A Romzsa Tódorról szóló film vetítése Dunaszerdahelyen

A Romzsa Tódorról szóló film vetítése Dunaszerdahelyen

Február végén mutatják be Dunaszerdahelyen a tragikus sorsú Romzsa Tódor görögkatolikus püspök életét feldolgozó filmet. A február 25-ei vetítést közönségtalálkozó követi a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Január 15-én érkezett a magyarországi mozikba a Romzsa Tódor című életrajzi film, amely a XX. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életét, vértanúságát tárja a nézők elé.

A Bokor Attila rendezésében készült alkotás nem pusztán történelmi tablóként, hanem az emberi méltóság, az igazság melletti kiállás és a hit erejének példázataként született meg.

A történet egy fiatal kárpátaljai görögkatolikus püspök életét és vértanúságát mutatja be egy olyan korban, amikor hatalmak döntöttek sorsokról és közösségek tűntek el, amikor az igazság kimondása önmagában is veszélyessé vált.

Mint az ismertetőben írják: Romzsa Tódor a II. világháború után a szovjet nyomás ellenére sem tagadta meg a hitét, nem adta fel a pápának tett hűségesküjét. Szembeszállt azzal az erővel, amivel kevesen merték felvenni a harcot. Ezért 1947-ben a KGB Sztálin és Hruscsov utasítására alig harminchét évesen méreginjekcióval meggyilkolta.

Története egy üldözött, mégis a végsőkig kitartó keresztény ember mintája.

A róla készült film nemcsak a püspök életének döntő pillanatait idézi fel – a szerénységben gyökerező papi hivatástól egészen a tragikus mártírhalálig –, hanem azt is megmutatja, hogyan válhat egy ember a remény jelképévé egy reménytelen korban – fogalmaz az ismertető. Mint hozzáteszik, a film képi világa egyszerre idézi meg a Kárpátalja gyönyörű tájait és a történelem viharának fenyegető árnyait.

Hírdetés

A hit vértanúját, Romzsa Teodort 2001-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta, és Ferenc pápa utolsó magyarországi látogatásakor beszédében mint a hűség igaz emberét állította minden magyar elé.

A nyolc nyelven beszélő, rendkívül intelligens, a közösségért minden áldozatra kész munkácsi püspök utolsó napjait felelevenítő film címszereplőjét Dér Zsolt formálja meg, mellette a további figurákat Lux Ádám, Bezerédi Zoltán, Kakasy Dóra, Magyar Attila, Jakab Tamás, Péteri Lilla, Quintus Konrád, Gere Dénes és Cserna Antal alakítja.

„Filmünk igaz történet alapján készült, mégsem a történelemről szól, hanem az emberiség örök, ma is aktuális kérdéseiről. Az erőszak ártatlan áldozatairól, az igazság és az istenhit mellett végletekig tartó kiállásról, az alapvető emberi jognak számító vallásgyakorlásról és annak mély, történelmi gyökereiről. Mindezt Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök sorsán keresztül kísérhetjük figyelemmel, nem feledve, hogy Kárpátalja, az ezeréves Magyarországhoz mindig hű magyar és ruszin lakosságának kálváriája megannyi hasonlóságot mutat a világ más földrészein dúló keresztényüldözésekhez” – emelte ki Bokor Attila, a film rendezője a romzsa.hu honlapon.

Az Egyesült Államokban végzett Bokor Attila (56 csepp vér) filmes pályája előtt a legendás Color együttes tagja volt. A film operatőre a Kossuth-díjas Máthé Tibor, aki számos emlékezetes magyar filmet fotografált (Wojzeck, Ópium, Szamárköhögés, Simon mágus). Vágója Király István, aki sikeres filmek elkészítésében vett részt (Valami Amerika, Kincsem, Futni mentem). Zeneszerzője az Erkel Ferenc-díjas Pejtsik Péter, aki a nemzetközi zenei világban is magasan jegyzett alkotó, a BBC, az Eurodisney és Peter Gabriel felkérésére is dolgozott, itthon pedig az After Crying formáció alapítójaként ismert.

A dunaszerdahelyi vetítés szervezői a Pázmaneum Társulás, a Dunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Mathias Corvinus Collegium – Felvidék. A filmvetítésre február 25-én, szerdán 18 órakor kerül sor. A vetítést követő közönségtalálkozó vendégei: Bokor Attila, a film rendezője és forgatókönyvírója, valamint a filmet forgalmazó cég képviseletében Prukner Pál.

PP/Felvidék.ma/romzsa.hu


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »