A négerek takarodjanak haza Afrikába!

Továbbra sem engedik kikötni a bevándorlókat szállító hajókat. Matteo Salvini olasz belügyminiszter szó szerint azt üzente, hogy „a Soros és társai által finanszírozott urak vegyék tudomásul, hogy az olasz kikötők le vannak zárva”. Egyre több hajó kering a tengeren vagy várakozik valahol, a fedélzetén afrikai bevándorlókkal. A baloldali spanyol kormány lelkesedése is eltűnt néhány nap alatt, ugyanis már ők sem engedik kikötni a hajókat.

Csaknem ötszáz migránssal tért vissza Tripoli kikötőjébe a líbiai parti őrség egyik járőrhajója vasárnap. Az embereket a Földközi-tengeren hánykódó gumicsónakokból mentették ki az afrikai ország hatóságai. Hat gumicsónakról összesen 490 migráns mentettek ki, köztük 21 gyereket – mondta Rami Al-Hadi, a mentésben részt vevő egyik hajó kapitánya.

Az elmúlt héten csaknem ezer embert mentettek ki a líbiai hatóságok, majd szállítottak vissza az afrikai partokra.

A történtekre csípős hangú üzenetben reagált az olasz belügyminiszter, aki dicsérte a líbiai parti őrség munkáját. „Újabb ezer migráns felfújható csónakon? Az NGO-k hajói most nem avatkoztak közbe és nem zavarták a munkát. A Soros és társai által finanszírozott úriemberek ugyanis tudják, hogy az olasz kikötők zárva maradnak előttük” – írta Twitter üzenetében Matteo Salvini.

Ha vállalják a büntetőeljárást, kiköthetnek

Az egyik ilyen, német NGO által üzemeltetett hajó a Lifeline. A jármű jelenleg Málta partjai közelében vesztegel 234 migránssal a fedélzetén, az olasz hatóságok ugyanis csak akkor engedik kikötni őket, ha vállalják az embercsempészet miatti büntetőeljárást és a hajó lefoglalását a vizsgálat idejére – ahogy az egy másik német civil szervezet hajójával, a Iuventával is történt tavaly augusztusban.

Hírdetés

Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszter szerint Olaszországnak kell fogadnia a Mission Lifeline NGO mentőhajóját. „Franciaország emlékeztet a nemzetközi jogra: amikor egy hajó mentést végez a tengeren, ez a helyzet a Lifeline utasaival, akkor azokat a legközelebbi kikötőbe kell szállítani. Ez Málta vagy pedig Olaszország” – mondta a francia kormánytag hétfőn a France2 francia közszolgálati televízióban. „Technikailag, gyakorlati szempontból Olaszországnak kell fogadnia” – hangsúlyozta. „Ez nem tetszik mindenkinek, de ez a nemzetközi jog, és nem lehet a jogot a dzsungel törvényével felváltani” – tette hozzá.

„Ugyanakkor nem mondhatjuk azt Máltának vagy Olaszországnak, hogy oldjátok meg egyedül” – hívta fel a figyelmet Nathalie Loiseau.

Az olasz kormánypártok egyébként nem először vádolják ezeket a Soros György alapítványa által támogatott NGO-kat az illegális migráció segítségével. Az Origo.hu cikke szerint 2014 óta mintegy 1,7 millió migráns jutott el tengeri úton Európába, ebből 620 ezren Olaszországba. A legtöbben az út egy részét civil mentőhajókon tették meg, az üzemeltető szervezetek pedig többnyire a Nyílt Társadalom Alapítványtól is kaptak támogatást.

Spanyolország is nemet mondott

Jelenleg is legalább hat ilyen NGO-hajó tevékenykedik a Földközi-tengeren. Egyikük, az Aquarius végül Spanyolországba, Valenciába szállította a fedélzetén tartózkodó több mint hat száz migránst. A többi hajónak viszont azzal kell számolnia, hogy Olaszország és Málta határozott tiltása után immár Franciaország és Spanyolország sem fogad be újabb menedékkérőket.

Az új olasz kormány megoldást akar találni a tengeri úton érkező illegális bevándorlás megfékezésére. Matteo Salvini hétfőn a nemzetközi közösség által elismert, Tripoliban székelő líbiai kormány miniszterelnök-helyettesével tárgyalt az afrikai országban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »