A skarlátos esetekről szólalt meg az NNK

A skarlátos esetekről szólalt meg az NNK

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatokkal cáfolta azokat az aggodalmakat, miszerint rohamosan terjedne az országban a skarlát. A járványügyi osztályvezető ugyanakkor kiemelte: a tünetek jelentkezésekor forduljunk orvoshoz és mielőbb kezdjük meg az antibiotikumos kezelést.

A heti adatok szerint 119, 204 és 304 volt a skarlátos esetszám, ezt értékelték egyesek úgy, hogy az esetszám megugrott. Molnár Zsuzsanna szerint azonban ezeket torzította a húsvét, ami egy szünettel is összekapcsolódott, és ilyenkor mindig visszaesik a bejelentések száma, utána pedig megnövekszik. Ezért a valós képet a havi adatok mutatják:

  • januárban 450,
  • februárban 640,
  • márciusban 870,
  • áprilisban 890 megbetegedést jelentettek az orvosok.
  • Ez alapján március és április között már csak egy 20-as különbség van, vagyis áprilisban vagy esetleg májusban eléri a betegszám a csúcsértéket – mutatott rá a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

    Amit a betegségről tudni kell

    A skarlát cseppfertőzéssel és közvetlen kontaktussal terjed.

    Hírdetés

    Tünetei a testszerte megjelenő vörös bőrkiütés, a torokfájás és a magas láz.

    A magyarországi háziorvosok jól felismerik a betegséget és felírják az antibiotikumot, amivel a skarlát nagyon jól kezelhető.

    Nagyon fontos, hogy mielőbb antibiotikumos terápiát kapjon a gyermek, hiszen az megelőzi a szövődmények kialakulását, illetve az így kezelt gyermek már 1-2 napon belül elveszti fertőzőképességét.

    A szakember lényesnek tartotta kiemelni, hogy az előírt antibiotikumot be is kell szedni.

    Tipikusan gyermekbetegség a skarlát, két korosztályban diagnosztizálják a legtöbb esetet: a 3-5, illetve a 6-9 évesek között (százezer 3-5 éves gyerekből 493-nál jelentettek idén skarlátot).

    Szövődményként már a betegség idején kialakulhat tályog a mandulán vagy középfülgyulladás. A későbbi szövődmények kialakulása főként az antibiotikum-éra előtt volt jellemző, akkor a szívet, az idegrendszert és a vesét érintő megbetegedés alakult ki.

    Nyitókép: Pawel Wewiorski

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »