A párizsi olimpiáról is kitilthatják az oroszokat

A párizsi olimpiáról is kitilthatják az oroszokat

A francia főváros polgármestere jelezte, hogy ukrajnai háborúja miatt Oroszországot és az őt támogató Fehéroroszországot is eltilthatják a 2024-es párizsi nyári olimpián való részvételtől.

Az insidethegames.biz idézte Anne Hidalgo kijelentését, amely szerint az ötkarikás játékokat nem szabad elválasztani Oroszország ukrajnai agressziójától – írja az MTI.

„Számomra az olimpia is a geopolitika világának részét képezi” – fogalmazott a párizsi elöljáró.

Hírdetés

„Ami ma történik, Oroszországot nem igazán sorolja a békés országok csoportjába” – tette hozzá.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a múlt hónapban ajánlást adott ki, amely szerint Ukrajna megszállását követően mind Oroszország, mind Fehéroroszország sportolóit és tisztségviselőit el kell tiltani a nemzetközi sporteseményekről. Mindkét országot kizárták az idei pekingi téli paralimpiáról, bár az orosz és a fehérorosz nemzeti olimpiai, illetve paralimpiai bizottság működését nem függesztette fel a NOB, illetve a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság – emelte ki a portál.

Ugyanakkor számos nemzetközi sportági világszövetség kizárta versenyeiről a két országot, és elvette tőlük az oda tervezett sportesemények rendezési jogát.

Tony Estanguet, a 2024-es játékok szervezőbizottságának elnöke szintén dicsérte a nemzetközi sportszervezetek Oroszország és Fehéroroszország elleni fellépését, mint „bátor, határozott döntést, amelyet tiszteletben kell tartani”, de hozzáfűzte: most még túl korai lenne határozni a párizsi olimpiai részvétel kérdésében.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »