Vámos – Tuba Anita már fiatalon tudta, hogy az egészségügyben akar dolgozni és mások segítésére akarja szánni az idejét. Ez maximálisan sikerült is neki, és ma már mentális segítéssel, coach – ként életvezetési tanácsadással is szolgál.
Tapasztalata, hogy az önsegítés iránti igény a nőkben magasabb, leginkább ők keresik meg őt, de néhány férfi is „betéved“ már hozzá, reméljük, minél többen, hiszen a segítségre az erősebb nem tagjainak is szüksége van, csak nehezebben látják ezt – egyelőre – be.
Anitának több története is van arról, hogy a segítséget kérők milyen gyakran, mint egy kvázi anyához fordulnak hozzá. Több mint húsz évig katonaegészségügyben dolgozott, férfiak között, most gyerekorvosi praxisban dolgozik, és az édesanyák gyakran keresik őt akkor is, ha nekik van magukkal gondjuk, vagy csak bíztatást szeretnének, egy lelki vállonveregetést, hogy jól teszik a dolgukat.
Anitának már gyerekkorában is több fiú barátja volt, mint lány, így a férfikörnyezetben való munka nem jelentett gondot. A katonaságnál is és jelenleg a mentősök között is (ahol szintén dolgozik) jól megérteti magát a férfiakkal.
Sok rendkívüli férfi él a világban szerinte. Udvariasak, jól teljesítenek a munkában, szeretik a családjukat: sok jót lehet róluk mondani. Általában is probléma a magyar társadalomban, hogy túlságosan a rosszra figyelünk, felnagyítjuk azt, miközben a jó és természetesnek ható mellett pedig elmegyünk. Jobb a világ, mint hisszük – régi tapasztalata ez Anitának.
Lelki segítőként úgy látja, a férfiak a nőkhöz képest koncentráltabbak, nem annyira a régmúltból kezdik a problémákat elmondani, illetve kevésbbé csaponganak. Nehezebben nyílnak meg, nincsen annyira megszokva, hogy elmondhatják a problémáikat, „panaszkodhatnak“.
Nagyon büszke Anita egyik férfi barátjára, akit a mások megsegítésének az útján, hogy mint professzionális segítő tudjon dolgozni, ő indította el. Mai napig nagyon jó a kapcsolatuk, gyakran beszélgetnek.
Olyan esete is volt, amikor a pár mindkét tagjával foglalkozott, mert mint szakembernek nem okozott gondot mindkét nem helyébe beleélni, beleérezni magát. Tud azonosulni mind a nőkkel, mind a férfiakkal.
Egyik érdekes esettanulmánya Anitának egy fiatal párról szól, akik a huszas éveikben járnak. Mint kiderült: a férfit erősen motiválta az, hogy anyagilag eltartsa a családot, amiért sokat tanult és dolgozott. A párjának viszont ez másként jött le, és erőteljesen (saját szavaival élve: követelőzően) kifejezésre juttatta, ő mit szeretne. Itt a kommunikáción kellett javítani, és közösen feltárni, ki mit szeretne, merre haladjon a kapcsolatuk. Ez sikerült is, a férfi már nem jár Anitához, ő úgy érzi sínre került, a nő még egyéb nyitott kérdések miatt kéri Anita segítségét, de mint pár, jól vannak.
Anita észrevétele a párkapcsolatokban, hogy sok férfi úgy érzi, hogy neki kell lenni a család anyagi eltartójának, míg sok hölgy inkább azt szeretné, hogy a kötődés a gyerekekhez, illetve egymással épülne ki jobban. Azonban ez nagyon sokszor lekommunikálva sincsen. Nem tudatosodik a párokban.
Sok probléma forrása, hogy a valódi igényeiket is nehezen tárják fel egymás előtt, illetve konfliktushelyzetben az erőszakmentes kommunikáció is hiányzik. (Ne a másikat hibáztassuk, hanem a saját érzéseinkről beszéljünk.)
A párnak közösen kellene eldönteni, mi a fontos, miért küzdenek első sorban. Ne alakuljon ki az, hogy a férfi sosincs otthon, de a pénz amit hoz, meg milyen jó. Közösen válasszanak: több idő együtt, vagy több anyagi javuk legyen.
Sajnálatos tény, hogy sok egyébként meglévő apa sincsen eléggé jelen a családjában: nem lát a gyerek férfimintát. Pl. apa kiviszi a szemetet, füvet nyír, sövényt vág, stb. Hogyan ér anyához, hogyan öleli, simítja meg a kezét, ad puszit.
Észre kell venni, hogy nem a pénz a minden, ami ugyan kell, de milyen áron? Fontos végiggondolni, mit érdemes beáldozni érte. Értékrendi és kommunikációs problémák vannak a családokban, mondja ezt Tuba Anita.
Női részről tipikus hiba, hogy sokszor nem mondja ki, mi a baj, hanem a férfitól várja el, hogy az kitalálja. Pedig sok férfi örül neki, ha képbe van téve ezzel kapcsolatban. Szintén előfordul, hogy a párok olyasmit várnak egymástól, amire a másik nem képes. Fontos egymást is megismerni, miben erős / gyenge a társam, és miben én? Mihez kell már külső segítség, szakember? Jó, ha szabadon, a képességeinknek megfelelően választhatunk az otthoni feladatok közül, pl. főzhet a férfi és szerelhet a nő. Nem szégyen eltérni a megszokott társadalmi kategóriáktól, elvárásoktól.
Szintén előfordul, hogy olyan tevékenységeket is megteszünk, amiket nem szeretünk (nők pl. fűnyírást) és nem beszéljük meg, hogy hogyan változtathatnánk rajta, inkább csapkodunk, veszekszünk. Indulatból kommunikálunk. Pedig nagyon harmonikusan élhetünk együtt, ha tudjuk mit várhatunk egymástól, és eszerint is cselekszünk.
Érintőlegesen beszélt Anita a szexről is, bár ez nem szakterülete. Tény, hogy több törődés, figyelem kell a nőknek ehhez, akár a szexuális együttléttől függetlenül is. Illetve a férfiaknak sem megy ez csettintésre, bár könnyebben ráhangolhatók.
Anita szerint mélyen igaz az az állítás, hogy a mai világ nagyon hajtós, betáblázott mind a férfiak, mind a nők számára. Igaz, hogy a magánéletünket gyakran abba a két – három órába kell besűríteni, ami esténként jut egymásra. Nagyon oda kell figyelni erre az időre és tudatosan bánni vele. Személyes megfigyelése, hogy az internet által nyújtott elérhetőséggel nagyon sokan visszaélnek. Pl. este tíz óra után is ráírnak, vagy vasárnap is keresik. Ezzel tovább szűkítve a magánéletre szánható időt.
Arra a kérdésre, hogy régebben jobban egymásra nyitottak – e az emberek, beszélgettek, spontán társasági életet éltek, Anita válasza az, hogy ez azért ma is tetten érhető. A vidéki emberek amúgy jobban élnek ezzel a lehetőséggel, gyakrabban összejárnak. Nagyobb városokban ez kevésbé jellemző. Előfordul, hogy a liftben is idegen arcok veszik az embert körbe, míg falun ha kijön a mentő, a szomszéd érdeklődik, hogy rendbe lesz – e minden, és akkor majd ő megeteti addig a kutyát, míg a gazdát vissza nem hozzák.
Van igény az emberekben egymás társaságára, de valahogy itt is könnyebben elhisszük, hogy a világ rosszabb, mint régen, és csak magunkra számíthatunk. De ez nincs így, a valóság nem ez. Persze mindez attól is függ, kinek van igénye a társaságra. Egyéne válogatja milyen tapasztalatokra teszünk szert. Anita autósok közt is tapasztalja, hogy elengedik egymást, intenek egymásnak, csak sokan a negatív hírekre érzékenyebbek, pedig nyitott szemmel rá lehet jönni, hogy szebb a világ, mint sokszor hisszük.
Ajánlott csak úgy lenni időnként és nyitott szemmel figyelni, mi is van körülöttünk. Akkor nem tud úgy behálózni az, amit el akarnak velünk hitetni, és kevésbé leszünk kiszolgáltatva a mainstream megmondó embereknek.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
