Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői találkozójáról elég vegyes hangnemben írt a külföldi sajtó. Nem meglepő, hogy a fősodrású média támadja Trumpot, ám az mégiscsak szomorú, ha valaki nem tud objektív információhoz jutni a találkozó lényegéről és lehetséges kimeneteleiről. Mi azért megpróbálkozunk vele.
Nyugati vélemények
Előbb azonban nézzük, hogyan reagáltak a nyugati médiumok a helsinki találkozóra. A The New York Times szerint Trump Helsinkiben messzebbre ment, mint bármelyik elődje: elfogadta egy ellenséges ország vezetőjének magyarázat saját hírszerzőügynökségével szemben. A NYT arra utal, hogy Trump elfogadta Putyin kijelentését, miszerint Moszkva nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba, miközben az amerikai CIA magabiztosan állítja, hogy volt orosz intervenció.
A két elnök közös sajtótájékoztatóján Trump kijelentette, hogy „nincs oka nem hinni Putyin kijelentésének”. Ezzel azonban az amerikai politikusok (főleg demokraták, de néhány republikánus is) nem értenek egyet, és felróják Trumpnak, hogy inkább hisz egy másik ország vezetőjének, mint saját intézményeinek.
A NYT azzal kommentálta a hétfő csúcstalálkozót, hogy „Donald Trump ahelyett, hogy szembeszállna Putyinnal a jól dokumentált amerikai ellenes lépései miatt, saját országa intézményeire és polgáraira támad”.
Más nyugati sajtó, mint a The Guardian brit baloldali lap, a Time vagy a Washington Post illetve a Politico is bírálta az amerikai elnököt, Putyin előtt megalázkodónak mutatták be, aki gyenge vezetőként nem szállt szembe Oroszországgal.
Csak a teljes rálátás kedvéért: ha az éppen regnáló amerikai elnök elismerné, hogy azt a választást, amelyen őt megválasztották, egy külföldi hatalom befolyásolta, az azt is jelentené, hogy ő maga jogtalanul került hivatalba. Az amerikai ellenzéki sajtó „véleménye” tehát a csuka és a róka esete: ha Trump elismerné Oroszország beavatkozását, le kellene mondani, de ha nem, akkor csak orosz bérenc lehet, ezért le kellene mondania.
Ami a tényeket illeti
Az amerikai és orosz elnökök csúcstalálkozóját Helsinkiben nem szabad alábecsülni. Nyilván mindkét fél tiszteletben tartotta azt az elvet, hogy a másik számára kényelmetlenebb témákról nem beszéltek. És bár hatalmas áttörés a két ország viszonyában nyilván nem történt, a találkozó következményeit nem szabad alábecsülni. A két vezető több mint két órát tárgyalt négyszemközt, így nem lehet tudni, mi minden zajlott a színfalak mögött.
Alekszej Makarkin, a moszkvai Politikatudományok Központjának vezető elemzője a Pravda napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a találkozó inkább pszichológiai jelentőséggel bírt, de már előtte sem vártak tőle hatalmas áttörést.
fogalmazott. Ennek lényege, hogy Oroszország Amerikával ellenséges országokkal ápol jó kapcsolatokat. Ezeket a kapcsolatokat minimum le kell redukálnia, hogy a két ország viszonya javulljon, ugyanakkor az USA továbbra is katonai fenyegetést jelent, stratégiai szempontból pedig szüksége van a „kétes megítélésű” országokra – mint amilyen például Irán. Iránnal kapcsolatban Makarkin szerint azért sem lehet egyértelmű az orosz álláspont, mert nem feltétlenül tudná teljesíteni az amerikai elvárást (Irán kivonulása Szíriából), lévén, hogy azzal, jó eséllyel csak újabb háborút indukálna Szíriában.
Amit sikerült elérni
Amerika és Oroszország a találkozón megerősítette a nukleáris leszerelés iránti elkötelezettségét. Ez főleg Oroszország részéről volt meghatározó. Természetesen, a leszerelés további folytatásához a két elnök egyetértése kevés: a katonai és diplomáciai vezetőknek is egyezségre kell jutni és együtt kell működniük. Ez pedig még a jövő zenéje.
Donald Trump elmulasztotta bírálni Oroszországot a Krím annektálása miatt. Márpedig 2014-ben épp emiatt vezetett be szankciókat Moszkva ellen az EU is – éppen az USA nyomására. Trump és Putyin Ukrajna kérdését épp csak érintették, mindketten a Normandiai Négyek (Oroszország, Berlin Párizs Ukrajna) által tető alá hozott Minksi Megállapodás „teljesülésének fontosságát” hangsúlyozták. Magyarul: Oroszország továbbra sem adhatja fel Ukrajnát, mint fontos ütközőzónát, így marad a háborús konfliktus.
Trump számára sokkal fontosabb volt, hogy egy sikeres találkozót tudjon eladni otthon saját választóinak, mint hogy felborítsa a tárgyalás menetét olyan témákkal, amelyekben Oroszország álláspontját egyébként sem változtathatja meg. Több ilyen kérdés is volt. Míg Németország a múlt héten több kemény bírálatot is kapott az Északi Áramlat 2 megépítése miatt, az orosz elnöknek emiatt nem kellett magyarázkodnia.
Ami az oroszellenes amerikai szankciókat illeti, Putyin javasolta egy közös amerikai-orosz munkacsoport felállítását, amelyben az érintett vállalatok képviselői kapnának helyet. Putyin rámutatott arra, hogy sok amerikai üzletember vett részt a Szentpétervári Gazdasági Fórumon (vagyis vannak amerikai érdekek, amelyek a szankciók enyhítését vagy megszüntetését látnák szívesen). Az egy más kérdés, hogy Trump a szankciók eltörlése kapcsán szinte biztosan az amerikai Kongresszus ellenállásába ütközne.
Szimbolikus jelentőségű volt Putyin ajándéka Trumpnak. Az oroszországi világbajnoki focilabdát az orosz elnök azzal adta át Trumpnak, hogy a „labda most az ő térfelén van”. A Stratfor magánhírszerző ügynökség elemzőcikke végén fel is teszi a kérdést: vajon milyen kölcsönösen előnyös csereügylet valósulhatna meg a két ország között?
Körkép.sk
Nyitókép: hnonline.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
