A hétvégi amerikai, brit és francia csapásokat követően globális hadszíntérré változott a már eleve romokban heverő Szíria, az öt hivatalos atomnagyhatalom közül már csak Kína nem vetette be a közel-keleti országban a fegyvereit.
Az április 7-i, a kelet-gútai térségben lévő Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásra adott nyugati válaszcsapás precíz, áldozatokat nem követelő, célját elérő, és időben korlátozott volt. Ahogyan Boris Johnson brit külügyminiszter fogalmazott, a cél annak az üzenetnek az eljuttatása volt, hogy meg kell állítani a vegyi fegyverek használatát tiltó tabu további erózióját, és újjá kell építeni az e fegyverek bevetése elé emelt „lélektani határokat”.
Kérdés, a lélektani határ mennyire vehető komolyan, hiszen a Bassár el-Aszad vezette rezsim már nem egy alkalommal alkalmazott mérges gázokat a civil lakosság és a felkelők ellen. Tavaly áprilisban – miután az Aszad elnökhöz hű hadsereg vegyi fegyvert vetett be a fegyveres ellenzék kezén lévő területeken – az USA egyedül hajtott végre légicsapásokat Szíria ellen, s állítólag megsemmisítette a légierő negyedét. Abból a támadásból nem tanult Aszad, és továbbra is kicsi az esély, hogy a mostani megtorló akció után változna Damaszkusz politikája. Ezt megelőzően 2013 augusztusában Damaszkusz felkelők kezén lévő külvárosában vetettek be szaringázt, legalább 1400 ember életét kioltva. Akkor Barack Obama amerikai elnök kilátásba helyezte a katonai beavatkozást, azonban végül orosz javaslatra Washington elfogadta, hogy helyezzék nemzetközi felügyelet alá Szíria vegyifegyver-arzenálját. Az ENSZ határozata értelmében az Aszad-rezsim 2014 nyaráig megsemmisítette vegyi fegyvereit, de most már világos, hogy korántsem a teljes készletét.
Szíriában 2011 tavasza óta polgárháború dúl, ami az iszlamisták megjelenésével nemzetközi jelleget öltött. Az Aszad-család által közel 50 éve vaskézzel irányított ország a Közel-Kelet állatorvosi lovává vált, ahol egyszerre csapódik le az elmúlt bő 100 év történelmének minden sérelme, a muzulmán világon belüli megosztottság és a nagyhatalmi pozícióharc. A halottakat már nem is vezető, legalább 10 millió földönfutót számláló állam etnikai és vallási törésvonalakon fekszik, a konfliktus mögött pedig ott áll az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Izrael is. Utóbbi legfőbb ellensége, Irán ráadásul Szírián keresztül akar kijutást szerezni a Földközi-tengerre. Emellett a Teherán biztatására a harcokba belefolyt a síita Hezbollah szélsőséges szervezet is, így Libanon is érintett a vérfürdő fenntartásában. A szíriai konfliktusban a felek nem közvetlenül, hanem a szíriai frontokon keresztül, a helyi erőket felhasználva küzdenek egymással, így Törökország a helyi arabokat, az USA pedig a kurdokat támogatja.
Oroszország, hogy megtartsa szíriai katonai bázisait és megmutassa izmait, 2015 szeptember végén Aszad oldalán közvetlenül is beavatkozott a konfliktusba, az orvosból Frankensteinné váló diktátor javára billentve ezzel a mérleg nyelvét. Azóta a kormányhaderők bevették Aleppót, a hétvégén pedig az iszlamista ellenzék utolsó nagyobb bástyáját, a fővárossal határos Kelet-Gútát, miközben a török csapatok az ország északi részén a jobb sorsra érdemes kurdokat szorongatják. Lassan befejeződik az Európát is megrengető menekülthullámot kiváltó háború Szíriában, már „csak” tisztogató hadműveletek vannak hátra. A boldog befejezést azonban hiába várnánk, az ország szó szerint kivérzett, Damaszkuszon kívül alig találni ép várost, a legendás ókori műemlékek felrobbantva, vagyis minden megváltozott, csak éppen az ígéretesen induló, ám szörnyeteggé változó Aszad elnök marad. Civilizációnk egyik bölcsője, Szíria így vált százezrek sírjává, az értelmetlen pusztítás immár ki tudja hányadik mementójává.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
