljesen téves az a felvetés, amely valamiféle „új Fideszként” akarja láttatni ezt a társaságot. A Fidesz ugyanis nem egy általános rossz közérzet, hanem sokkal inkább konkrét reáliák alapján akarta megdönteni a szocializmust, és világos terve volt arra, mi jöjjön utána. Sőt a Fidesz vezetői mindenkinél hamarabb ismerték fel, hogy azok az eszmék, amelyekben hittek, az aktuális helyzetben nem működnek, és a politika elsősorban a realitásérzék tudománya, nem az ideológiáké.
A Fidesz azt tekinti valóságnak, amit az emberek is annak tekintenek. Ezért lehet utálni, de gyűlölni nem.
A politikai centrum számára (Magyarországon ez jelenleg a Fidesz) a Momentum nem politikai kihívás, hanem annak a problémának a nagyon is fájdalmas kifejeződése, hogy a Momentum által (is) fő beszédtémává szuggerált „reménytelenséget” és ürességet túl sok fiatal érzi. Ezért volt pár pillanatig a „momentum” a Momentumé. De vezetőinek politikai tehetségtelensége, arroganciája és egyértelmű rossz szándéka ellenére a felvetett probléma nagyon is valós.
Az elmúlt harminc év magyar társadalomfejlődése nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyeket a szocializmus örökül hagyott; a társadalom tovább atomizálódott és olyan magatartási minták alakultak ki a következő generációkban, amelyek közvetlenül lehetetlenítik el annak működését. Nem tudom, lehet-e olyan világot teremteni, ahová ezek az emberek integrálhatóak. Mostanában amúgy sem vagyunk túl jók integrációban. De ennek a kontrolltalan és indokolatlan dühnek az okaival kezdeni kell valamit. Valahogy vissza kell adnunk az emberi élet értelmét ezeknek az embereknek. Ők többségükben nem részei a Soros-projektnek, hanem áldozatai.
El kell érni valahogy, hogy az Y és a Z generáció tagjai megtalálják önmagukat. Vagy legalább jó helyen keressék.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
