A német rendőrök megfosztották Ahmedéket a tűzijáték felejthetetlen élményétől

"Szélsőségesek menekülttáborok elleni támadását" hiúsították meg a rendőrök Bajorországban – közölték a német hatóságok csütörtökön.

Tizenegy nőt és férfit vettek őrizetbe a Nürnbergtől mintegy ötven kilométerre fekvő Bamberg városban tartott szerdai razziákban. A gyanúsítottaktól – akiket a rendőrség több mint egy éve megfigyelt – több kilogramm tiltott pirotechnikai eszközöket, egy lőfegyvert, lőszert, baseballütőket és késeket foglaltak le – közölték a hatóságok.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak a tűzijátékokat bambergi menekülttáborok ellen október 31-re időzített támadásaikban akarták felhasználni. Robbanószer-szakértők szerint a pirotechnikai eszközök berobbanthatták volna a "menekültek" otthonainak ablakát, illetve súlyos sérülést vagy akár halált is okozhattak volna, ha emberek közelében robbannak – közölte Werner Mikulasch, Felső-Frankföld rendőrfőnök-helyettese.

Hírdetés

A támadásoknak az volt a céljuk, hogy félelmet és rettegést keltsenek a menedékkérőkben – mondta Erik Ohlenschlager ügyész.

A gyanúsítottak közül legalább öt embert az előzetes kihallgatás után elengedtek, néhányan azonban őrizetben maradtak.

Németországban jelentősen nőtt a betolakodók ellen elkövetett önvédelmi akciók száma. Az AP amerikai hírügynökség szerint az idén több mint 576 "bűncselekményt" (elsősorban vandalizmust és uszítást) követtek el menekülttáborok ellen vagy azok közelében, közel háromszor annyit, mint a tavalyi évben.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »