A Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzeti Újrakezdés Programja

A Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzeti Újrakezdés Programja

2021 a nemzeti újrakezdés éve részeként induló Nemzeti Újrakezdés Program I. keretében hat nagy területen jelennek meg nyílt pályázati kiírások a külhoni magyarság támogatására, amelynek részleteiről Potápi Árpád János a  Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tájékoztatta a sajtót, s általa a Kárpát-medencei illetve a diaszpóra társadalmi, civil, egyházi és ifjúsági szervezeteit.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nemzetpolitika az elmúlt évben a pandémiás helyzet miatt jelentősen átalakult, és sajnos ennek az esztendőnek az első fele is hasonló az elmúlt év végihez, ezért a pályázati kiírásokat is ezekhez a körülményekhez igazították.

A járványhelyzetben is kiemelt cél, hogy a külhoni szervezetek és működését tudják biztosítani. A mostani  kiírás a segítségnyújtás szándékával született, és a célokat szétválasztását tartotta szem előtt.

Potápi Árpád János megemlítette, hogy 2011 óta támogatják a külhoni magyar szervezeteket, és intézményeket. Többezer  pályázik évről évre a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához. Elmondható, hogy kevés olyan magyarok által lakott település van a Kárpát-medencében, amelyet a magyar kormány valamilyen tekintetben ne támogatott volna, akár az önkormányzatokat, akár a területén működő  oktatási, egyházi vagy civil szervezeteket.

Hogy 2021 a Nemzeti újrakezdés éve, arról a nemzetpolitika stratégiai döntéseit megvitató legfontosabb fórumok: a Magyar Állandó Értekezlet és a Diaszpora Tanács döntött novemberben.  Ebben az évben minden hónap kapott egy központi témát:

Hírdetés

Hat alprogramot dolgoztunk ki – mondta Potápi Árpád János – 1. oktatási, 2. kulturális, 3.egyházi,  4.sport, 5. ifjúsági, cserkész- és közösségi, 6. diaszpóra alprogramot, amelyekben – a részletekből látszik – benne vannak azok a célok, amelyeket az elmúlt évben is meg tudtunk valósítani.

Mint említettem, most ezeken a területeken a fejlesztési, felújítási, eszközbeszerzési célú pályázatokat lehet beadni, és majd az év második felében, ha a járványhelyzet elsősorban itt, a Kárpát-medencében megengedi, hirdetjük meg a programokra, rendezvényekre szóló pályázati felhívásokat.

Az első pályázati felhívás április 15-én jelenik meg, erre másfélmilliárd forintot tudnak fordítani, ezen belül az egyes szervezetek háromszázezertől ötmillió forintig pályázhatnak vissza-nem-térítendő támogatásra.

Végezetül az államtitkár reményét fejezte ki, hogy ezzel a pályázattal, vagyis az általa nyújtott támogatással a járványhelyzetben is meg tudják erősíteni a külhoni magyarság intézményeit.

Potápi János Árpád vetített képes előadása ITT érhető el.

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »