A pedagógusok a múlt évi fizetésemelés után reálértékben kevesebbet keresnek, mint azelőtt

A pedagógusok a múlt évi fizetésemelés után reálértékben kevesebbet keresnek, mint azelőtt

Jelentősen csökkent a pedagógusok bérének reálértéke 2022-ben – állapította meg az Oktatási Elemzőközpont (CVA).

Tavaly az általános és középiskolai pedagógusok átlagbére bruttó 1550,20 euró volt. Ez az összeg már minden pótlékot és plusz juttatást magában foglal. Ráadásul ezen összeg kiszámításakor a vezető beosztású munkatársak és a pedagógiai asszisztensek bérét is figyelembe vették.

„Egy évvel korábban ez az összeg 1522,30 euróra jött ki, tehát 1,8%-os emelés történt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az év közepétől három százalékkal nőtt az oktatásban dolgozók bértáblája“ – jelentette ki a központ.

Valós képet azonban akkor kapunk, ha figyelembe vesszük az általános drágulást is.

A Statisztikai Hivatal szerint az infláció jelenleg 12,8% – ez pedig egyet jelent:

A pedagógusok bérének reálértéke jelentősen csökkent; több, mint tíz százalékot.

Hírdetés

Bebizonyosodott, hogy tavaly az állam minimálisan segítette az oktatásban résztvevőket“ – szögezte le a CVA.

Az elmúlt évben a pedagógusbérek a nemzetgazdasági átlagbérnek is kisebb részét tették ki. Míg 2022-ben az általános és középiskolák tanárai átlagosan az országos átlagbér 118,9%-át kapták, addig egy évvel korábban ez a mutató 125,7%, 2020-ban pedig 130,4% volt. Meglehetősen meredek esésről lévén szó, nem is csoda, hogy a tanári szakma egyre kevésbé vonzó – mutatnak rá a központ munkatársai.

A CVA ugyanakkor megjegyzi, hogy az idén végre jelentősebb béremelés várható.

„Januártól 10 százalékkal, majd szeptembertől 12 százalékkal emelkednek a bérek. Ha hozzászámoljuk a tavalyi 3%-ot, akkor 16,1%-ra jutunk, ami szinte biztos, hogy nem lesz ekkora“ – állítják az elemzők. Rámutattak ugyanis arra, hogy a iskolai alkalmazottak már nem kapják az 500 eurós bónuszt, így fizetéseik csak mintegy 13 százalékkal emelkednek. „A pénzügyi tárca ugyanakkor 9,8%-os inflációval számol, ami azt jelenti, hogy a pedagógusbérek ismét csak enyhén emelkednek“ – tették hozzá.

Az elemzőközpont kiemelte, hogy

ha az iskolákba tehetséges embereket szeretnénk csábítani, akkor kiszámítható és hosszú távon növekvő bérezési stratégiára van szükség.

Szerintük egy, az egészségügyben, az orvosok számára bevezetett bérezési automata típusú megoldás lenne a helyes. Érdemes lenne ugyanakkor megfontolni egyfajta pótlék bevezetését is azon régióknak, amelyekben magasabbak a megélhetési költségek, vagy nagyobb a verseny más munkahelyek részéről, így az iskolákban pedagógushiány van.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »