Esther Pohl Lovejoy rendkívül aktív életet élt, legnagyobb tette azonban az volt, hogy a portlandi Egészségügyi Bizottság élén megmentette a 200 ezer lélekszámú Portlandot a pestistől. Mégpedig az ázsiaiakkal szembeni előítéletek és a patkányok kiirtásával.
Esther Clayson 1869-ben született Washington államban. A család nem sokkal Esther születése után Oregonba költözött. Nehéz anyagi körülmények között éltek, a kislány pedig elhatározta, hogy nem egy szürke, átlagos életet fog élni. Miután találkozott egy, a kishúga születését irányító bábával, elhatározta, hogy egészségügyi pályára lép.
1894-ben iratkozott be az Oregoni Orvostudományi Egyetemre, ahol szülészetet és nőgyógyászatot tanult. Férjhez ment egyetemi szerelméhez, Emil Pohlhoz, akivel Portlandban praktizáltak orvosként. Férje halála után Esther Pohl Bécsben, Berlinben és Párizsban tanult. 1912-ben újból oltár elé járult, ezúttal egy portlandi üzletember, George Lovejoy hódította meg a szívét.
A pestis 1900-ban érkezett Amerikába, az ázsiai teherhajókon élő patkányok, pontosabban a rajtuk nyüzsgő bolhák révén jutott el a halálos kór az Újvilágba. A járvány gócpontja San Francisco volt, amely egészen 1904-ig harcolt a halálos fertőzéssel. A pestis három évvel később újra feltűnt a nyugati parton. Ekkor Esther Pohl Lovejoy élete talán legnagyobb kihívásához érkezett: egy egész várost kellett megmentenie.
Férjével, Emil Pohl-lal Alaszkában
Azokban az években az első női tisztiorvosként működött az USA-ban, és pontosan tisztában volt vele, hogy mik terjesztik a fertőzés. Amint az első megbetegedésekről szóló hírek San Franciscóból és Hawaiiról megjelentek, kampányolni kezdett Portland megtisztításáért. Először a fejekben kellett rendet tennie.
A San Francisco-i járvány idején a fehér többség a kínaiakat okolta a járvány terjesztéséért. Ezt a sztereotípiát nemcsak a közemberek, de egyes szakemberek is hirdették. Köztük volt Oregon állam bakteriológusa, Ralph Matson is, aki az ázsiaiak szerepéről így nyilatkozott: „Ha nem kényszerítjük a hindukat és a kínaiakat, hogy vegyék át a mi tisztasági szabályainkat, akkor később a legszigorúbb lépésekhez, azaz ezen népcsoportok kizárásához kell folyamodjunk.” San Franciscóban a pestisjárvány idején meg is született egy ehhez hasonló „kizárás”, hiszen a kínai negyed karantén alá került.
Lovejoy meg volt győződve arról, hogy Portlandban nem az ázsiaiakat kell karanténba zárni. Találkozott a helyi sajtó munkatársaival, és végigjárta velük a kikötői dokkokat. Borzalmas állapotokat találtak. A szennyvíz elvezetése távolról sem volt megoldott, szeméthegyek rohadtak az utcákon, kosz volt mindenütt. Lovejoy egy átfogó patkányirtást javasolt. Az Egészségügyi Bizottság támogatta felvetését és a városi tanács elé terjesztette a javaslatot. Lovejoy zöld utat kapott, és annyi pénzt, amennyire szüksége volt. Profi patkányirtókat bérelt fel. Aaron Zaik az egyik legtapasztaltabb patkányvadász volt Oregonban, Lovejoy pedig nem sokat habozott, felismerte a férfi szakértelmét, és maga mellé vette az egészségügyi bizottságba.
A határozott asszony vérdíjat tűzött ki a patkányok fejére, mindegyik állat után öt centet adott, és oktatásokat szervezett, amelyeken megtanították az embereket, hogyan tárolják a patkányokat, hogy azokról a bolhák ne ugorjanak le addig, amíg a befogott állatokat a városi krematóriumba juttatják.
Lovejoy intézkedéseit siker koronázta, 1907 végére a pestis eltűnt a nyugati partról, és Portland volt az egyetlen nyugati parti város, ahonnan nem jelentettek fertőzést.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
