A Smer az előrehozott választás érdekében népszavazással módosítaná az Alkotmányt

A Smer az előrehozott választás érdekében népszavazással módosítaná az Alkotmányt

Az ellenzéki Smer péntek délelőtt mutatta be a párt által indított népszavazási kezdeményezés két kérdését, amelyek célja, hogy előrehozott parlamenti választást lehessen kiírni. A referendumot, amelyet több ellenzéki párt is támogat, az őszi helyhatósági és megyei választással egyszerre szeretnék megtartani.

„A népszavazásban kizárólag a kormány megbuktatására és az előrehozott választásra összpontosítunk” – jelentette ki Robert Fico, a Smer elnöke.

A népszavazási kezdeményezés első kérdése így hangzik: „Egyetért-e azzal, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának haladéktalanul be kell adnia a lemondását?” Fico szerint ha érvényes lesz a referendum és az emberek többsége igennel szavaz, akkor ez egy alkotmánytörvény erejű jogszabálynak felel meg. Úgy gondolja, egy ilyen esetben a kormánynak azonnal le kell mondania.

Hírdetés

A kezdeményezés második kérdése a következő lenne: „Egyetért-e azzal, hogy népszavazással vagy a parlament döntésével meg lehet valósítani a törvényhozás választási időszakának idő előtti befejezését?” Emellé a kérdés mellé odatennék az erre vonatkozó alkotmánymódosítási-javaslat szövegét. Ezzel az Alkotmányban rögzítenék azt a lehetőséget, mely szerint népszavazással, vagy a parlament döntésével le lehetne rövidíteni a választási időszakot. Fico kiemelte, a módosítás értelmében ha a törvényhozás rövidítené le a választási időszakot, akkor ehhez 76 képviselő szavazata is elég lenne.

A kezdeményezésről, amelyet több ellenzéki párttal, így a Smerből kivált Hlasszal, a Szlovák Nemzeti Párttal és a fasiszta ĽSNS-ből kivált, szélsőjobboldali Republikával való egyeztetés után indították, olyan szervezetekkel is tárgyalni akarnak, mint a Fasizmus Elleni Harcosok Szövetsége (Slovenský zväz protifašistických bojovníkov), vagy a szakszervezetek. „Egy levelet készítettem elő, amelyben a polgármestereket arra kérem segítsenek nekünk” – tette hozzá Fico.

A népszavazási kezdeményezés akkor érvényes, ha hozzávetőlegesen 350 ezer választópolgár támogatja azt az aláírásával. A Smer elnöke szerint ha július végéig vagy augusztus 15-ig sikerül összegyűjteniük a szükséges aláírásokat, akkor a népszavazást megtarthatják október 29-én, vagyis a helyi önkormányzati és megyei választás napján. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »