„A pápa elég bátor ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk” – Júliusban Ferenc pápa Afrikába utazik

„A pápa elég bátor ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk” – Júliusban Ferenc pápa Afrikába utazik

Július 5. és 7. között Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban tesz látogatást. A helyiek izgatottan várják, hogy együtt imádkozhassanak a katolikus egyházfővel, aki reményt és békét hirdet a háború sújtotta övezetben.

Nagy örömmel fogadták mindkét országban a hívek Ferenc pápa 2022. július 5. és 7. közötti dél-szudáni és kongói látogatásának bejelentését. A Fides hírügynökség a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, az évtizedek óta tartó háború által meggyötört régióban érdeklődött a helyiek véleménye iránt.

„Nagy örömmel fogadtuk a pápa látogatásának hírét. Amiről eddig csak beszéltünk és álmodoztunk, hamarosan valóra válik. Azért látogat el hozzánk, hogy velünk imádkozzék, és vigaszt és reményt hozzon nekünk. Valóban,

– nyilatkozta a Fides nemzetközi hírügynökségnek Justin Nkunzi atya, a bukavui egyházmegye Igazságosság és Béke Bizottságának igazgatója.

„Egy élő evangélium tárul majd a Szentatya szeme elé. Túléltük a Covid-járványt és a háborút annak minden szörnyű következményével együtt. Ituritól Beniig, Gomáig, Bukavuig, Uviráig a lakosság egésze békére, valódi társadalmi kohézióra vágyik. Sokféleségünkben rejlik a fejlődés kulcsa, és azok, akik manipulálnak minket, hogy viszályt szítsanak közöttünk, és kifosszák természeti erőforrásainkat, gyávák, és

– tette hozzá Nkunzi atya.

Hírdetés

A pápa látogatása a Kongói Demokratikus Köztársaságban „az egység jele, amely által úgy érezzük, hogy egy nagy egyház részei vagyunk – jegyezte meg egy bukavui apáca. – Ez a gyengédség és a figyelem jele népünk számára, amely még mindig sokat szenved. Ebben az időszakban, amikor egyesek a bizonytalanság miatt félnek Kongóba jönni, a pápa elég bátor ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk, és ezzel nekünk is bátorságot ad.”

„Ez nagyszerű hír azon fiatalok ezreinek, akik csak a televízióban követhetik a pápa látogatásait. Történelmi és nosztalgikus esemény egy egész nép és egy bizonyos generáció számára, amely átélte II. János Pál pápa utolsó látogatását az akkori Zairéban, 1980 májusában” – mondta Adrien Zawadi, a Dél-Kivui Civil Társadalom elnöke. „A civil társadalom reméli, hogy a Szentatya látogatása a remény és a valódi béke erőteljes üzenetét hozza el az egész Nagy-tavak régiónak, amelyet testvérháborúk és az élet szentségét megtagadó kegyetlen jelenetek tépáznak szét. Ferenc pápa a Nagy-tavak térségében a megbékélésre való felhívás mellett a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén (Beni, Ituri, Észak-Kivu, Dél-Kivu, Tanganyika, Maniema) kegyetlenül meggyötört kongói lakosság számára is támogató és vigasztaló imát hoz.

„A Szentatya megtehette volna, hogy inkább valamelyik szomszédos országba látogat el, ahol az általános vélekedés szerint megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre ahhoz, hogy kényelmes fogadtatásban részesüljön, de nem így tesz, inkább egy olyan országot választott, a miénket, amelyet sokan kritizálnak a vezetés módja miatt: ez már egy erős bátorító üzenet, amelyért hálás köszönetet mondunk a Szentatyának” – zárta nyilatkozatát a Dél-Kivui Civil Társadalom elnöke.

Fordította: Varga Judit

Forrás: Fides

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »