A nyáron pénzügyi világ egyik központja lesz Szlovákia

A nyáron pénzügyi világ egyik központja lesz Szlovákia

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) rangos gazdasági konferenciát rendez a nyáron, amelyen több száz résztvevő vesz részt a világ minden tájáról. A 2024. augusztus 21-24-én Pozsonyban megrendezésre kerülő esemény díszvendége a közgazdasági Nobel-díjas Douglas W. Diamond professzor lesz.

A rendezvényre 600-800 pénzügyi szakértő érkezhet a szlovák fővárosba az egyetemekről, a jegybankokból és a magánszektorból. A szervezők szerint az esemény jó lehetőség lesz Szlovákia jó hírének építésére, szakmai tudáscserére a gazdasági kihívások idején. Tavaly Amszterdam adott otthont ennek a konferenciának, jövőre pedig Párizs szervezi.

Hírdetés

A jegybank az Európai Pénzügyi Szövetséggel (EFA) együttműködve valósítja meg a rendezvényt, amely Szlovákiát választotta az 51. éves konferencia helyszínéül. Az augusztusi  rendezvény hagyományosan a legfontosabb tudományos konferencia a pénzügyi közgazdaságtan területén Európában.

Az NBS előkészítő piaci konzultációkat jelentett be január közepén. Rendezvényszolgáltatóknak és rendezvényügynökségeknek szólnak, akik szívesen részt vennének a fent említett nemzetközi konferencia lebonyolítására kiírt pályázaton.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »