„Indulj már hé, emberemlék”
(Vágtázó Halottkémek)
Egy biztos. Tíz év múlva ebben a világban vagy jobb lesz, vagy rosszabb. De így, ahogy most van, nem maradhat. A Felvilágosodás több mint 200 éve alatt kiderült, hibák itt is jócskán akadnak. (Attól most elegánsan eltekintek, hogy az egész egy nagy hiba volt.)
Az egyik hiba – nevezzük liberalizmusnak – a még logikusnak és elfogadhatónak mondható kínálatának határához ért, sőt jócskán túl is lépte azt. A liberális demokrácia szó szerint őrülteket, bűnözőket, deviánsokat és aberráltakat szabadított a társadalom többségére. Így élünk, ebben élünk Európában. (Az USA-ban is, de az legyen az ő gondjuk.) A nacionalizmus – sajnos – hetven évvel ezelőtt végelszámolta magát. Jó lett volna, de túltolták. A liberalizmus is jó lett volna, de azt most tolják túl. Vége lesz, mint a botnak. Marad nekünk a demokrácia, amit viszont jó lenne megtölteni valami tartalommal. Mert persze, egyrészt népuralom, amitől mindenki fontosnak érezheti magát. Másrészt viszont a „csőcselék uralma”, amit egyenjogúságnak, egyenlőségnek szokás hazudni. Nos, azt hiszem, erre igazán nincs szükség. És, még mielőtt valaki félreértene! Én inkább vállalom, hogy egy piszkos szalmán vegetáló véglény vagyok, minthogy csak az egyező kromoszómaszám alapján egyenlő legyek a fajtám utolsóival. Köszönöm, nem.
A liberális demokrácia ma ott tart, hogy tulajdonképpen a szocializmust építi. A társadalom becsületes és dolgos részét, illetve javait megadóztatja és szétosztja a tobzódó – mesterségesen tenyésztett – ingyenélők között. Természetesen nem a valóban rászorulók támogatását vetem el, csakhogy napjainkban ez a kör igen tágan értelmezett. A jólét ugyanis abszolút szubjektív fogalom, amit ráadásul kizárólag az anyagi javak oldaláról meghatározni még korlátoltság is. (Persze, egy ingyenélőnek – és barátainak – mi lehet ennél fontosabb?)
A pénz csapdájából ki kell mászni. Ahogy a liberális demokráciából is. Nem könnyű és nem is engedik. Jó példa erre egy könyv és egy film. A könyv címe: Semmi. A film címe: Amerikai szépség. Zseniális alkotások, pedig a könyv csak alig 170 oldal. A lényegük, természetesen a saját olvasatomban: Ha kiszállsz a rendszerből, meghalsz. Saját fajtársaid fognak megölni. Ahogy a Republic dalában: Meghalni kéne, de nem lehet, a vállalat nem engedi a lelkemet. Mindebből adódóan – ahogy pötyögnek a napok – sokan azt érzik, sz@r az egész. És tulajdonképpen jól érzik. De nem azért, mert sérül/nincs/veszélyben a demokrácia. Nem azért, mert nem elég jól élnek. Hanem azért, mert a felvilágosult liberalizmus akkora egót növesztett bennük, amit egy bányadömperre sem lehetne felrakni. Egyfajta halhatatlanság érzést. Ha pedig nincs határ, akkor a szabadság is értelmezhetetlen, leértékelődik és/vagy abnormális formákat vesz fel. Az ego növekszik tovább, a közösség, összetartozás, együttműködés mindinkább elképzelhetetlen, sőt lehetetlen. A kör bezárul. A rendszer összeomlik. Belülről: például nem születik elég gyerek. Kívülről: például egy másfajta kultúra elfoglalja az országot. Elkerülhető ez? (Szerintem nem.) Legyünk pozitívak: igen! Ha időben érkezik a felismerés: „Minden hiábavalóság és szélkergetés!” „Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak soha sem elég a jövedelme.” „Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint ahol mulatnak, mert minden embernek ez a vége, s aki él, itt elgondolkodik.”
Élünk tehát a semmi kapuin dörömbölve. Érdemes ezt felismerni, mert különben érvénybe léphet a népi bölcselet: Isten szeret téged, de attól még hülye maradsz.
Orientalista.hu – Vahn Mégh
A Vágtázó Halottkémek együttes egyik lemezének címe
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
