Elhangzott a Magyarok Világszövetsége IX. kongresszusán, 2016. VIII. 19-én, Budapesten
Pártus Birodalom (1808, rézmetszet, 28×22 cm)[2]
A Kr.e. 247-től Kr. u. 228-ig fennálló Pártus Birodalom[3] teljes egészében uralta az Iráni felföldet. A 17-18 tartománya közül a hét északit a pártusok és a rokonfajú szkíták, tíz délit inkább a perzsák lakták. Az ókor legnagyobb, a római hódításnak ellenálló, minden támadást kivédő, kiválóan megszervezett Birodalmáról a történelemkönyvek alig írnak, holott az érmeleleteik alapján mind a pártus nagykirályok nevét, mind az uralkodási idejét nyomon lehet követni. Ennek ellenére csak a birodalomalapító Arszakról, Crassus pusztulását eredményező Carhae-i csatáról, és a véres ójperzsa hatalomátvételről szólnak. A perzsák kegyetlensége elől a szkítafajú lakosság a lakhelyéhez legközelebbi országba menkült, az Oxuson túlra a szkíta-szakákhoz, a hunokhoz. Gyarapították a Kárpát-medencébe tartó magyarokat, ők voltak a Palócföldet lakó matyók, barkók, tahók és a gányók; sőt a korábbi ellenséghez, a Római Birodalomba is jutott belőlük.
A pártusok elhallgatásának egyik oka, hogy magát az Óperzsa (achaimenida) Birodalom utódjának tartó Szasszanida Birodalom történetírása nem jegyezte, mondván, ha nemzeti eposzuk, a Királyok Könyve (Sahname) nem ír róluk, akkor nem is léteztek. A másik ok, hogy a Kr. e. és a Kr. utáni időszámítás fordulóján 475 évig fennálló Pártus Birodalmat megelőzte az Óperzsa, követte a Szasszanida, így a mindeniknél hatalmasabb, mindenikénél tovább uralkodó pártusok elsikkadtak.
Az Iráni felföldre bevándorolt szkíták és a környező területek népeinek a nomád életben gyökerező vallásáról az ókori források keveset írnak. Kr. e. 1200-1000-től az őslakosság és a szkíta betelepedettek szociális és gazdasági viszonyait a természeti adottságok formálták, és hozták létre a papok, a harcosok és a pásztor-parasztok hármas társadalmi rétegét.
Torzonborz szkíta (aranyozott ezüstérme, Kr.e. 4. sz.)[4] és kékszemű baktr férfi (festett agyag, Kr.u. 1. sz.)[5]
Északon a szkíták, a szarmaták, az alánok, keleten, az Aral-tó vidékén a khorezmi szkíták (idevalósi volt Zarathusztra , nyugaton a médek, délen a perzsák éltek. E fajilag és vallásilag különböző népeket a közös sors, a hasonló életmód, a környezet ötvözte össze. Hódító birodalmak jöttek-mentek a fejük fölött, ám a lakosság a helyén maradt. Kr. e. kb. 700-tól a Méd, Kr. e. 449-től az Óperzsa, Kr.e. 341-323-ig a Macedon, Kr.e. 312-Kr.u. 63-ig a Szeleukida, közben Kr. e. 247-Kr. u. 228-közt a Pártus, végül a Kr. u. 224-65-ig a Szasszanida Birodalom fennhatósága alá kerültek. A lakosság természetvalláson alapuló istenhite időről-időre kiegészült hódítók vallásos hagyományaival, kivéve a szasszanidákat, akik a lakosságot saját hitük feladására, a zoroasztrizmus átvételére kötelezték.
Az Iráni-felföld népeinek vallása (kb. Kr.e. 550-ig)
Kr. e. 550 előtt az Iráni-felföld hindivel egy ágról fakadó népeinek vallása a India védikus, valamint a mezopotámiai sumirok hitéhez hasonló vallást követtek: Ahurát, a világ teremtőjét, a mindenekfeletti, a mindenütt jelenlevő szél-lég, Enlilnek, a sumir lélekistennek megfelelő láthatatlan istenséget imádták. A Világmindenséget Égre, Légre és Levegőre tagolták. Az elemeknek isteni erőt tulajdonítottak. Tisztelték a Napot, a tüzet, a szelet és a vizek istenét. Ez többistenhitnek tűnik, pedig csak az egyetlen Istent, a Teremtőt imádták, és a különféle természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték, pontosan úgy, miként a régi magyarok.
Ahura és Anahita (a perzsáknál a vizek istennője)[6]
Az egymással alá- és fölérendeltségben levő, emberalakokban megjelenített isteneknek nevük s határozott tevékenységi körük volt. A férfi istenek uralkodtak, s őrizték a mindenség láthatatlan istene, AURA lakhelyét. A női istenségek gondoskodtak az emberekről, az élet továbviteleléről. A táplálásukra ANAHITA ügyelt.
A zurvanizmus
A Méd Birodalom népeinek hitélete a zurvanizmuson alapuló méd-mágus vallásra épült. Az istenkör élén ZURVAN a teremtő, az idő- és sorsisten volt. A mindig mindenütt, mindenben jelen levő Isten lényegét kifejező név kizárólag magyarul érhető: AZ ÚR VAN.
A zurvanizmus az ember istentől származó lelkének a földi porhüvely fogságából való szabadulását, a megváltást helyezte kilátásba. A mágusok nem a földi, hanem a túlvilági lét elfogadtatásával befolyásolták, uralták, irányították az embereket. A hívők a Méd és az Óperzsa Birodalomban fenntartás nélkül hittek a végzetben, s megbékéltek a az előre elrendelt sorsukkal.Az ember életét, a népek, a világ sorsát és a végítéletet szem előtt tartó iráni mágus vallás apokaliptikus tanai görög közvetítéssel kerültek a Római Birodalomba, s gyorsan terjedtek.
Kr. e. 67-től kezdődően e helyi isteneket római néven nevezték.[7] A mágus vallásban az istenek elseje Zurvan (Kronosz), Hormizd (Jupiter) és Ahriman (Plutó), Tisztelték Anahitát (Juno), továbbá a tüzet, a vizet, a földet.
Zurvan a fiaival, Ahura Mazdával és Angra Mainyuval (bronzlemez, Lurisztán, Kr. e. XII-X. sz., Museum Rietberg, Zürich)[8]
Kr. e. 247-től Parthava, Aria és Hürkánia tartományból kinőtt Pártus Birodalomban kinyilvánított államvallás nem volt. Minden nép a saját hitét követhette. A nagykirályok vallási türelmének köszönhetően a teljes vallásszabadságot élvező zsidók a maguk ótestamentumi apokaliptikus örökségéhez a helyi zurvanista vallásból hozzáfűzték a léleknek a halál utáni sorsról való tanítását, továbbá az evilági jutalom és a büntetés gondolatát, s a feltámadás reményét. Közvetítésükkel kerültek e tanok a judeokereszténységbe; kiváló lehetőséget adván a keresztény papoknak a hivők sakkbantartására!
A zoroasztrizmus
Nyugat-Párthiában élő népek vallási gyakorlatában sokáig tartotta magát a sémi eredetű vér- és emberáldozat. Idővel a lakosság körében ellenérzést váltott ki, hiszen nemegyszer a családtagjaik, gyermekeik estek áldozatul. Megnőtt Zoroaszternek, a chorezmi vallás-reformernek a véráldozatot teljesen kizáró, ám az óiráni vallás tűz és a víztiszteletet elfogadó tanai iránti érdeklődés. A zurvanizmusnak hódoló mágus papság gyorsan eszmélt, és a hatalom érdekében váltott. A zurvanista mágusok Zoroaszterrel való egyetértésben kölcsönös engedményekkel oldották fela két vallás közti ellentéteket.[9]
Zoroaszter, freskó, Dura Europos (Kr. e. 3.sz., Szíria)[10]
Zaratusztra/Zoroaszter, a vallás-reformer papi családból származott. Kr. e. VI-V. századi legendás születése Jézus Krisztuséhoz hasonlít: Az anyja megálmodta a születését; újszülöttként világított a teste; húsz évesen bolygók és csillagok pályáját mutató rajzokkal ékesített barlang magányában elmélkedett; harminc évesen isteni kinyilatkoztatásban részesült.
Zoroaszter[11] a mindenekfelett álló isteni erőben való hitet terjeszette: A főisten, Ahura Mazda, a világ teremtője, a jóság, a becsület, a tisztaság megtestesítője. Örök világosságban trónol. Ügyeli a csillagok járását, a világ folyását. A párja, eredetileg Ahura Mazda lelkének egyik fele a gonosz. Zoroaszter hirdette, hogy a Teremtő isten szent és a jó lélekrésze megátkozza a gonoszt, mire az elhagyja Ahura Mazdát, és a pokolban üti fel tanyáját.
A világ teremtésétől a világ végéig a jó és a rossz küzdelme valójában az ember lelkéért folyik. Ahura Mazda az embert lélekkel és szabad akarattal teremtette. Tisztaságával és igazságával Ahura Mazda országát gyarapítania. Ahura hozta azt a törvényt, hogy a jótettért jutalom, a bűnért büntetés jár. Magán az emberen múlik, melyiket választja.
Zoroaszter minden hívőre vonatkozóan meghatározta a tisztességes élet szabályát: Gondolkozz, beszélj és cselekedj helyesen!”
A közrendű embernek három feladatot kellett betartania:
Mind valós, mind átvitt értelemben tisztának kell lenni! (Ez az ép testben ép lélek szabálya.) A föld művelése vallásos kötelesség. (A mezőgazdaság teremti meg a napi eleséget.)Az embernek Istennel és önmagával szembeni kötelessége a családalapítás, a gyermekek nemzése és gondos felnevelése. (Gondoskodni kell az élet továbbviteléről!)
E vallás józan, tetterős, eredményes, az ésszerű élvezeteket megbecsülő életet kívánt. Nem volt benne világundor és aszkézis, ám bűnbocsánat sem. Az elkövetett bűnökért ki-ki maga a felelős!
Zoroaszter megtartotta a természetvallásban gyökerező tűz- és víztiszteletet. A hívők főképp a tűznek és a víznek áldoztak.
Bazaltbarlangban levő szent vízforrás [12]– Tűzoltár (II. Bahram (Kr.u. 273-276), perzsa király ezüstérméje
A keleti vallásokhoz hasonlóan a Zoroaszter-hívőknek is fontos volt a holtak, az elhúnyt ősök tisztelete.
Temető a perzsa szent iratok, a Yasna és a Zend-Avesta szerint (12-14 láb magas, 40 láb átmérőjű épített toronyba vitték a halottakat[13]
A zoroasztrista hívők az elhunytak tetemét nem hantolták el, hanem temetetlenül hagyván a madarak vagy a kutyák gondjaira bízták. A megmaradt csupasz csontokat földdel takarták be.
A pártus temetők leletanyagából kitűnik, hogy a Zoroaszternak a holtak elhantolására és elégetésére vonatkozó tilalma Párthia nyugati részén nem dívott. A görög-római írók sem említik, hogy a holtakat az ég madarainak és az „ebek harmincadjára” juttatták volna.
Vallási türelem a Pártus Birodalomban
A pártus nagykirályok az Öregek Nagytanácsával együtt átgondoltan szervezték meg a közigazgatást. A lakosság bizalmának megtartásáért az uralkodásukat a vallási türelem jellemezte. A Birodalom nyugati részén a Mithrász-hitnek, a keletin a zoroasztrizmusnak, észak-keleten a szkítákhoz közelálló népréteg a régi, hagyományos természetvallásnak hódolt. E három vallás békén megfért egymással, hiszen mindenik tiszteletének tárgya a természeti erők és az égi tünemények, a Nap, a Hold és a tűz, a fény volt, noha Zoroaszter tanaiból is átvettek egyetsmást. Hitték, hogy a legfőbb isteni erő a Napban testesül meg, az őrködik a királyi ház fölött.
Az óperzsa, a pártus és a szasszanida vallási életet a külön kaszthoz tartozó mágusok irányították. A papi méltóság örökletes volt. A pártus nagykirály betartotta az utasításaikat, pl. ha áldozatot akart bemutatni a jelenlétükben és a közreműködésükkel tehette.
A mágusok egy személyben papok, orvosok, tanítók és csillagjósok voltak. Ők írták az évkönyveket.
Az Araszakida-királyoknak idővel elegük lévén a mágusok „mindenhatóságából”, régi, kizárólagos kiváltságaikat megnyirbálták. Nem zárták ki őket a pártus Nagytanácsból, de a birodalmi döntésekben csak névlegesen vehettek részt.
A Mithrász vallás
Párthiába átszármazott méd mágusok Oromazdészt, a fény istenét állították szembe Ahreimaniosszal (Ahriman, ármány) a sötétség istenével. Hitük szerint a jó és a rossz szembenáll egymással, s a köztük álló harmadik a fény uralkodik a földön. Ebből nőtt ki a Mithrasz-kultusz.
Párthiában a legfőbb isteni lényt, az ég és a föld teremtőjét hagyományosan Ahurának hívták. Női párja Anahita, a Magna Mater, a mindenek anyja eleinte nagyobb tiszteletnek örvendett, mint a világteremtő isten. A somogyi táltoskövek[14] tanúsága szerint 1576-ban a magyarság még tudta régi isteneinek nevét, s titkos helyen néven nevezve tisztelte őket. A Boldogasszonynak megfelelő Anahita a magyaroknál is előkelőbb helyen állt, mint mint Aura, a világteremtő isten, aki a földre küldte fény-fiát, Mithrát, a világosság, a fény istenét.
Mithra barlangtemploma, Verjuy, Irán,
Zarahusztra jóslata: A Napkirály (Mitrasz) leszáll a földre és békét hoz magával. Ez isteni gyermeket egy szűz hozza a világra.[15]
A Zuqnin krónika szerint csillagból áradó fényoszlop hozza a megváltást: „Hegyi barlangba száll alá, és a mágusokat hívja; …és mi láttuk az elrejtett Misztérium kincsesbarlangjába betérni a csillagot, a barlang minden zuga megfényesedett, s mi csak elragadtatott halk hangot hallattunk. [A fény] hozzánk szólt, és hívott: „Térjetek meg a szeretetbe…! És beléptünk, felnézvén láttuk az emberi ajak számára kifejezhetetlen fényességet, amely hozzánk szólt: Béke veletek! …kicsi, alázatos és gyenge ember alakját ölti fel nektek, mert a világ lakói még nem képesek meglátni a Nagy Atya egyszülött fiának dicsőségét…”[16] E legendában Jézus születése sejlik fel, de átsüt rajta a mithrasi-zurvanista felfogás.
A szír szövegek és a pártus király-legendák jövendölési hasonlóak. Az emberek sóvárogva várták a „Nagy Király” születését, és figyelték az eget, mikor bukkan fel a születést jelző csillag.
Takht-i Suleimanban, a legendák „győzelmi hegyén” évről évre összegyűltek a mágusok, hogy várják a világkirály születését, „Mithra” reinkarnációját.
Mitrász szentély, Fertőrákos (városom.hu)
Minden bizonnyal ez a Megváltóba vetett hit tükröződik vissz a keresztény hagyományban, miszerint Jézus Krisztus születésekor (Kr. e. 6.) Párthiából a betlehemi csillag nyomában három mágus, Gáspár, Menyhárt, Boldizsár kelt útra, hogy köszöntse az újszülött Megváltót.
Párthiában Mithrasz, a legyőzhetetlen Napisten misztériumának a korabeli ismert világban sok követője volt. E hit reményt adott, hogy az hódítást, a nehéz életet nem a zurvani belenyugvással kell fogadni, hanem akarattal, sikeres harccal fel lehet lépni ellene.
Mithrasz, a sziklabarlangban született Megváltó bikát szúr le, hogy megteremtse az emberek számára a legfőbb élelmet, a növényzetet. A hívők kenyérrel és vízzel áldoztak neki, s megkeresztelkedtek.
A Mithrasz-közösség megkereszteltekből és megkeresztelendőkből állt.[17] A tűz-ritussal összekötött keresztelés a bűnöktől való megszabadulást és az újraszületést szolgálta. A megkeresztelendő homlokát tűzzel bélyegezték meg. A szertartásához tartozott a „parázson” járás.
A Római Birodalomban a katonai kultusszá vált Mithrasz-hit gyorsan terjedt. Pannóniáig is eljutott. Minden pannóniai légióstáborban volt Mithrasz szentély. Fertőrákoson az osztrák-magyar határtól alig néhány méterre levő Mithrasz barlangot 1866-ban a soproni Stornó Ferenc fedezte fel. A Római Birodalom carnuntumi légiós-táborához tartozó szentély a II. vh. után az osztrák-magyar határsávba került. Hosszú évekig senki nem háborgatta.
Mithrasz volt a pártus királyok dinasztia-istene. Az Arszakida uralkodóházban gyakorta adták az újszülötteknek a Mithradatész beszélő nevet. Három pártus nagykirály, egy ellenkirály és hat pontoszi király viselte e nevet. Jelentése: „Mithra adta”, jelezve, hogy a viselőjét Mithra, a Napisten uralkodásra szánta. A görög betűs nevet Brentjes történetíró[18] „Mithradatész”-nek[19] oldja fel.
Párthiában a koronás Arszakida nagykirályt mindenekfeletti tisztelet övezte. A nemesség és a nép elsőként a birodalomalapító Arszakot emelte „istenként” a csillagok közé. Hálából mindig az ő családjából választották a királyt. Az utána következő királyok mindenikét Arszaknak neveztek, és még az életükben isteni tiszteletben részesítették. Szentségtörésnek számított, ha valaki egy Arszakidára kezet emelt.[20] A királyi család tisztelte őseit, tisztelte uralkodó elődeit. Hitték, hogy az ősök szelleme védelmezi az életben levő családtagokat, az uralkodót és a családját. A fontos események előtt a király és a királyi család esküt tettek az ősök képe előtt.[21] (I. András magyar király 1046-ban íródott imádságaiban a „bardus ösöltők” megszólítás a „pártus ősöltőket”, azaz ősöket idézi.[22])
A királyi temetéseket katonai pompával rendezték. Hitték, hogy a csatában elesettek, a hősi halottak a másvilágon a halhatatlanság üdvében részesülnek. A jótéteményekkel, a nagyszerű tettekkel a nemzet dicsőségét szolgáló, a nép boldogulásáért munkálkodott nagy ősök emlékét isteni tisztelet övezte.
A köznép hitéletének központjában is az ősök álltak. A ház népe a kis házioltár előtt naponta tisztelgett nekik.
A Hatra-i Naptemplom romjai
A királyi sírokat az egész nemzet védte. V. Artabán pártus király azon a feltétellel fogadta el Macrinus római császár békeajánlatát, ha az elődje, Caracalla parancsára szétromboltatott pártus királyi sírokért elégtételt ad.
Aszaakban, az első királyuk, Arszak koronázási városában őrizték a szent tüzet, az öröktűzet. A tűz tisztelete Párthiában, Örményországban és Baktriában megfelelt a Nap imádásának. A hatrai Nap-templomban ajándékokkal és áldozatokkal tisztelték meg.[23]
Mind a szkíták, mind a pártusok fehér lovat áldoztak a Napnak. III. Artabán pártus király a seregével együtt vallásos buzgalommal köszöntötte a felkelő napot, az istenség megnyilvánulását. Midőn Lucius Vitellius, Szíria római elöljárója a vetélytársát, III. Tiridatészt pártus királlyá tette, az Eufráteszhez való szerencsés megérkezésekor római szokás szerint süldőt, juhot és tulkot, Tiridatész pedig fehér lovat áldozott.[24]
Kínai források szerint a kelet-ázsiai hunok királya is fehér lóval áldozott a Napnak.[25] A hon-visszafoglaló magyarok Ond vezér, Ketel és Tarcal hadnagy a Tarcal hegyén leölvén a legkövérebb (bizonyára fehér) lovat, „magnum aldumas fecerunt”, azaz nagy áldomást tevének.[26]
Lóáldozatra való előkészület (A bráhmanizmusban a ló fénylő istenek jelképe, főleg a fehér ló alakját felöltő öltötte Napé (Aitaréja-bráhmaná, VI,3)
A pártusok vallásos szertartásához tartozott a szkítákéval azonos eskütétel: A „királyok között az a szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják a jobbjukat, s a hüvelykujjukat… csomóval szorosra húzzák, majd mikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik, és egymáséit nyalják.”[27] Felbonthatatlan szövetség ez, amelyet szerződők saját vére pecsételt meg. Hasonlóképp írja le Anonymus a magyar vérszerződést.[28]
A manicheizmus
A pártus nagykirályok vallási türelme tette lehetővé Nyugat és Kelet szellemi egymásrahatást, s az Iránból kiinduló vallásos eszmék megújulását. Erre épült a manicheizmus, hitétéeleit „Gyöngy-énekek[29] összegzik.
Ujgur manicheus pap (freskó, X-XI.sz. Kocso, Pergamon Museum, Berlin)
A turfáni manicheus szövegek őrizték meg Mani, az Arszakida királyi család oldalágából származó vallásalapító életleírását: Kiváló neveltetésben részesült. Ifjúként élte meg a Párthus Birodalom bukását és a szasszanida perzsa hatalomátvételt.[30] I. Bahrám perzsa király uralkodása idején a zoroasztriánus papok ellene fordultak, a király börtönbe vetette Gundeshapurban (Belapet), ahol 26 napos kínzás után meghalt.[31] (Elevenen megnyúzták és a szalmával kitömött porhővelyét fára akasztották.) Tanainak éltetője, terjesztője szintén a pártus királyi családhoz tartozó tanítványa, Ardaszán volt.[32]
Mani hittana és világnézete[33] tudatos alkotás. Kiindulási pontja a világ teremtése. Minden dolgok kezdetén a világosság s a sötétség áll. A világosság alkotó elemei a szelídség, a tudás, az értelem, a titok, a belátás; a lelkiség, a szeretet, a hit, a hűség, a nemeslelkűség és az igazság.
Az Arszakida uralkodók idején ez elvek még nem voltak vallási kánonba foglalva, de mind az uralkodók, mind a nép eszerint élt és cselekedett. A manicheizmus a sötétségtől, a gonosztól minden vonatkozásban teljes önmegtartóztatást követelt. E tanok határozták meg az emberek életvitelét, erkölcseit. A vérükbe ivódott a másokkal szembeni jóhiszeműség és a hiszékenység A magyarság erkölcsét is efféle tanok jellemezték.
A manicheus vallás hívei:
A tökéletesek kizárólag a vallásos kötelezettségeknek élnek. Megkívántatott tőlük a száj, a kéz és az ágyék pecsétjének betartása. A kiválasztott manicheista nem káromkodik, húst nem eszik, csak növényekkel él. Mivel a növény világosságot gyűjt és tartalmaz, a fogyasztóját mindentől megtisztítja (középkori követőik a katharok). Nem végez olyan foglalkozást, ami a világosság országának kárára lehetne. Tartózkodik a házasságtól, a nemi érintkezéstől és az érzéki gondolatoktól.
A közemberek, akik a világtól nem szakadtak, nem szakadhattak el. Ehettek húst, ihattak bort, gyermekeik lehettek, kereskedhettek, hivatalokat tölthettek be. Ám ügyelniük kellett, hogy a világosság útját járják, s ne a világ dolgai töltsék ki éltüket. Ténykedésüket tízparancsolat szabályozta: tiltotta a bálványimádást, a hazugságot, a fösvénységet, mindennemű ölést, a paráznaságot, a lopást, a csalást, a varázslást, a vallás iránti közönyt és a kedvetlenséget.
Összegzés:
A Pártus Birodalom bukását a déli perzsa tartományok belső árulása okozta. A szasszanidák vették át a hatalmat. A pártushű népcsoportok meghaltak, elmenekültek v. beolvadtak. A zoroasztrizmus a szasszanida királyok tűzzel-vassal terjesztett államvallása lett. Ardasír az első szasszanida király a más vallás alattvalók tartózkodási helyéül külön tartományt jelölt ki, hogy a Nap és a Tűz imádatára ösztönözze, kényszerítse őket. Ez átnevelő helyre minden nyilvánvaló nem Zoroaszter-hívőt összegyűjtöttek és deportáltak. Addig kellett ott lenniük, míg el nem fogadták a szasszanida államvallást. A Mani alapította vallás jó ideig tartotta magát. „A manicheizmusból származó bogumil kathar stb. vallás minden üldöztetés ellenére a középkorban is élt és hódított.”[34]
A maincheizmus térhódítása
Az Arszakidák vallási türelmének köszönhetően Párthia zoroasztrizmuson és a Mithrasz-hiten nevelkedett népei nem utasították el a Palmürából és Örményországból érkező keresztyén tanokat. A Kr. u. 1. században az új vallás elterjedéséhez hozzájárult Ábgár, örmény király betegsége: Testi fájdalmait ember még enyhíteni sem tudta: Levelet[35] írt az Üdvözítőhöz, jönne el hozzá, s gyógyítaná meg. Jézus nem ment Örményországba, hanem Tamás apostolt küldte. „…a tanítványaim közül innen elküldök, hogy a fájdalmaidat gyógyítsa meg, és neked és azoknak, kik veled vannak, életet adjon.”[36]
A kereszténységgel főleg az örmények azonosultak, de Jézus két apostolának, Tamásnak és Bertalannak a téritése folytán az új hit Párthiában is terjedőben volt. A bimbózó kereszténységnek a szasszanidák vetettek véget.
Pártus könnyűlovas, iszákjából kikandikál a kettőskereszt (mészkő dombormű-részlet, 70x15x60 cm, Palmüra)[37]
(A Pártus Birodalom teljes történetét ld. Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, a magyarság nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2010. c. könyvben.)
[1] Widengren, Geo: Iranische Geisteswelt von den Anfängen bis zum Islam, Holle, Baden-Baden, 1961. 9-26. pp. nyomán.
[2] B.Smith: Atlas Classica…, Wilkinson, 1808. rézmetszet, (antiqueprints.com)
[3].Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, a magyarság nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2010.
[4] Scythian Civilisation (gettyimages.com).
[5] History of civilisations of Central Asie, Vol. II., Uneso Publ., Paris, 1994.,foto: Terebenin, Vladimir, 335. p.(unesdoc.unesco.org)
[6] goddessaday.com
[7] A görög-római nevek miatt úgy tűnik, mintha a helyi isteneknek nem lett volna saját nevük, pedig volt.
[8] Harmatta, János et al.: History of civilisations of Central Asie, Vol. II., Uneso Publ., Paris, 1994.,foto: Terebenin, Vladimir, 335. p.(unesdoc.unesco.org)
[9] Szinkretizmus: Vallási téren az ellentétek kölcsönös engedményekkel való kiegyenlítése.
[10] payvand.com
[11] Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, Dante kiadása, Budapest, [1928.], 160-166. pp.
[12] Geghard monostor, Örményország, vediccafe.blogspot.com
[13] Yarrow, H.c. A further contribution Study of the mortuary customs…, Government Printing Office, Washington, 1881, 101. p.
[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. 64-76. pp.
[15] Altheim, Franz: Weltgeschichte Asiens im griechischen Zeitaltar, I-II. M. Niemeyer Verl. Halle, 1948. 105. p.
[16] Widengren i.m. 227-230. pp.
[17] Brentjes, Burcchard: Die iranische Welt vor Mohammed, L. Schneider, Heidelberg, 1967., 122.p.
[18] Brentjes i.m. 113. p.
[19] Elhagyva a görög „-es” végződést a „Mithradat” név magyaros hangzósítással visszaadja a jelentést: Mithra adatta ~ Mithra adta.
[20] Ammianus Marcellinus történeti könyvei, I-II. Bp. 1916. XXIII. 6.,6.
[21] Flavius, Josephus: Jüdische Altertümer, I-XXX., Marix Verl, Wiesbaden, 2004. Buch XVIII., Kap. 9. 913-914. pp.
[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006., 153-157. pp.
[23] Herodianus IV. 30. In: Bihari János: a pártusokra vonatkozó ethnográfiai adatok antik források után, Debrecen, 1936. 35. p.
[24] Tacitus összes művei, Európa, Bp. 1980. II. köt., VI. kv. 37.
[25] Altheim: Geschichte der Hunnen, I-VI., Walter de Gruyter, Berlin, 1960, II. köt. 157. p.
[26] Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975., 94. p.
[27] Tacitus i.m. II. köt., XII. kv. 47.
[28] Anonymus i.m. 83. p.
[29] Mani: Gyöngyénekek: Válogatás manicheus kötetekből, L.N.L. Kiadó, Hajdúszoboszló, 2004.
[30] Altheim Franz: Reich gegen Mitternacht, Rowohlt, Hamburg, 1955. 97-98. pp.
[31] Terebess Ázsia Lexikon, terebess.hu
[32] Altheim: Weltgeschichte Asiens… i. m. II. 170. p.
[33] Szimonédesz i. m. 167-170. pp.
[34] Szimonidesz i. m. 170. p.
[35] Marton Veronika: A pártusok a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010., Melléklet.
[36] Ávendik Lukács: Az örmények története, 60. lap. In: Chorenei Mózes: Nagy-Örményország története, ford.: Szongott Kristóf, Tódorán E. „Auróra” könyvnyomdája, Szamosújvárt, 1892. 117-120.p.
[37] Colledge: Parthian Art i.m. 22. sz. kép.
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
