A NASA archívuma szerint 1668-ban történt az első ufóészlelés a Holdon

A NASA archívuma szerint 1668-ban történt az első ufóészlelés a Holdon

A középkorban minden olyan jelenséget, amit az átlagember nem tudott megmagyarázni, szinte azonnal Istenhez vagy a természetfelettihez kapcsolt. Így Istennek vagy az égi lényeknek tulajdonítottak számos csodát.

A helyzet némiképp megváltozott, miután a tudományos forradalom lezajlott és a szkeptikus-kritikus (hol az egyik, hol a másik került túlsúlyba) világlátás elterjedt.

 

A helyzet annyiban mit sem változott, hogy az ember mostanában is az ég felé fordul a válaszokért, mert az isteni és vallási iránymutatások nem feltétlenül elégítik ki. Ebben segítik az 1600-as évek elejétől a lencsés távcsövek.

 

A tudósok legnagyobb meglepetésére azonban a helyzet visszafelé sült el: nemhogy csökkente volna, hanem kifejezetten növekedett a rejtélyek száma, amikor a világűr objektumainak a kémlelésébe fogtak.

 

 

Cotton Matherről például úgy hírlik, hogy miközben távcsövével a Holdat fürkészte, egy repülő fényt látott elhúzni a felszíne felett. Furcsamód, ha nem lett volna az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA), akkor ez az ufóészlelés a feledés homályába veszett volna.

 

A NASA katalógusa szerint (NASA’s Chronological Catalog of Reported Lunar Events) 1668. novemberében New England lelkipásztora, Cotton Mather tiszteletes teleszkópjával a Holdat figyelte, amikor egy, a felszínén mozgó fény „csillagpontja” tűnt fel előtte.

 

Ennyi év távlatából, mi nem tudhatjuk, hogy pontosan mit látott a tiszteletes. Lehet, hogy természetes légköri jelenség nyilvánult meg előtte ragyogó fények formájában az éjszakai égbolton.

 

Ugyanakkor jól ismert tény, hogy számos földi jelenség testet ölthet fénylabdák vagy ragyogó gömbök formájába, s megfelelő távolságból szemlélve egy csillag benyomását kelthetik. Ilyet bárki megfigyelhet otthonról.

Elegendő utalnom a rejtélyes csészealjaknak vagy a Holdon mozgó fényeknek látszó, de valójában a Föld körül manapság keringő műholdakra. Ezek is olykor megtéveszthetik az embert.

 

 

De Cotton Mather korában nem voltak műholdak a bolygónk körül. Valószínűleg nem egy isteni látomásnak volt a részese az egyházfi. Talán egy csillagászati jelenség játszott vele?

 

1668 után más emberek is arról számoltak be, hogy sürgés-forgást tapasztalnak a Holdon.

 

Hírdetés

1783-ban Sir John Herschel – aki mégse volt akárki, hiszen ő fedezte fel ugyanis az Uránuszt – ragyogó fényekről ad hírt, melyeket egy fogyatkozás során észlelt- Fényessége nagyjából 4-es magnitúdójú volt.

 

Négy évvel később ugyancsak Herschel arról számolt be, hogy a Hold felszínén „égő faszénre” emlékeztető ragyogó tárgyakat látott.

 

Nevil Maskelyn tiszteletes 1784-ben jelentette a Királyi Társaságnak, hogy a „Hold sötét részén fényeket” látott.

 

novemberében, Herschel ismét furcsa fényekről számolt be „egymást követően”.

 

Javasolom, mindenki a világképe szerint értelmezze az esetket.

 

A cikket írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post A NASA archívuma szerint 1668-ban történt az első ufóészlelés a Holdon appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »