„A  régészeti csudák országa” ismét bemutatkozik

„A  régészeti csudák országa” ismét bemutatkozik

146 év után újból a magyar fővárosban gyűlnek össze a régészeti szakma kiváló képviselői az Európai Régészek Szövetsége éves konferenciáján. Ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítást szervez „A régészeti csudák országa – országimázs 1876 címmel”.

Nem egészen másfél évszázaddal ezelőtt a VIII. Ősrégészeti és Embertani Világkongresszus alkalmával irányult hasonló mértékű szakmai figyelem Budapestre és Magyarországra, mint

A hajdani kongresszusra emlékeztet az a 18 tablóból álló kiállítás a Múzeumkertben, amelyet dr. Virágos Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese és dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora nyitott meg, együtt tájékoztatva a sajtót a mostani konferenciáról, amelyet a két nagy múltú intézmény: az MNM és az ELTE közösen szervez.

A kiállítás címére dr. Virágos Gábor adott magyarázatot. Ingvald Undset norvég régész visszaemlékezésében így említi a mintegy másfél évszázaddal ezelőtti kongresszust: „Az ország, mely délre a Kárpátoktól terjed, úgy jelentkezik előttem, mint a régészeti csudák országa, oly nagy a formák gazdagsága, melyek itt megleptek, oly nyomatékos azon közlemények súlya, melyekkel itt találkoztam.”

Hírdetés

Hogy a norvég régész nem túlzott, arra a kiállításon látható képekből, valamint  a magyar és angol nyelvű magyarázatokból következtethetünk, meg a hajdani tudósok nevéből, akikre dr. Borhy László rektor emlékeztetett megnyitójában.

(Rómer Flóris bencés szerzetes, régész, művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja volt és a műemlékvédelem első kezdeményezője Magyarországon. Pulszky 1869-től volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, a magyar régészettudomány atyjának, a dualizmus kultúrpápájának is nevezték az eperjesi születésű tudóst. Trefort Ágoston művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, később a MTA elnöke.)

Az ELTE rektora hangsúlyozta, hogy a legutóbbi világjárvány soha nem látott kihívásokat hozott mindenütt a világban, ezért a hat tematikát felölelő mostani kongresszus mottója a „(RE)INTEGRATION” jól kifejezi azt a törekvést, hogy újra integrálják a régészeti szakmát. Annak pedig külön jelentősége van, hogy ez Magyarországon, Budapesten történik.

 Dr. Virágos Gábor, az MNM főigazgató-helyettese rámutatott: a magyar kormányzat azon dolgozik, hogy a régészeti örökségvédelem és a beruházások között összhangot teremtsen, éppen ezért kiemelt figyelmet szentel a régészeti szakmának. Az 1876-os világkongresszus is azt hangsúlyozta, hogy Magyarország egy a kultúrnemzetek közül Európában és a világban, és ezt szeretné ezúttal is megmutatni.

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »