A puccs, ami megmenthette volna a szocializmust

A puccs, ami megmenthette volna a szocializmust

Döbbenetes hír rázta meg huszonöt éve a világot: egy ismeretlen nevű testület bejelentette a rendkívüli állapot bevezetését a Szovjetunióban. Kiderült, Mihail Gorbacsov elnököt megpróbálták megpuccsolni. Európában csak egyetlen politikus támogatta az államcsínyt – Thürmer Gyulát kérdeztük, aki személyesen is ismerte a puccsistákat.

Mihail Gorbacsov szovjet elnök egészségi állapota miatt nem tudja tovább ellátni a kötelezettségeit, így azokat az alkotmány 127. cikke értelmében az alelnök, Gennagyij Janajev veszi át – közölte a moszkvai rádió a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának közleményét 1991. augusztus 18-án.

A testület elnevezése nemcsak a hallgatóknak, hanem a nyugati hírszerzőknek is ismeretlenül csengett, rövidesen azonban mindenki megtudhatta: a végóráit élő Szovjetunióban puccs történt, melynek vezetői ezt a nevet találták ki maguknak. Drámai napok következtek, amelyeknek beláthatatlan következményei lettek volna az egész világra.

Az utolsó kísérlet

Miután 1985-ben Gorbacsovot megválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) elnökévé, azonnal munkának látott: gazdasági és politikai reformok követték egymást, amelyek nem mindenkinek nyerték el a tetszését. A keményvonalas kommunisták már korán felismerték, hogy a reformok visszafordíthatatlanok, a birodalom létezése veszélybe került. A szovjet politikai élet ezután két nagy csoport vetélkedését jelentette, a reformistákét és a keményvonalasokét, akik között Gorbacsov egyensúlyozott kisebb-nagyobb sikerrel.

A keményvonalasoknak azonban egy idő után elegük lett, és úgy döntöttek, hogy maguk veszik kézbe az események irányítását. Ehhez az apropót Gorbacsov államszerződés-tervezete nyújtotta, amely önkéntessé tette volna a tagállamok részvételét a Szovjetunióban.

Az egyezmény aláírása előtti éjszakán akcióba léptek: a kivitelezést az Állambiztonsági Bizottság (KGB) hajtotta végre, melynek vezetője Vlagyimir Krjucskov személyesen is részt vett az irányításban, a letartóztatandók névsorát maga állította össze. Az ellenállásra is gondoltak: ezért korábban 250 ezer bilincset rendeltek egy pszkovi gyárból, sőt kiüríttettek egy börtönt is, hogy tudják fogadni az új foglyokat. A krími Foroszban a családjával üdülő Gorbacsovot pedig augusztus 18-ra hermetikusan elszigetelték és lemondásra szólították fel.

A következő napon a puccsisták bejelentették, hogy a hatalmat a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága vette át, amit hamarosan a köznyelv csak a „nyolcak bandájaként” emlegetett. A testületet Gennagyij Janajev alelnök vezette, a tagok között szerepelt Valentyin Pavlov kormányfő, Vlagyimir Krjucskov, a KGB elnöke, Dmitrij Jazov védelmi miniszter és Borisz Pugo belügyminiszter is. Ők azt állították, hogy akciójukkal nemzeti katasztrófától mentik meg az országot.

„Gorbacsovnak döntenie kell”

Miután az egész világ tudomást szerzett az államcsínyről, Európában csak egyetlen politikus akadt, aki a puccsistákat támogatta: Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki személyesen ismerte a puccsisták vezérét, Gennagyij Janajevet. A politikus ma is úgy gondolja, hogy Gorbacsov megválasztása hiba volt, mivel az a politika, amit ő folytatott, végső soron a Szovjetunió felbomlásához vezetett, ami nemcsak az oroszok életszínvonalának esését jelentette, hanem a világon uralkodó erőegyensúlynak is véget vetett.

Thürmer Gyula elárulta: nem sokkal az augusztusi puccs előtt Moszkvában járt, ahol Gorbacsovval és Janajevvel is találkozott. Ez utóbbi akkor azt mondta, hogy Gorbacsovnak el kell döntenie, hogy kivel megy. „Úgy fogalmazott, hogy Sevarnadzével és csapatával, vagy pedig velünk” – emlékezett vissza a munkáspárti politikus a Kremlben lezajlott beszélgetésre, ahol már „sejteni lehetett, hogy valami készül”.

A magyar munkáspárti politikus azonban csak a rádióból értesült a puccsról, ami után azonnal hívta az SZKP munkatársait, akik éppen a központi bizottság épületében voltak. Ők viszont nem mondtak semmit, ami Thürmer szerint amiatt volt, hogy őket kizárták az államcsínyből. De az is érződött, hogy a puccsisták gerincét csak néhány személy és az erőszakszervezetek, a KGB és a hadsereg egy része jelentette – emlékezett vissza a politikus.

Felülkerekednek Jelcinék

Április 19-én estére már Moszkvára is kiterjesztették a rendkívüli állapotot: miután több ezer tiltakozó vonult az utcákra, tankokat küldtek a Kreml köré. Borisz Jelcin, az Orosz Föderáció akkori elnöke azonban a támogatóival a parlamenthez vonult, felmászott egy tankra és szózatot intézett a katonákhoz. Elmondta: a puccsisták az egész világ előtt hiteltelenítik az országot, aláaknázzák a presztízsét, visszaviszik a hidegháború idejébe, amivel elszigetelik a nemzetközi közösségtől. Ezért alkotmányellenesnek nyilvánította a hatalomátvételt, egyben általános sztrájkra szólította fel a lakosságot, a katonákat pedig arra, hogy ne forduljanak a népük ellen.

Ennek nyomán sztrájkba is léptek az országban a szénbányászok, majd újabb katonai egységek érkeztek az orosz parlament védelmére. Másnapra már több tízezres tömeg vonult utcára a Szovjetunió több nagyvárosában Moszkvától Leningrádig, Kisinyovtól Tallinnig, miközben több tagköztársaság vezetése is elítélte a nyolcak bandájának akcióját.

Fel kellett volna venni a kapcsolatot

Thürmer Gyula azonban támogatta őket. Mint mondja, ezt azért tette, mert meglátása szerint „mi egy erős Szovjetunióban voltunk érdekeltek”, amely egyrészt megbízható nemzetközi bázisa a szocializmusnak, másrészt a világbéke egyik feltétele is, melynek kiesésével megszűnne az erőegyensúly a világon.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a puccs idején a szovjet nagykövet átadta az Antall-kormánynak a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának üzenetét. „Azonban mindenki hallgatott, ameddig az amerikaiak meg nem szólaltak” – folytatta Thürmer, aki ezután telefonon felkereste a magyar miniszterelnököt, aki nem kívánta őt meghallgatni.

Kérdésünkre, hogy mit tanácsolt volna Antallnak, a Munkáspárt elnöke elmondta: kifejtette volna, hogy Magyarországnak sosem volt érdeke a gyenge Oroszország, csak egy ilyen országgal tudunk kiegyensúlyozott politikát folytatni. „Mindenképpen azt tanácsoltam volna, hogy vegye fel Janajevékkel a kapcsolatot, hallgassa meg őket, ez a minimum, amit meg kellene tenni” – emlékezett vissza.

„Lehetett volna jobban csinálni”

A puccs utolsó napján, augusztus 21-én hajnalban lövöldözés tört ki az orosz parlament épülete előtt, amelyben hárman meghaltak. Ez azonban már csak a végjáték volt, mert a puccsisták menekülőre fogták, Gorbacsov pedig visszatérhetett Moszkvába.

A szovjet katonák az orosz parlament védelmére keltek Fotó: Dimitri Korotayev / Europress/AFP

Meg lehetett volna menteni a Szovjetuniót, ha győznek Janajevék? Thürmer Gyula úgy látja, hogy „a puccsot lehetett volna jobban csinálni”, sőt tömegeket is lehetett volna mögé állítani. Ezt az álláspontját évekkel később, 1995-ben személyesen, az akkor frissen szabadlábra helyezett Janajevnek is kifejtette. „Magam is mondtam neki: ez egy eléggé elhibázott, rossz szervezés volt”, amivel Janajev is egyetértett. Thürmer pedig ma is úgy látja, hogy 1991-ben még megvolt a lehetőség, hogy megmentsék a Szovjetuniót, legalábbis hogy egy erős Oroszország jöjjön létre.

A puccs viszont összeomlott, a résztvevőket pedig Borisz Pugo belügyminiszter kivételével (aki a puccs után öngyilkos lett) többéves börtönbüntetésre ítélték. Az államcsíny azonban láncreakciót indított el: rövidesen feloszlatták az SZKP-t, Gorbacsov lemondott a főtitkári posztról, a köztársaságok pedig sorra jelentették be a kilépésüket a szövetségből. Így végeredményben a puccsisták csak felgyorsították a birodalom bukását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »