A Sargentini-jelentés lényege Magyarország számára nem a 7-es cikkely szerinti eljárás elindítása hanem a pénzcsapok potenciális elzárása.
A 7-es cikkelyhez kapcsolódó eljárás valószínűleg egyébként is olyan lesz, mint a Brexit-tárgyalások, ember nincs aki követni tudná, évekig húzódik, és ki tudja mi a vége. Ugyanakkor a szavazással az európai országok nagy része kifejezte (és ezért teljesen lényegtelen hogy most akkor valójában megvolt-e a kétharmad), hogy a jelenlegi formájában nem kívánja tovább támogatni a magyar kormányt, a jelenlegi magyar rendszert. Mivel pedig egyelőre Európából ide áramlik a pénz, és nem fordítva, ez kardinális jelentőségű. Teljesen mindegy, hogy maga a pontos eljárás hogyan zajlik, a lényeg az, hogy egyre kevésbé van ínyükre, hogy adófizetői pénzeket ide öntsenek. Elég erős konszenzus alakult ki abban, hogy ami itt van, az nem tetszik nekik, és ebből logikusan következik, hogy ennek a rendszernek a fenntartására/erősítésére további pénzeket nem nagyon szeretnének adni.
Ennek első jele már látszik is, méghozzá hónapok óta, az EU nem küldi a várt/ígért pénzt, helyette a kormány finanszírozza elő az összegeket, és ez már félelmetes nagyságrendűvé kezd válni. És úgy tűnik, hogy a pénz továbbra sem fog jönni:
Már ez is éppen eléggé kellemetlen (bár még menedzselhető), de az igazi kérdés az lesz, hogy a következő ciklus pénzeiből mennyit lesznek hajlandóak nekünk adni (és mikor, milyen feltételekhez kötve!). Sokan azt gondolják, hogy az EU-s pénzek csak direkt módon, a beruházások oldaláról hatnak a magyar GDP-re, de szerintem nem. A bejövő deviza tette lehetővé a devizahitelesek adósságának forintra váltását, a magyar államadósság devizaarányának folyamatos csökkentését; a végső soron jelentős mértékben a lakossághoz kerülő pénzek a vagyonhatáson keresztül megemelték a fogyasztást, a megtakarítások ugyanebből eredő emelkedése lehetővé tette az államadósság hazai finanszírozásának növekedését, ami levitte az állampapírhozamokat, ami csökkentette a költségvetési deficitet a csökkenő kamatkiadásokon keresztül, és még számos hasonló hatás van. Az EU-pénz nem egydimenzionálisan hat, és bár a kormányzat szereti elbagatellizálni jelentőségét, valószínűleg ez a pénz volt a gazdaság legfőbb hajtómotorja az elmúlt években. Amennyiben leállításra kerülnek, akkor a várható magyar makrogazdasági pályát teljesen újra kell rajzolni.
Ebből a szempontból persze igaza van Orbán Viktornak, a jövő évi EP választások fontosak. Amennyiben a populista-migránsellenes-fragmentáltabb EU-t akaró blokk a vártnál jobban előretör, akkor csökken a veszélye a pénzmegvonásnak, azonban amennyiben az erősebb Európát akarók győznek, akkor annak súlyos gazdasági következményei lehetnek Magyarország számára.
A szavazás azt alapvetően megmutatta, hogy az a gazdasági aranykor, a hét bő esztendő (amelynek eljöveteléről 2013-ban írtam: https://mfor.hu/cikkek/makro/Jon_a_het_bo_esztendo.html ) a végéhez közeledik. A feltétel nélküli pénzosztás már csak azért sem folytatódhat, mert a régiónk rohamosan zárkózik fel Európához, miközben a mediterrán periféria lecsúszóban van, őket is kellene támogatni, mi pedig már kevésbé szorulunk rá. Magyarország a jövőben tehát mindenképp sokkal kevesebb EU-s pénzre számíthat, hogy pontosan mennyire, az a fentiek alapján nyilvánvalóan erősen függ az európai politikai helyzettől, de úgy tűnik a pénzcsapok záródnak. A magyar növekedést egy ideig még fenntartja a lakossági fogyasztás, illetve a bérnövekedés kiváltotta „kényszerű” vállalati beruházások momentuma, tehát 2019 még rendben lévőnek tűnik, de azon túl a kilátások már egyre kevésbé egyértelműek. Úgy tűnik a lejtő, amin eddig lefelé gurultunk, kezd a végéhez közeledni…
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
