Nem is olyan rég volt az, amikor még a hazai értelmiség színe java is felhorgadt, vagy szégyenkezett, vagy elvétve: kapott kaszára-kapára a fenti mondat miatt. Valamelyik érinthetetlen femináci ezzel a mondattal összegezte a nőnapon felkínált sérelempiaci részvénypakettjét. Kegyetlen mondat ez. Annyira kegyetlen, hogy érdemes megvizsgálni a természetét.
Ma a posztmodern korban élünk. Ez vitathatatlan. Viszont a modern korban nőttünk fel, akkor szocializálódtunk, alakult ki a szebbik, s egyben erősebbik nemhez való viszonyunk. Amely azonban a romantika hazug és hamis romjaira lett épült, mit sem törődve annak bukottságával, hazugságaival és a szexuális forradalom vívmányaival. Csakhogy a posztmodernben bármi jelenthet bármit, bármi képviselhet értéket, bármi lehet sértő, de facto: bármiből lehet hasznot húzni, uralva vele a pillanatot. Ebből következik, ill. ezzel szoros összefüggésben: a posztmodernben minden addigi dolog és tanulság meghaladottá, de legalábbis idejétmúlttá, avíttá vált. Még a szexuális forradalom vívmányai is -egyetlen kivétellel.
Egy másik szüfrazsett úgy pontosította a címadó mondatot: “Annyi szüksége van a nőnek a férfira, mint a halnak a biciklire.” Ez volt az, ami nálam kiverte a biztosítékot. S ettől kezdve, minden olyan diskurzusban, ami magasabb értelmi szinten zajlott, mint egy bulvárlap címoldala, igyekeztem feltenni ezt a kérdést, nőnek, és férfiaknak. A válaszokat nagyjából mindenki el tudja képzelni… Már, ha egyáltalán nem bujkáltak farkasmosollyal a szájuk szegletében, a szavak közt oly módon a kérdezett nők, mint ahogy szél bujkál a nádszálak közt.
Persze, születtek válaszok is. Miután feltört a hazugság foszforszörpös cukormáza az érzelmekről, és a biztonságról, miegyébről, egyetlen szó maradt: semmi!
2018 van. Krisztus születése után. Élünk az Európai Unióban, és tartozunk a Föld lakosságának 5 legszerencsésebb százalékába. Nem pedig a pampákon, az őskorban. Fűtött otthonokban élünk, modern technikai berendezések veszik le a háztartás terhét a vállunkról. Nem kell gyűjtögetni, mamutot levadászni. Közműveink vannak. Nekik köszönhetően nem fagyunk meg télen, van ivóvizünk, tudunk világítani. Nem visz el már senkit sem éjjel a kardfogú tigris, nem kell félni a dörgő-villogó istennyilától. Vannak intézményrendszereink. Ők gondoskodnak a közbiztonságról, így nem kell tartani a szomszédos törzsektől. Van orvosi ellátás, egészségügy, és apasági teszt, sőt, még terhességmegszakítás is. Nem hal bele a poronty az első megfázásba, nem garantált, hogy Apuka a szomszéd barlangban is csinált gyereket, egy felelőtlen tinilánynak. Van kereskedelmünk, oktatásunk, tehát folyton hozzáférünk az élelmiszerhez, és nem kell attól tartani, hogy Apa egy másik nőtől való gyereknek viszi haza a mamutból a rá eső részt. Vannak vállalkozásaink, munkahelyeink, pénzügyi rendszereink. Mindenki, férfiak is, nők is hozzáfér a gazdasági javak termeléséhez, és azok élvezéséhez. A pénz mindenki által elérhető, már nem kell a férfira várni annak előteremtését.
Minden olyan szükséglet, amely úgy általában emberi szükséglet, vagy azok amelyeket annyit hallottunk a szebbik, és erősebbik nemtől, már régóta mind-mind maradéktalanul ki vannak elégítve! Sőt, aki visszavágyna a szavannára, annak elhozták a gasztrofasiszták és az ipar tudorai a paleo-konyhát is. Hogy család, és gyermekek? Nos kérem, ez attól függ, mennyiben jelent többet mindez egy nő számára egy beteljesített célnál, vagy egy üvöltő problémánál, esetleg egy újabb részvényhez a sérelempiacon?
S amennyiben valamely vágya mégis kielégítetlen maradna a hölgynek, melyik is lenne az? Talán a szexuális? Arra most nem térnék ki, ahogy mantrázza a szebbik és erősebbik nem az érzelemmentes szex alávalóságát és lehetetlenségét, mert az egy külön bejegyzés témája. Viszont ha mégis szexéhesen kellene álomra hajtania csinos fejecskéjét egy nőnek, elég kinyújtani a karját, és pasik tömegei hullanak lába illetve ágyéka elé.
Tehát, mindezeken túl: Mi szüksége is van a nőnek egy férfira?
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
