A rendőrség továbbra is itt-tartózkodási igazolást állít ki a menekülteknek, mert a parlament nem tárgyal a migrációról

A rendőrség továbbra is itt-tartózkodási igazolást állít ki a menekülteknek, mert a parlament nem tárgyal a migrációról

Ódor Lajos kormányfő csalódott, hogy a parlament nem vitatta meg a külföldieknek kiállított itt-tartózkodási igazolás módosításáról szóló javaslatot.

Leszögezte, hogy a jelenlegi törvényi szabályozást csak egyféleképpen lehet értelmezni, és szükség van a módosítására.

„Teljesen triviális megoldásról van szó. Szinte az összes párt arról beszélt, amiatt jönnek hozzánk külföldiek, mert ilyen igazolást kapnak. A megoldás teljesen egyszerű: el kellett volna menni a parlamentbe és megnyitni az ülést” – mondta a kormányfő, hozzáfűzve, gyorsan és egyszerűen módosítani lehetett volna a törvényt úgy, hogy az igazolást ne legyen kötelező kiállítani, csupán egy törvényi lehetőség legyen. „Nagyon csalódott vagyok. Természetesen tisztelet a kivételnek, azoknak a pártoknak, amelyek nyilvánosan és a parlamenti jelenlétükkel is támogatták ennek a módosításnak az elfogadását, de sajnos nem volt meg hozzá a szükséges parlamenti többség” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Ódor.

Leszögezte, itt nem arról volt szó, hogy valamelyik párt támogatja a kormányt. „Ha fontosak számukra az emberek, és a válság megoldása, akkor tenniük kellett volna valamit. Ha nem tesznek semmit, az már az ő felelősségük, nem az enyém” – tette hozzá.

Hírdetés

Hétfőn nem sikerült megnyitni a külföldiek szlovákiai tartózkodásával kapcsolatos törvény módosításáról szóló rendkívüli ülést, mert a törvényhozás határozatképtelen volt, a képviselők fele sem nyomta meg a jelenléti gombot.

Elsősorban azok nem kapnának ilyen igazolást, akik csupán átvonulni akarnak Szlovákián, és más ország az úti céljuk. A kormány ezzel a módosítással akart reagálni a növekvő illegális migrációra, és azt kérte, hogy a parlament gyorsított eljárásban vitassa meg a tervezetet.

A javaslatról már múlt pénteken (szeptember 8.) kellett volna tárgyalni, de a parlament akkor is határozatképtelen volt.

(tasr/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »