A nukleáris kapacitások radikális megnövelése nélkül nem javítható az Európai Unió versenyképessége, nem garantálható az energiabiztonság és nem érhetők el a klímacélok – figyelmeztetett a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben. A tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlésén hangsúlyozta, hogy az EU ma az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságával, óriási gazdasági, biztonsági és energiaellátási kihívásokkal néz szembe. Felszólalásában rámutatott, hogy a blokk versenyképessége sokat romlott, a földgázért a kontinensen hétszer többet kell fizetni, mint az Egyesült Államokban, az áramért háromszor többet, mint Kínában. – Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan lehetne javítani Európa versenyképességét, garantálni az energiabiztonságot, és mindeközben továbbra is ambiciózusnak maradni a környezetvédelem terén – jelentette ki.
Erre egyetlen válasz van, mégpedig a nukleáris energiatermelés felpörgetése, a kapacitások radikális növelése. A nukleáris technológia révén sokkal több energiát tudunk termelni, sokkal olcsóbban, sokkal biztonságosabban – mondta. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ezáltal ráadásul a károsanyag-kibocsátás is csökkenthető, amit szavai szerint jól példáz az, hogy a világon jelenleg működő körülbelül 440 atomreaktornak köszönhetően megközelítőleg 180 milliárd köbméternyi földgáz kiváltása lehetséges. – Amennyiben komolyan gondoljuk, hogy 2050-re karbonsemlegességet akarunk elérni, akkor legalább a kétszeresére kell növelni a kapacitásokat – hangsúlyozta.
Majd nyilvánvalónak nevezte, hogy az EU enélkül nem lesz képes javítani a versenyképességét és nem tudja tartani a klímacéljait. Ezért be kell fejezni a nukleáris energiafelhasználás körüli ideológiai és politikai vitákat, le kell állítani az atomenergiát érő ideológiai és politikai támadásokat, és egyenlő versenyfeltételeket kell teremteni, felszámolva a hátrányos megkülönböztetést – fogalmazott.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »