A skót parlament elfogadta a függetlenségi népszavazásról szóló határozatot

A skót parlament elfogadta a függetlenségi népszavazásról szóló határozatot

A skót képviselők szerdán megszavazták azt a határozatot, amely engedélyezi egy újabb függetlenségi népszavazás kiírását. Arról is döntöttek, hogy a Brexit után is kifüggesztve maradhat az uniós zászló a skót parlament bejárata felett.

A most elfogadott határozat úgy fogalmaz, hogy a „referendumot kell tartani, amelyen a skótok eldönthetik, független  állammá akarnak-e válni”. A javaslatot 64:54 arányban fogadták el.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök kijelentette, hogy a skótoknak arról kell dönteniük, hogy elfogadják a Brexitet, vagy a jövőben független országgá válnak.

„A függetlenség egy eszköz, amely lehetővé teszi, hogy jobb Skóciát és saját jövőt építsünk”

Hírdetés

fogalmazott Sturgeon.

A skót referendum kiírására a brit parlaamentnek is rá kell bólintania. Boris Johsnon konzervatív kormányfő elutasítja a második népszavazás kiírásának lehetőségét. Nem véletlenül. Míg a legutóbbi, 2014-es (tehát még a Brexit-népszavazás előtti) referendumon a skótok szűk többséggel ugyan (55:45), de az Egyesült Királyságban maradás mellett döntöttek, addig most 60:40 arányban a függetlenségpártiak lehetnek többségben a felmérések szerint.

A függetlenségi törekvések akkor kaptak ismét lendületre, mikor 2016-ban kiderült, a Skótok 2014-ben gyakorlatilag kiszavazták magukat az EU-ból. Skócia ugyanis többségében maradáspárti volt, lényegében London és Anglia túlsúlya miatt kell távozniuk az EU-ból.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »