A Pentagon nyilvánosságra hozta az ufókat megörökítő videókat

A Pentagon nyilvánosságra hozta az ufókat megörökítő videókat

A Pentagon hétfőn hivatalosan is nyilvánosságra hozott három felvételt, amelyek összesen kettő ufó, vagyis azonosítatlan repülő tárgy észlelését örökítették meg. Egyik felvétel sem mostani, az első 2004-ben készült, majd 2007-ben illegálisan kiszivárgott, a második pedig 2015 januárjában készült, ez 2017-ben szivárgott ki.

Az amerikai védelmi minisztérium végül idén úgy döntött, hogy a videók nem tartalmaznak semmilyen érzékeny információt a hadsereg képességeiről vagy technológiájáról, de annál hasznosabb lehet az azonosítatlan légi jelenségek kutatásához, ezért nyilvánosan hozzáférhetővé tették az adatokat.

Az első felvétel a sajtó tudomása szerint 160 kilométerre a Csendes-óceáni partoktól készült, ahol két rutin gyakorlatot végző vadászpilótát egy azonosítatlan „repülőgép” megfigyelésére küldtek ki. Az ufót akkor egy hadihajó már hetek óta követte.

A pilóták egy nagyjából 12 méter hosszú, elnyúlt alakú tárgyat találtak a célterületen, amely nagyjából 15 méterre a víz felett repülve, majd gyors emelkedésbe kezdett, mikor megjelent a két vadászgép.

„Olyan tempóban gyorsult, amilyen még sosem láttam”

Hírdetés

idézte egyiküket a The New York Times.

A másik, újabb videó 2015-ben készült, és egy levegőben gyorsan mozgós azonosítatlan tárgyat örökített meg, a pilóták rádión keresztüli „eszmecseréjével” együtt:

„Haver, ez egy kib@szott drón, tesó!(…) Nézd ezt a valamit. Ez forog!”

kommentálták a pilóták izgatottan a látottakat.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »