Miroslav Čovan Történelmi feliratok Kassa területéről 1650-ig (Historické nápisy z územia Košíc do roku 1650, Martin 2023) című könyvének bemutatójára került sor a Hadik-Barkóczi-palotában, a Bocatius Közkönyvtár regionális fiókjában december 10-én.
A rendezvényre a Kassai Történelmi Egyesület (Dejepisný spolok v Košiciach) rendezésében került sor, melynek elnöke, Szeghy Gábor üdvözölte a szerzőt és jelenlevőket.
A kassai születésű kutató, aki a Comenius Egyetem Jessenius Orvostudományi Kara Idegen Nyelvi Intézetének adjunktusa, könyvében Kassa város középkori és kora újkori feliratkultúráját foglalta össze a megadott időpontig.
A területet, melynek kutatásával foglalkozik, epigráfiának nevezik. Ez minden olyan feliratot vizsgál, mely nem papirosra, pergamenre vagy papiruszra íródott. A legrégibb feliratok hordozói a 13. század előtt a harangok lehettek, vagy más bronzból készült tárgyak, netán istentiszteleti eszközök.
A kassai feliratok nyelve zömmel latin.
Az első német felirattal egy tapolymogyorósi (Zemplén) késő gótikus (1516) kelyhen találkozunk, mely tehát nem kassai eredetű. A szerzőt meglepte, hogy bár a magyar etnikum jelentős szerepet játszott a város történetében, ez a feliratokban egyáltalán nem mutatkozott meg. A német nyelvű feliratok sem olyan gyakoriak, mint Sárosban vagy a Szepességben. Kassán egyszerűen a latin uralkodott.
Két magyar nyelvű emlékünk maradt ebből a korszakból, ám ezek jelentősek.
Az egyik Kalmár György gyermekeinek sírköve 1622-ből, melynek felirata részét képezi a Felső-Magyarországon a nemesség és polgárság körében legnépszerűbb idézet Jób Könyvéből: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és hogy az utolsó napon az én testem föltámad az porból ugyanezen testemben meglátom az Istent és ezen szemeimmel midőn az földből föltámadok.” (19. fejezet, 25-27. vers). Egyedisége abban áll, hogy sem Károlyi Gáspár református, sem Káldi György katolikus fordítását nem idézi – jegyzi meg a szerző. Az utóbbi fordítást Kalmár aligha ismerhette, hiszen a teljes Biblia csak 1626-ban jelent meg az ő fordításában.
Kép forrása: Balassa Zoltán/Felvidék.ma
A másik a kassai magyar református gyülekezet birtokában van. Ez egy aranyozott óntányér, melyet Udvarhelyi György és Kuun Mária adományozott. Felirata János evangéliuma 6. fejezetének 27. verse: Munkal(k)dgiatok nem az eledelert a mely elves(z) hanem az kenyer(ér)t meli meg marad az orok eletre melyet az embernek fia ad nektek mert ezt e vegre petsetelt el az Atya tudni illik az Isten.”
Az iménti szöveg egy szóban tér el a Károlyi-féle fordítástól: „Munkálkodgyatoc nem az eledelért az melly elvész, hanem az kenyérért melly meg marad az öröc életre, mellyet az embernek fia ád néktec: Mert ezt (ez végre) bélyegezte el az attya, tudni illic az Isten.”
A szerző kronológiai sorrendben ismertette a feliratokat, minden korszaknak kiemelve egy-egy jellemző emlékét.
A legrégebbi Henszlmann Imre hagyatékából került a Felső-magyarországi Múzeumba. A bronzból készült, aranyozott zarándokkereszt (13. sz.) származási helye ismeretlen. (A kötet címlapján szerepel.) Jelentősége abban áll, hogy felirata nem a Bibliából, sem valamelyik liturgikus szövegből származó idézet, hanem egyedi. Az ábrázolt Isten Bárányát latin körfelirat veszi körül: „Hajolj meg a Keresztrefeszített előtt, aki megváltja az emberi nemet.”
A főszékesegyház legrégebbi emléke a román stílusjegyeket magán viselő bronz keresztelőmedence (13. sz. utolsó harmada, a 14.sz. eleje). Ennek is egyedi felirata van a felső peremén. „Ebben az edényben mindenki, aki meg van mosva, az a világ bűneitől van megmosva. A bűntől szabadítasz meg minket.”
Ezt a feliratot mindmáig olvashatatlannak tartották, mert a betűket csonkán öntötték ki, néhánynak tükörképét, három szót meg jobbról balra haladva helyeztek el, tehát ellentétesen a többi szöveghez képest.
Dedikálás (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Az előadó elmondta, nehézséget okoz a megfejtésnél, ha a szöveg egyes részei megsemmisültek, vagy annak elkészítője nem megszokott rövidítéseket alkalmaz. Ráadásul, ha a szöveg épp ilyen helyen sérül meg, akkor rekonstruálhatatlanná válhat. Nem szólva róla, ha valaki téved és hibás szöveget tesz közzé. Ezek az igazi kihívások!
Wick Béla pap és helytörténész óriási érdeme, hogy sok szöveget jegyzett le, melyek ma már olvashatatlanok, vagy megsemmisültek, de ő is sok esetben tévedett.
A dóm Szent István-kápolnájának falán részben hiányos felirat látható (15. sz. közepe). Ezt sem sikerült korábban megfejteni. Čovannak sikerült. A felirat a magyar történelem jelentős eseményeiről számol be 1385 és 1444 között.
Az epigráfusnak bizonyos mértékig ismernie kell a művészettörténetet, a történelem segédtudományait, az irodalomtörténetet, a vallástudományt és a teológiát. A kutatások eredménye érinti az említett tudományágakat és sok lehetőséget rejt újabb ismeretek szerzésére, gazdagítja azokat. Tehát egyáltalán nem öncélú kutatásokról van szó – hangsúlyozta az előadó.
A Páduai Szt. Antal-templom (ferences templomként is emlegetik) homlokzatán három gótikus faragás látható (15. sz.). A középsőn Krisztus a keresztfán a két latorral együtt. A gót betűs felirat Dismas XXXII és Gesmas LXIII. Ez a két lator megnevezése az apokrif Nikodémosz evangéliuma szerint. Ebbe is hiba csúszott. Lukács evangéliuma 23. fejezetének 39-43. versei emlékeznek meg róluk. A két szám nyilvánvalóan erre utal. Az első szám tehát nem XXXII, hanem XXIII helyesen – a fejezetre utal, a másik meg a versre, ezért helyesen XLIII. Az X és L egyszerűen felcserélődött.
A 224 oldalas kötet 116 feliratot ismertet.
Fontos, hogy számos szöveget pontosít és így a korábbi tévedések kiküszöbölhetők. Azonban a szerzőnek sem sikerült mindent megfejtenie.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
