A postagalambok több szempontból is kilógnak a többi madárcsoport közül, hiszen nekik mindig is „feladatuk” volt és van. Egykor a legfontosabb, életmentő kommunikációs eszközként számítottak rájuk, ma pedig már komoly presztízsű, pénzdíjas versenyeken bizonyítanak ezek a szárnyas atléták.
Történelem szárnyakon: a hírnökök evolúciója
A klasszikus katonai híradásban – különösen az első és a második világháborúban – a postagalambok nélkülözhetetlenek voltak. Életeket mentettek azzal, hogy az ellenséges vonalak mögül vagy a tengeren rekedt, süllyedő hajókról vittek haza vészjelzéseket.
Schulcze Róbert 2024 után a 2025-ös dunamocsi galambász háziversenyét is megnyerte (Fotó: Miriák Ferenc)
A ma ismert postagalambot körülbelül kétszáz évvel ezelőtt tenyésztették ki a belga galambászok azzal a céllal, hogy egy olyan gyors röptű fajtát hozzanak létre, amely akár 800–1000 kilométeres távolságból is csalhatatlanul visszatalál a dúcába. A kezdetben csak Belgiumban hódító hobbi gyorsan meghódította egész Európát, így vidékünket is. Szlovákiában napjainkban 27 alapszervezetben mintegy 2500 galambász tevékenykedik, akik együttesen körülbelül 190 ezer postagalambot nevelnek és versenyeztetnek.
Bátorkeszitől Komáromig: Schulcze Róbert sikertörténete
A bátorkeszi Schulcze Róbert neve jól cseng a hazai galambászberkekben. Az elmúlt idény kerületi összesítésében az előkelő hatodik helyet szerezte meg, a dunamocsi galambászok háziversenyét pedig a 2024-es év után 2025-ben is megnyerte.
„Még tizennégy évesen, 1985-ben léptem be a Dunamocsi Postagalamb Egyesületbe, ahonnan hosszú évtizedek után, 2026 januárjától már a komáromi galambászati csapatot erősítem. Ma már háromszáz galambom van” – meséli a bajnok.
A sikeres postagalambász-kupák elnyerése a galambok kiemelkedő genetikai adottságait (Fotó: Miriák Ferenc)
Egy idényben a versenyzők végső pontszámát 18 verseny összesített eredménye adja. Ez magában foglalja a rövid (100–350 km), a közép- (300–600 km) és a hosszú távú (500–800 km) repüléseket is.
A postagalambok rendkívül összetett, a kutatók által a mai napig nem teljesen tisztázott tájékozódási képességgel rendelkeznek: a Föld mágneses terének érzékelésével, a nap állásával és a tájképi pontok megjegyzésével találnak haza. Bárhová viszik is őket, visszatérnek oda, amit otthonuknak tekintenek. Erre más madár ebben a formában nem képes.
A siker öt alappillére: hogyan csinálják a profik?
„A negyvenéves galambász múltammal sem tudtam teljesen megfejteni a titkukat! De a lényeg az, hogy megjönnek!” – mondja mosolyogva Schulcze Róbert, majd pontokba szedve foglalja össze a sikeres galambászat öt legfontosabb feltételét:
A kiváló állomány beszerzése: A genetika az alapja mindennek. Róbert a komáromi Kánai Ferencnek és Dömötör Jánosnak köszönhetően alapozta meg dúcát, amelyet később a balassagyarmati csúcsgalambász, Szirácsik Ervin ajándékba kapott tenyészmadarai emeltek professzionális szintre.
A céltudatos tréningezés: A madaraknak „svungba” kell kerülniük a verseny napjára. Róbert a megmérettetések előtt két nappal elviszi a galambokat Somorjára, és ott engedi el őket. Mire autóval Somorjáról Nagymegyerre ér, felesége, Diana már telefonál is: a legjobbak hazaértek, és már mennek is be a dúcba.
A professzionális takarmányozás: A versenyzők 26 fajta magból kevert takarmányt kapnak, speciális kiegészítőkkel. Az utakról hazatérve mézzel, citrommal és elektrolitokkal dúsított csalánteát (csóványteát) kapnak, amely gyorsan regenerálja a szervezetet.
Tervezett párosítás: A kiszemelt szülőket tudatosan párosítja, majd az utódokat élesben teszteli. Ha a jó tulajdonságok nem öröklődtek megfelelően, a kísérletezés és a szelekció folytatódik.
Folyamatos megfigyelés: A tenyésztő órákon át figyeli a madarak mozgását a dúcban. A galamb a viselkedésével elárulja, milyen formában van. A napi kétszeri repülésnél (reggel 5-kor a hímek, 6-kor a tojók mennek ki egy-egy órára) azonnal látszik, kiből válhat győztes: amelyik erőteljesen csattogva vagy gyönyörűen vitorlázva repül, abban van „élet”.
Balról Szirácsik Ervinnel, Magyarország nemzeti középtávú bajnokával, nemzeti rövidtávú ezüstérmesével 2025-ben (Fotó: Miriák Ferenc)
Motivációs technikák és a „galambévek”
A versenyek eredményességét döntően befolyásolja a madarak motivációja.
A természetes módszernél a fészekhez való ragaszkodás és a fiókák nevelése hajtja vissza a madarat, így a tojó és a hím is versenybe küldhető.
Az özvegységi módszernél a párokat a versenyidőszakra elválasztják, és csak rövid időre találkozhatnak (szaporulat nélkül). A fészekben maradó pár utáni vágyakozás – különösen a rövid és középtávú versenyeken – elképesztő sebességre sarkallja a hazatartó madarat, főleg, ha a tenyésztő még egy kis „féltékenységi helyzetet” is teremt a dúcban.
A postagalamboknál a 15 év már matuzsálemi kornak számít. Versenyekre a legalkalmasabbak a 3 év körüli, erejük teljében lévő egyedek. Ugyanakkor a hosszabb távú (pl. 800 km-es) utakon a tapasztalat dönt: itt egy megfontoltabb, 4-5 éves madár sokszor lepipálja a fiatalabbakat.
Dráma a levegőben: veszélyek és eszmei értékek
A galambsportban sajnos nincs garancia a hazatérésre. Egy-egy verseny komoly belső tragédiát is tartogathat a tenyésztőnek, ha kedvence elmarad. A ragadozó madarak támadásai, a hirtelen jött zivatarok és záporok mind komoly veszélyt jelentenek, de előfordulhat egyéni navigációs hiba is.
Arra a kérdésre, hogy mennyi egy-egy kiváló bajnok ára, a bátorkeszi tenyésztő így felel:
„Nehéz ezt számszerűsíteni. A jó postagalambnak hatalmas eszmei értéke van, amely a versenyeredményeivel arányosan növekszik. A valódi értékük azonban abban mutatkozik meg, hogy a bizonyított versenyzőket később a tenyésztésben tudjuk kamatoztatni.”
A tenyésztésben Róbert egyik legfőbb alapelve: szelekció kompromisszumok nélkül (Fotó: Miriák Ferenc)
Hitvallás a szabadságról és a hazatérésről
Schulcze Róbert vitrinjében serlegek, kupák és oklevelek tucatjai hirdetik a sikert. Ez a sport azonban nem megy egyik napról a másikra: az ember és a madár szinte együtt él, ismerve egymás minden rezdülését.
„Minden állat, köztük a galambok is szabadságra születtek. És az is igaz, hogy akár emberről, akár állatról van szó, legbelül mindenki hazavágyik, bárhol is járt a világban. Nem kell megmondani a galambnak, merre repüljön – ő magától hazasiet, mert otthon várja a párja, a fészke és az élelme. Ez a hazatérési ösztön a sportunk alapja, ahol az idő a legszigorúbb bíró” – zárja gondolatait a bajnok, aki bízik benne, hogy a fiatalabb generáció tagjai közül is egyre többen kapnak majd kedvet ehhez a gyönyörű, életre szóló szenvedélyhez.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
