Október 25-én Határtalan öröm – Fogyatékossággal élő testvérekkel a szinodális úton címmel rendeztek ünnepi konferenciát Kaposváron. A délutáni szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be, Michael Wallace Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius pedig levélben üdvözölte a jelenlévőket.
Az alkalmon jelen volt Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferens püspöke, Varga Lajos váci segédpüspök, házigazdaként Varga László kaposvári megyéspüspök, valamint papok, szerzetesek, egyházi közösségek tagjai és világi hívek, akik részt vesznek a fogyatékossággal élők pasztorációjában, és nem utolsósorban 130 fogyatékossággal élő és kísérőik, családtagjaik. A konferencia, melyen az előre ismert szövegeket kivetítették és jelnyelven is tolmácsoltak, a Kaposvári Egyházmegye, a Szemlélek Alapítvány megujul.hu honlapja és az Egyházi Fejlesztők szervezésében valósult meg.
Varga László püspök megnyitó beszédében elmondta, „a 2023–24-ben Rómában tartott püspöki szinódus befejeztével hazánkban is folytatódott a közös gondolkodás Egyházunk megújulásáról a megujul.hu és az Egyházi Fejlesztők szervezésében. Budapest és Debrecen után Kaposvár ad otthont a »magyar szinódusnak«, melynek különlegessége, hogy most azokat szólítjuk meg, akik az Egyházban láthatatlanok, és nem hallatszik a hangjuk.”
Ismertette, hogy az eseményen bemutatják a Határtalan öröm dokumentumot, mely összefoglalja, hogyan lehet megélni az örömhírt a fogyatékossággal élőkkel, továbbá megemlékeznek Futó Károly atyáról, aki október 24-én lett volna 100 éves, és a hallássérültekért, szegényeketért élt.
Élőben kapcsolták Rómából, a Szent Péter térről Gégény Istvánt, a Szemlélek Alapítvány elnökét, majd Futó Károlyról Mikesy György hallássérült gyógypedagógiai szakember, akolitus tartott megemlékező előadást. Kiemelte, Karcsi bácsi életre váltotta, hogy
„Egész életében bevont minket, siket testvéreket az Egyházba a prifériáról, később nagyothallókat is, megtanult velünk élni, bibliaórákat tartott nekünk.” A pártállami idők ellenére gombamód nőtt a siketek és nagyothallók közössége, egyre többen részesültek szentségekben, a siketpasztoráció akkor több városban kibontakozott siket alkalmazottak részvételével.
Tiszai Luca SSS, aki az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon gondozottjaival érkezett, hitelesen beszélt arról, hogyan evangelizálnak minket a fogyatékossággal élők.
A szociális testvér rámutatott, sokszor kifejezzük, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a fogyatékossággal élők. Húzunk egy képzeletbeli vonalat, és megnézzük, ki van e fölött – közben magunk is félünk, hogy a vonal alá kerülünk. Kiemelte,
Jézus testben teljesen azonos lett velünk, leült mellénk, együtt járt az úton azokkal, akik a vonal alatt tartózkodnak. A szociális testvér egy balesetben átélte, mennyire nem tudjuk kimondani, hogy szerethetők vagyunk akkor is, ha megnyomorodunk.
Előadása végén egy, az otthonban élő kerekesszékes férfi tett tanúságot.
Varga László előadásában elmondta: „a szinódusban arra vállalkozunk, hogy egy másfajta, de nem másik Egyházat építsünk, ahol a fogyatékossággal élő személyek megtapasztalhatják Isten stílusát, a közelséget, együttérzést és a gyengédséget.” Buzdított, hogy ítélkezés, megvetés és félelem helyett mi is úgy közelítsünk feléjük, hogy Isten műve, az irgalmasság testi-lelki cselekedetei nyilvánuljanak meg. Ők puszta létükkel a szeretet egy olyan síkját szólítják meg bennünk, amit az egészséges kortársaik nem tudnak.
Többféle program kínálkozott a résztvevők számára: a Körkápolnában kérdéseket lehetett feltenni Marton Zsoltnak, a püspökség nagytermében szakmai fórumot rendeztek, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében kiscsoportokban reflektáltak az elhangzottakra, a székesegyházban pedig dicsőítő szentségimádást tartottak.
Marton Zsolttal Pozsgai Nóra, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője beszélgetett, aki elsőként bemutatta a Váci Egyházmegye kezdeményezéseit a periférián élők felé. A püspök, akinek a nagybátyja fogyatékkal élt, hangsúlyozta, „meg kell ismernünk a fogyatékkal élő embert. Legyünk megérintve általuk, éljük bele magunkat a helyzetükbe! Nem kell színjátékot játszani, óvatoskodni, távolságot tartani. Meg kell tudnunk, ő mit szeretne, nem helyette kell gondolkodnunk.”
Felhívta a figyelmet: annak érdekében, hogy a kezdeményezések ne haljanak el, a karizmatikus emberek mellett fontos kialakítani egy hívő munkatársi közösséget.
Ebéd után Varga László felolvasta Michael Wallace Banach nuncius alkalomra írt levelét, melyben az érsek Szent Lőrinc diakónus példájával buzdított, aki a szegényeket és betegeket az Egyház kincseiként mutatta be. „Nemcsak az ősegyházi időkben, de azóta is kincsként tekint az Egyház mindazokra, akik noha a társadalom perifériájára szorultak vagy valamilyen testi vagy szellemi nehézséggel élnek, mégis Krisztus képmását tükrözik, mely emberi méltóságunk alapja.”
Levelében kiemelte Ferenc pápa 2020 decemberében, a fogyatékkal élők világnapjára írt üzenetéből: a leselejtezés kultúrája a kiszolgáltatottabb embereket sújtja, köztük a fogyatékkal élőket. „Az elmúlt ötven évben fontos előrelépéseket tettünk a civil és az egyházi intézmények szintjén egyaránt. Tudatosult az emberi személy méltóságának értéke, ezért bátor döntésekkel segítettük elő a testi vagy szellemi korlátozottsággal élők beilleszkedését. Kulturális szinten azonban túl sok kifejezés mond ellen ennek az iránynak. Az elutasítás mögött nárcisztikus és haszonelvű gondolkodás rejlik, ami végül kirekesztéshez vezet – pedig a törékenység emberi mivoltunk elkerülhetetlen része. Találunk olyan, akár súlyos fogyatékkal élő személyeket, akik bár küzdelmek árán, jó és értelmes életet építettek föl maguknak, míg a normál adottságokkal rendelkezők közül vannak elégedetlenek, vagy akár reményvesztettek is.
A nuncius végül megemlékezett arról, hogy a Szentszék „a remény szentévében is meghirdette a fogyatékkal élő személyek jubileumát. A zarándoklat során tartott katekézisében Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériuma nyugalmazott pro-prefektusa így fogalmazott: »a fogyatékkal élő személyek az igazi keresztény szeretet tanúi«. Kívánom, hogy ez a remény szentévében szervezett szinódusi találkozó is hozzájárulhasson ahhoz, hogy hangos szóval hirdessük és valljuk minden emberi élet szentségét, méltóságát és végtelen értékét!” – zárta levelét a nuncius.
Az alkalmat áthatotta a fogyatékossággal élők megindító szolgálata. Kincseink címmel előadást mutattak be a székesfehérvári Szent Kristóf Ház dolgozói és lakói, melyet Török Eszter, az otthon igazgatója állított össze. Hosszú István és felesége énekes-gitáros dicsőítése is szívbe markoló volt ugyanúgy, mint a látássérült kántor kristálytiszta éneke.
A délutáni szentmisén fogyatékossággal élők is ministráltak, felolvastak, adományokat vittek.
Erdő Péter bíboros szentmisén elhangzott homíliáját teljes terjedelmében olvashatják.
A most hallott példabeszédben lényeges hangsúlyok vannak, de a megértéséhez a kulcsot maga a szent szerző adja meg nekünk: jutalmul a hűséges szolgának azt mondja a hazatérő úr, hogy „menj be urad örömébe”, gyere, vegyél részt urad örömében. Milyen öröm ez? Nyilván megint csak egy nagy lakoma. Hiszen aki nem kap rá bebocsátást, azt kivetik a „külső sötétségre”. Hányszor és hányszor találkozunk Jézus példabeszédeiben ezzel a képpel! A lakoma, vagy a menyegző képével. Isten országáról van tehát szó már megint és arról, hogy ki mehet be oda és ki nem.
Ebben az összefüggésben van értelme a talentumokról szóló példabeszédnek is.
De mit is bíz ránk az Úr, mikor is bízza ránk? Ránk bízza akkor, amikor létrehoz bennünket. Amikor elindít bennünket az utunkon, ebben az életben, és számon kéri akkor, amikor megjön, amikor hozzánk jön külön-külön, amikor visszajön, és végelszámolást tart velünk.
Hogy mit kér számon? Nem csupán azt, hogy megőriztük-e az adottságainkat, amit kaptunk: mondjuk az életünket, a testi épségünket, a szellemi képességeinket, vagy akár a kegyelmet, amiben Isten jósága folytán életünk folyamán részünk volt. De hiszen azt nem is lehet megőrizni.
mint a sportolóknak a verseny, a mérkőzés egyes mozzanatait, hogy tartsák és fejlesszék a kondíciójukat. Ugyanarról beszél Jézus, ami Szent Pálnál úgy fogalmazódik meg, hogy az életünk versenypálya, és egy koszorúért futunk, amit a legjobbak nyernek el.
Nem stabil, nem statikus, nem változatlan dolog az ember élete. Nem lehet verembe ásva vagy páncélszekrénybe rejtve megőrizni az adottságokat. Már a római jogban ismerték a lucrum cessans elvét. Eszerint már az is károkozás, ha valaki a lehetséges nyereségtől fosztotta meg a tulajdonost. Így hát ezt is számonkéri rajtunk az Úr. És a lehetséges nyereségben adottságaink és fizikai képességeink még a kisebbik szerepet játsszák.
Jézus azt mondja, hogy akinek annyi hite van, mint a mustármag és azt mondja a fának: „merülj bele a tengerbe, és ott verj gyökeret”, annak a természet is engedelmeskedik. Valóban, valamilyen formában mindannyian, akik Jézus követői vagyunk, rendkívüli képességeket kapunk. Használjuk is őket sokszor, csak talán nem ébredünk eléggé a tudatára. Tehát amikor a hitünk a másik emberben hitet fakaszt, amikor a tisztesség példájára más is helyesen cselekszik, akkor pontosan az a ránk bízott összeg hozza meg a kamatait. Valami csodálatos dolog történik akkor, mert mi magunk is kegyelemmé válhatunk azok számára, akikkel találkozunk, akiket a Gondviselés ránk bízott.
Sokak számára furcsán hangozhat, hogy mi, keresztények a mai körülmények között is arról beszélünk, miben lehetünk mások segítségére. Ám ez a teljes valóság széles horizontja. Akinek kevés a fizetése, észreveszi azt, akinek munkája sincs. Aki rendezett körülmények közt él, észreveszi a hajléktalant. Aki egészséges, erős, annak észre kell vennie azokat, akik fogyatékkal élnek. Időnket, energiánkat, lehetőségeinket fel kell használni, hogy könnyebbé tegyük az életüket.
Ezért olyan nagy öröm, hogy ma szentmisében találkozhatok az itteni szinodális út keretében azokkal, akik fogyatékkal élnek, és ezt is lehetőségnek és hivatásnak ismerik fel Isten kegyelméből. Mindannyiunk számára érvényes, hogy a keresztségben és a bérmálásban a Szentlélek ajándékát kaptuk.
Ez pedig olyan érték, amely mások javára kamatozik, és közben boldogabbá teszi azt is, aki él ezzel a kegyelemmel, aki hallgat a Szentlélek szavára. Ezekben az októberi napokban lehetőségünk van, hogy kövessük Leó pápa felhívását, aki, amikor két hete nála jártunk, azt kérte, hogy imádkozzuk a rózsafüzért, és ajánljuk fel egy szívvel-lélekkel a békéért. Kérjük az Ő világosságát és erejét fogyatékkal élő testvéreink és a magunk számára, hogy minden adottságunkban és helyzetünkben meglássuk azt a ránk bízott kincset, amit mások javára szeretetből kamatoztatni tudunk. Ámen.
*
Varga László a szentmise végén köszönetet mondott. „Ez a nap kezdete egy hosszabb folyamatnak, melyben közösen folytatjuk az utunkat fogyatékossággal élő testvéreinkkel, melyben szeretnénk megvalósítani, hogy mindent velük, semmit róluk nélkülük.”
A kaposvári megyéspüspök kérdésünkre elmondta: „Számomra nagyon fontos, hogy azok felé is elinduljunk, akik az Egyházban láthatatlanok, akik nem tudják az érdekeiket képviselni. A fogyatékossággal élők is az örömhír címzettjei. Ugyanakkor
Varga László hozzátette, a szakmai fórumon ismertették a Határtalan öröm című dokumentumot, majd felvázolt egy hároméves projektet, miszerint az egyházmegyében szeretnének gyógyító-befogadó közösségeket létrehozni, megvalósítani az akadálymentesítést, és közkinccsé tenni a fórumon részt vevő szakemberek tudását.
Fotó: Lambert Attila
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
