Új és nem túl szép világot épít Németországban a baloldal – figyelmeztet Klaus-Rüdiger Mai német történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hozzátette, Európa legnagyobb gazdaságának van mit veszítenie, a jóléti állam itt még nem csak szlogen és emlék, a kizárólagosságra törő ideológiák és az ellentmondást nem tűrő aktivisták azonban már olyan értékeket veszélyeztetnek, amelyek nyugat legfőbb erejét adták: a versenyt és a szabadságot.
A jövőt mi alakítjuk, ez a legújabb könyvének a címe. A címre asszociálva önmeghatározás, függetlenség, szuverenitás és a felelősség saját magunk iránt fogalmak jutottak eszembe.
Nagyon jó asszociációk. Valóban, az alapgondolat az, hogy több felelősséget kell vállalnunk abban az esetben ha saját jövőnket mi akarjuk alakítani. Persze fontos kérdés, hogy ki az a mi. Semmiképpen nem valami távoli csoport, vagy emberek meghatározott csoportja, hanem maguk a polgárok. Úgy gondolom, hogy az állampolgárok közössége a respublika iránt tartozik kötelezettséggel, amelyben maguknak a polgároknak demokratikus közösségben kell, vagy kellene alakítaniuk a dolgokat.
A jövőről van szó, mi és gyerekeink jövőjéről, ezért döntenünk kell arról, hogy milyen irányba megy Németország. Egy korszakos változásban vagyunk, ami nemcsak bennünket érint Németországban, de Magyarországot, és az egész Európai Uniót is. Nagy gazdasági, filozófiai változások zajlanak, megváltozik az is, ahogyan a világot szemléljük. Hasonló hajtóerő volt a középkor végén például a könyvnyomtatás feltalálása, most pedig a digitalizáció terjedése jelent ilyen hatást.
Melyek a polgárok eszközei arra, hogy a döntést meghozzák? Ősszel választások lesznek Németországban; ez egy eszköz, vagy az egyetlen eszköz?
A választás egy eszköz, de nem az egyetlen. A könyvem két részből áll, az első rész elemzéseket tartalmaz, míg a második felében javaslatokat ad arra, mely pontokon kéne változtatni. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, de az fontos lenne, hogy megvitassuk ezeket a kérdéseket, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek mindenkinek, vagy legalábbis a nagy többségnek elfogadható. Ez egy lényeges pontja az egész demokrácia megreformálásának.
Újra demokratizálnunk kell a demokráciánkat. A mostani demokrácia, amiben élünk nem antidemokratikus, de hiányoznak belőle az életerős demokratikus elemek. Erre egy érzékletes példa: Szász-Anhalt tartományban nem újították meg az állami műsorszolgáltató szerződését, miután vita bontakozott ki a kötelező előfizetői díj emeléséről. Nagyon kívánok magunknak egy jó, kiegyensúlyozott és erős közszolgálati médiát, merthogy a német közszolgálati média többé nem kiegyensúlyozott.
Könyvében külön elemzi a társadalom különböző tereit valamint a migráció jelenségét viszont ezek a területek összefüggenek, hiszen a társadalomról van szó.
Németország nem rendelkezik sok ásványkinccsel, vagyis az ország gazdagsága az oktatásában, a tudósaiban, a műszaki szakembereiben, a feltalálóiban, és a mérnökeiben rejlik. Ez az, ami naggyá tette Németországot a császárság után. Az ipari innovációs erő viszont nem létezhet kiváló oktatási rendszer nélkül, márpedig jelenleg a PISA-felmérésekben elég középszerűen teljesítünk.
Az oktatásnak el kellene távolodnia az ideológiától, mint például a Németországban is tanszékként megjelenő gendertanulmányoktól. Olyan szociológusokra, filozófusokra van szükség, akik valóban elgondolkodnak a társadalomról. Szükségünk van hozzáértő nyelvtudósokra is, de mindenekelőtt egy lökésre a műszaki és természettudományok területén, amelyek révén a jólétünket megtarthatjuk. Amennyiben ez sikerül tényleg versenyképesek leszünk. Ha pedig versenyképesek vagyunk, akkor a gazdaság is jobban teljesít. Így gyakorol hatást az oktatás a gazdaságra, és ez csak egy pontja az összefüggéseknek, és ugyanez igaz a demokráciára is.
Egy közvélemény-kutatás jelent meg Németországból az elmúlt napokban. A kutatásból az derül ki, hogy a németek nagy többsége úgy érzi nem mondhatja el szabadon a véleményét. Ezt egy szomorú fejleménynek tartja?
Amikor a polgárok úgy érzik, véleményüket többé nem fejezhetik ki szabadon, – függetlenül attól, hogy ez tényleg így van-e –, és ha ez az érzés jelentős arányban van jelen a társadalomban, akkor érdemes elgondolkodni azon, milyen állapotban is van a társadalmi párbeszéd. Ilyenkor érdemes lenne megvitatni a társadalmi párbeszéd szabályait. Ezek a szabályok alapvetően a kimondhatóság határát jelentik. Ez nem az én megfogalmazásom, még az NDK-korszakból származó tapasztalat.
Én egy párbeszéd szempontjából tilosnak tartom meghatározni a kimondhatóság határát. Pontosabban van néhány olyan pont, amire azt kell mondanunk, hogy ott megáll a további eszmecsere. Ide tartozik az antiszemitizmus mindenféle megnyilvánulása, de a másik oldalon ezt nem szabad eszközként felhasználni, mert akkor ott szintén félbeszakad a párbeszéd.
Meg szokták kérdezni tőlem, vajon hol vannak a vörös vonalak, amelyet nem lehet átlépni a kimondott szóval. Ilyen esetben mindig visszakérdezek: vajon ki definiálja ezt a vörös vonalat? A válaszom pedig mindig ugyanaz, a vörös vonalat az alkotmány jelöli ki, pontosan leírja, hol húzódik. Ráadásul nekünk egy jó alaptörvényünk van, definiálja, hol van a határ, nem a kimondhatóság határa, hanem az a határ, ahol a párbeszéd véget ér.
És mi a helyzet a politikai korrektséggel?
A politikai korrektség egész egyszerűen egy vicc. Nem más, mint a párbeszéd beszűkítése. Ugyanis a politikai korrektség nem azt jelenti, hogy valaki politikailag korrekt, hanem azt, hogy a világlátásának, az ideológiai meggyőződésének megfelelően van egy elképzelése arról, mi is politikailag korrekt. Akinek más az ideológiai meggyőződése, az nem tartozik a politikailag korrektek körébe. Pedig az, hogy valakinek más a politikai meglátása, része a pluralizmusnak. A pluralizmus pontosan azt jelenti, hogy eltér a véleményünk, de van egy demokráciánk, amelynek köszönhetően a vitáinkat már nem úgy kell lerendeznünk, hogy páncélba öltözve beverjük egymás fejét, hanem leülünk és egy asztal körül megvitatjuk. Miért látja az egyik így, a másik úgy, mi a megoldás, van-e megoldás, megértjük-e a másikat, ha nem is értünk egyet vele? Ez a demokrácia, megbeszélni, alkudni a különböző álláspontok között. Végső soron pedig mindig az a lényeg, hogy milyen irányba fejlődik a társadalom és ez, amit respublikának, közjónak nevezünk.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
