Világhírű tudósokat mentorált, mégis alig ismerik manapság Rátz László tanár úr nevét, akinek emlékére az MTA ún. Rátz tanár úr díjat adományoz 2001 óta. Az Európa-szerte ismert Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban a tanítványai közé tartozott többek között Neumann János, a később Nobel-díjas Wigner Jenő és Harsányi János.
Rátz tanár úr egész életét a tanítás töltötte ki, diákok nemzedékeire gyakorolt hihetetlen hatást átfogó tudásával és személyisége erejével. 1913 egy szombat délelőttjén a 11 éves Wigner Jenő, második osztályos gimnáziumi tanuló a matematikatanárához igyekezett. Addig őt soha egyetlen tanára nem hívta meg magához, az ilyesmi akkoriban nem is volt szokás. A félszeg, álmodozó Wigner Jenő betegsége miatt hónapokra kimaradt az iskolából, úgy tűnt, évet is kell halasztania.
Könyveket kölcsönzött neki a saját könyvtárából, hogy képezhesse magát, izgalmas feladatokat adott neki az általa szerkesztett Középiskolai Matematikai Lapokból, és egyáltalán: úgy beszélt vele matematikai problémákról, mintha a kollégája lenne. Sokszor elhívta azokra a kávéházi beszélgetésekre is, ahol egyetemi tanárokkal vitatták meg a legújabb tudományos kérdéseket.
Ezen a délelőttön Rátz tanár úr arról beszélt tanítványának, hogy mindig tisztában kell lennie saját képességeivel, ezért nem árt, ha tudja, hogy iskolatársa, a tízéves Neumann János még nála is tehetségesebb matematikus. Wigner Jenőt ez bántotta, de nagyon hamar rájött, hogy tanárának igaza van. Sok év múlva, már a fizikai Nobel-díj birtokosaként princetoni szobájában még mindig a Középiskolai Matematikai Lapok fejtörőit olvasgatta, ha új gondolatokra volt szüksége. Asztalán ott állt Rátz tanár úr megfakult fényképe. És hozzá hasonlóan nem tudta kivonni magát a kiváló pedagógus hatása alól számos világhírű matematikus, fizikus, mérnök és közgazdász sem.
Márpedig ez nagyon fontos, ahogy ezt Melanchthon Fülöp példája mutatja. Rátz tanár úr eredményességének titkára azóta is keresik választ.
Sopronban született 1863-ban. August Ratz vaskereskedő fiát még Ladislaus Wilhelm Ratz néven anyakönyvezték, és elemi iskoláit is németül végezte. A főreáltanodában már magyar nyelven tanulhatott, a Berzsenyi Dánielről elnevezett magyar irodalmi önképzőkörben pedig Rátz László néven írt prózai és verses műveket, és vett részt szavalóversenyeken. Érettségi előtt az 1557-ben alapított híres soproni evangélikus líceumba járt. Már kamaszként beleszeretett a matematikába, és érettségi után beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Karára. Széles körű érdeklődésére jellemző, hogy tanulmányait megszakítva egy évig filozófiát tanult Berlinben a Friedrich Wilhelms Egyetemen, majd újabb egy évet Strasbourgban a matematika–fizika szakon. A tanítástól azonban semmi nem tudta elcsábítani.
1890-ben vette át tanári oklevelét, és helyettes tanárként azonnal a budapesti Evangélikus Főgimnáziumba került. Innen kezdve nyugdíjazásáig, 35 évig nem is dolgozott máshol, a gimnázium lett mindennapjainak legfontosabb helyszíne, a tanítás és tanítványai pedig a legfontosabb szerepet játszották az életében.
A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium ekkor nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legkorszerűbb oktatási intézményének számított. Nemcsak a gyerekeknek, hanem a tanároknak is a legjobb feltételeket biztosította. A szokásosnál 50 százalékkal magasabb bért kaptak, lakhatási támogatásban és nyugdíjbiztosításban is részesültek. Rátz László ragaszkodása az intézményhez egyáltalán nem volt kivételes, a legtöbb tanár egész pályája során a gimnáziumban maradt. Többségük külföldön tanult, folyamatosan képezte magát, és szakmája elismert tudósának számított.
Wigner Jenő erről később így írt: „Ezek a nagy tanáregyéniségek imádtak tanítani, és rendkívül sikeresen motiválták a diákokat a tanulásra. Nemcsak elkötelezett hivatástudatuk és tényszerű tudásuk volt imponáló: a tudás tiszteletét és szeretetét is sikerült átadniuk.”
Egyházi státuszuk ellenére gyakran vettek fel tehetséges zsidó származású gyerekeket is, akikre senki nem próbálta ráerőltetni az evangélikus hittan látogatását. Ösztönözték a pezsgő diákéletet, a tanulók művészeti és sportfoglalkozások, önképzőkörök közül válogathattak. Az iskola fizetős volt, de széles körű ösztöndíjrendszer biztosította, hogy a kevésbé tehetős családok is beírathassák gyerekeiket.
Kezdettől Rátz László számított a gimnázium szellemiségét leginkább képviselő tanáregyéniségnek. Feljegyezték róla, hogy minden egyes óráját gondosan felépítette, és egyszerre fordított gondot a tanítványok tehetségének kibontakoztatására és a gyengébb tanulók felzárkóztatására. Egy kollégája szerint „a matematikát nem mint elvont elméleti tudományt állította tanítványai elé, hanem lépten-nyomon rámutatott a gyakorlati élettel való szoros kapcsolatára is”. Imádott tanítani, és nagyon tudta azt is, hogyan motiválhatja diákjait. „Rátz tanár úrnál kifejezetten kellemes volt vizsgázni – emlékezett Wigner. – Sokat kérdezett, de kedvesen. Azonnal feltűnt, milyen szenvedélyesen szereti a matematikát.” Viharos hévvel, de érthetően magyarázott. Nem véletlen, hogy tanítványának a pesti és a berlini egyetemeken felvett matematikakurzusok már csak ismétlésnek tűntek.
Rátz László hívő protestáns ember volt, de vallását semmilyen módon nem erőltette tanítványaira. Egyéniségének ugyanakkor minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy a tanuló Wigner Jenő még gimnáziumi évei alatt csatlakozott az evangélikus felekezethez. Tehetséges tanítványai egész héten várták a Rátz tanár úrral eltöltött szombati kávézásokat, amikor izgalmas matematikai problémákról beszélgethettek kötetlenül. Ilyesmi nemhogy középiskolában, de egyetemen sem volt szokás. Amikor felismerte a különös, magába forduló gyereknek tartott Neumann János kivételes matematikai intelligenciáját, egy darabig magánórákat adott neki, majd lehetővé tette, hogy matematikából három évvel osztálya előtt járjon. A különórákért nem fogadott el pénzt Neumann rendkívül gazdag, bankár édesapjától sem.
ő volt az Ifjúsági Dal- és Zeneegyesület elnöke, így gyakran énekelt együtt a diákokkal. Számos tanulmányi kirándulást is szervezett, hol az Adriai-tengerhez, hol az Al-Dunához, hol Velencébe vitte el tanítványait, de előfordult az is, hogy harmincnégy tanulóval körbehajózta a Balatont. Ezeket a kirándulásokat maga is élete legnagyobb élményének tartotta, még hivatalos életrajzában is feltüntette őket.
Az iskolai közéletben is aktív pedagógust 1909-ben a tantestület igazgatóvá választotta. Ebben az időben ez egy tanári pálya csúcsának számított, ráadásul a pozícióval igen jó kereset is járt. Öt évig látta el ezt a feladatot, majd szokatlan bejelentést tett a kollégái előtt. Elmondta, hogy az igazgatói megbízatás túl sok energiáját vonja el a tanítástól, ezért felmentését kéri. A tantestület döbbenten próbálta lebeszélni elhatározásáról, hiszen a lemondást presztízsvesztésnek tartották. Rátz tanár úr azonban ragaszkodott ahhoz, hogy újra teljesen a tanítványainak szentelhesse az életét. Visszalépése után a gimnázium tiszteletbeli igazgatójává nevezték ki.
De Rátz tanár úr nem csak gimnazista tanítványain keresztül gyakorolt óriási hatást a modern természettudományokra: a legnagyobb szellemi befolyást a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztőjeként érte el. Húsz éven át szerkesztette a lapot teljesen egyedül, s nemhogy fizetést nem kapott érte, hanem még ő áldozott pénzt a lap kiadására és terjesztésére. A lap céljának azt tekintette, hogy a tanulók problémamegoldó képességét fejlessze, ezért minden számban izgalmas versenyfeladatokat közölt.
A századforduló után Rátz László kollégájával, Mikola Sándorral együtt, aki egész tanári tevékenysége során a magyar középiskolai matematika- és fizikaoktatás magas színvonalra való emeléséért és a fizikus gondolkodásmódjának minél érthetőbb nyelven való megismertetéséért küzdött. Mikola Sándor tevékenysége is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Fasori Gimnázium híre messze külföldön elterjedt” – így emlékezett Králik Dezső tanszékvezető egyetemi tanár (BME Vegyészmérnöki Matematika Tanszék) –, és saját tapasztalataik alapján – kidolgozta a középiskolai matematikatanítás módszertanát. Az új metodika lépésről lépésre a hivatalos állami tantervekbe is bekerült, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő 60–70 évben a magyar matematikaoktatás világhírűnek számított.
Kollégái szerint fiatalos hévvel tanított utolsó tanári éveiben is. Végül 35 év tanítás után saját maga kérte nyugdíjazását. Ezután is rendszeresen bejárt volt munkahelyére, részt vett a fiatal tanárok képzésében. Folyamatosan kapcsolatot tartott volt növendékeivel, büszkén értesült Wigner és Neumann első komolyabb nemzetközi sikereiről is. 1930-ban egy karlsbadi fürdőkúráról tartott hazafelé, amikor útközben agyvérzés érte. Egy városligeti szanatóriumba került, nem messze az iskolától, ahol leélte egész életét. 68 éves korában itt érte a halál.
Soproni temetésén Mikola Sándor, szeretett kollégája e szavakkal búcsúztatta: „Az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi, hanem lelkipásztor is, akitől mindenki elvárja, hogy a reábízott lelkekkel törődjék, a kultúra harcosa is, akitől mindenki elvárja, hogy a kulturális haladás érdekében önként és ingyen dolgozzék és végül művész is, aki örökösen gondolatokkal foglalkozik. Rátz László ilyen igazi tanár volt.”
A tanítvány, Wigner Jenő 1973-ban egy Princetonból küldött levelében így emlékezett tanárára: „A legnagyobb hálát és szeretetet volt tanáraim között Rátz László iránt érezek. (…) Ő szeretett tanítani, szerette látni, mint hatol be a megértés a tanulók tudatába, mint értik meg, milyen nagyszerű az, hogy az emberi ész képes egy gondolatot a másikhoz fűzni, képes a következtetésekből csodálatos épületet – erős épületet – alkotni. Sok nagy tudós fejezte ki csodálatát ezen képességeinkkel kapcsolatban, de ő szerette a csodát látni és érezni. Nagyobb dolognak tartotta ezt, mint a csodát csupán felismerni.”
A díjat alapító három nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon, a Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány létrehozása óta, közel 25 éve dolgozik azon, hogy megtalálja és tisztelettel adózzon a kiváló magyarországi pedagógusok előtt. A díjazás során a kuratórium a kimagasló szakmai tudást, teljesítményt és elhivatottságot tartja szem előtt.
Kiváló példa erre dr. Tóth Albert József földrajz-biológia szakos pedagógus, a Nobel-díjas Karikó Katalin egykori tanára is, aki munkájáért 2015-ben vehette át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.
(Prof. em. Makovitzky József/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
