Három évvel ezelőtt a Körképen megjelent egy írásom, az „Amit nem adhatunk fel” címmel, melyben kifejtettem, hogy rövidesen eljön majd az az idő, amikor Németország és Franciaország, amolyan föderációs kapcsolatot teremt egymással. Eme véleményezésem az adott időben azért történt meg, mivel David Cameron, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke, mandátumának lejárta előtt végig járta annak a geopolitikai vonalnak az országait, melyet az 1922-ben alakult lengyel tervezet Intermariumnak nevez, s ez a balti államoktól kezdődően egészen Romániáig, vagy a későbbi megegyezések révén még tovább alkot majd egy szilárd politikai, gazdasági egységet.
Ugyanis, ekkor indult már a Brexit is, így az angolok jónak látták azt, hogy részesei legyenek egy új, nem lekicsinylendő gazdasági egységnek.
Persze, felfigyeltek erre a németek, s a franciák is, ekkor lógatták mézesmadzagukat a lengyelek elé abban az értelemben, hogy országukat szintén bekapcsolják majd abba a Német, Francia, Norvég fegyverkezési programba, mely szolgálná majd az akkor komolyan tervbe vett európai hadsereg kialakítását.
Nem véletlenül választották Lengyelországot, hiszen a több mint 38 milliós ország, ipara – hajó és fegyvergyártás – jelentős mértékben járult volna hozzá a közös projekthez, s a jelzett országok közötti szabad tengeri összeköttetés is úgymond „feldobta” volna az elképzelést.
De! A lengyelek felébredtek, hiszen az ő geopolitikai tervük – az oroszokat megcélzó történelmi sérelmeik miatt is – teljesen másról szólt: elvágni azt a német-orosz európai vonalat, mely az említett technológiailag és a nyersanyagforrásokat illetően két megaerős ország együttműködését hozta volna létre.
Ezt erősítette meg később az akkor újonnan megválasztott amerikai elnök, Donald Trump, sok kérdést felvető lengyelországi látogatása is, melynek során egy „érdekes” megállapítást tett: nem az Európai Unióval kíván tárgyalni, hanem minden egyes európai országgal külön-külön. Persze, az „Amerika első” „trampos” beintés jegyében azt sem felejtette elhangsúlyozni, ellenzi az európai hadsereg megalakítását, s minden EU-s országnak nagyobb százalékban kell támogatnia a NATO-t.
Vagyis, ezt a publicisztika nyelvezetére lefordítva: Trump szerint Európa nem válhat külön – Amerika, Kína, vagy Oroszország példájára – szuverén nagyhatalmi egységgé, továbbra is a „besorakozó” szerepét kell vállalnia, melyet a NATO katonai paktuma biztosít.
A nagy összeborulás – kérdőjelekkel
A változás induló szelét akkor érzékeltem igazán, amikor a CSU (bajor Keresztényszociális Unió) újonnan megválasztott elnöke,Markus Söder olyan kijelentéseket tett, amitől – képletesen szólva – a cigaretta füst megállt a levegőben.
Az a politikus, aki korábban az erős bajor kereszténység tudatot képviselő párttestvérével, Horst Seehoferrel másról sem beszélt, csak arról, hogy meg kell állítani a bevándorlást, és csakis a keresztény kultúra vonalán építhető tovább békében Európa, a CSU vezércserével párosuló nagygyűlésén, már újonnan megválasztott pártelnökként, váltva a mai német belügyminisztert, Seehofert, már más retorikát folytatott, melynek összevont tartalma, így hangzott: meg kell akadályozni a jobboldali populizmus, a nacionalizmus terjedését, esélyt kell adni más kultúrák létének Európában.
A fentiekből már tudni lehetett, valamiféle nagy, összehangolt „dologra” készül Németország, így az egységre, vagyis az Angela Merkel kancellár által diktált „egységre” óriási szükség lesz.
S íme, német vonalon az eddigi „ellenségek” összeborulása – megtörtént. Persze ez csak az úgynevezett előszobája volt a még nagyobb összeborulásnak.
Angela Merkel, német kancellár, és Emmanuel Macron, Franciaország elnöke röviddel ezután a német Aachenben, az 1963-ban aláírt, a két ország szoros együttműködését szorgalmazó szerződés évfordulóján megerősítették a paktumot, s azt új elemekkel is kibővítették. Itt szó van még mélyebb gazdasági együttműködésről, a háromszori, évi kormánytalálkozó megejtéséről, s a kölcsönös konzultációról, az államvezetés minden frontját érintve. Vagyis, még nem kimondott, de a föderációs kapcsolat elemeit már magán viselő kapcsolatról.
A közös külpolitikai irányvonalat – Macron ígérete szerint – azzal is erősítik majd, hogy Oroszország, az USA, Nagy Britannia, Kína és Franciaország mellett Németország is besorakozhasson majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé.
Európa szétszakadása – ezek után – borítékolható?
A két félig meddig bukott politikus, Merkel és Macron „összebútorozása” koránt sem jó jel Európa számára, véli számos helyzetelemző, közíró. A két politikus amolyan önmegmentő kanaszta táncáról van szó, amit maga a Brexit is „megtoldott.”
Ez lehet majd a felelet a franciák olaszokkal folytatott bevándorlási vitáira, s ez lehet a Merkel által befolyásolt, úgymond részben irányított Európai Unió, szerintük „rakoncátlan” országaikkal való kemény elbánás módja.
Koránt sem tabu az, hogy nemcsak Magyarország, s Lengyelország a „halcsont” az EU torkán, ide tartozik még az említett Olaszország, Ausztria, Szerbia, Románia, Macedónia, és Csehország is, más, félig – szerintük – rakoncátlan országokkal egyetemben.
Néppárti dilemmák
Véleményem szerint, ebben a totális zűrzavarban azzal van a legnagyobb gond, hogy az egyensúly szerepét betölteni hivatott néppárti pártcsalád belülről megosztott, s ma sem tisztázott, melyik utat is választják majd a pártfrakció résztvevői.
Ugyanis ha az EU-n belüli néppárt a májusi választások alkalmával sikeresen szerepel, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az újonnan megválasztott képviselők nem szavaznak-e majd a föderális birodalommá válás platformja, a migráció legálissá tétele, s a már említett kevert fajú Európa megteremtése mellett.
Tehát felmerül a nagy kérdés: a fentiekben körülvázolt nézet különbségek, a nemzetállamok fenntartása, vagy a globális Európa megteremtése révén nem keletkezik-e egy hatalmas szakadék Európánk közepén, nem szakad-e ketté Európa egy nyugat-európai Eurábiára és egy közép- és kelet európai szuverén nemzetek – egyelőre nevezzük így – kötelékére?
„Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd?
Eszembe jutott egy rövid történetecske, mely 2015-ben a Budapesti Keleti-pályaudvar előtti, migránsokkal, sátrakkal, emberekkel teli aluljáróban játszódott le: egy vélhetően a Kiskörúton belül civilizálódott fiatalember egy hatalmas, kék „ikeás” szatyorban fóliába csomagolt, rakott zsemlyéket vitt a migránsok részére, vélve azt, hadd segítsen rajtuk ő is, ha ezt megteheti.
Amikor a nagy tömegben letette az elemózsiával megtömött szatyrát, s egyesével kínálgatni kezdte az ott lévőknek sonkás zsemlyéit, az egyik bevándorló felkapta a táskát, s azt átdobta odébb álló ismerőse kezébe. Amikor hősünk, kezeit széttárva azon méltatlankodott, hogy legalább a szatyrát adják vissza, az ott lévők odébb lökték őt, s ökleiket emelgetve olyan csúnyán néztek rá, hogy az „ikeástáskás” jobbnak látta odébb állni.
Az ilyen történetecskéknek vannak sokkal durvább formációi, melyekről ma már szinte naponta értesülünk. A tizennyolc éves lány története, aki egy menekült telepen segédkezett önkéntesként, egy késszúrás áldozata lett. A házaspár esete, aki befogadott egy kiskorú „gyermeket,” ám nem sok szeretetben részesült: a „gyerek”, aki letagadta korát, leszúrta két, jószívű jóakaróját.
Persze, ezresével sorolhatnánk az ezekhez hasonló bűneseteket, erőszakoskodásokat. A tavalyi svédországi, nőkkel való, bejelentett, ismétlem, csak a bejelentett erőszakoskodások száma elérte a 7200-at, ami George Spötle, biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint is egy tízmilliós ország esetében az európai kriminalitás csúcsa. Persze ez a szám Spötle szerint jóval magasabb, hiszen a megfélemlített nők zöme hallgat élete nagy traumájáról.
S, itt merül fel az alcímben feltett kérdés: „Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd? A nagy „Ő,” tengeren túli haciendájának három méteres kerítése mögé?”
Ugyanis segítség nyújtásuk megejtése után – már semmi szükség nem lesz rájuk. Hiszen ők is „hitetlenek,” vagyis európai őslakosok. Természetesen, a keresztény Európába betelepülő muszlimok szerint.
Hasonló élethelyzetekre – példa is akad
2015-ben a világ minden tekintélyesebb médiafelülete közölte a hírt, hogy a zsidó hitközösségek 27 európai páholya egybehangzóan felszólította Európa államait, mindenkinek kötelessége befogadni a kontinensünkre érkező, betelepülni kívánók mindegyikét. Ha ez nem történik meg, elégedetlenségeket szítanak majd.
Később, a hírek már erről szóltak: Franciaországból, s más országokból is, a hirtelen megerősödött antiszemitizmus következtében – első sorban a muszlimok erőszakos cselekedetei miatt – évente ezerszámra költöznek át a zsidó származásúak Izraelbe, vagy más biztonságos országba.
A V-4-ek országaiból ilyen hírek nem érkeztek. „Mindössze” azért nem, mert ezek az országok nem váltak bevándorló országokká.
Tudom, nemcsak én gondolom azt, hogy mindannyiunknak tennie kell azért, hogy egymás kezét fogva, május után a jó hagyományokat követő, erős, szuverén európai államok szövetségének útján haladjunk tovább, nem megvezetve, megtévesztve magunkat a semmirekellő, vad, globalista erők álságos trükkjeitől. Mert ne feledjük: a pokol kapuja mindig tárva-nyitva áll.
Kalita Gábor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
