A nácikhoz hasonlították az AfD-t a muszlim vezetők

A nácikhoz hasonlították az AfD-t a muszlim vezetők

A Deutsche Welle szerint a németországi iszlám közösségek vezetői Hitler politikájának szellemét vélik fölfedezni a Frauke Petry vezette Alternatíva Németországnak (AfD) párt legutóbbi javaslatai kapcsán.

Burhan Kesici, az Iszlám Tanács elnöke egy interjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte az AfD az emberek félelmeire apellál.

„Tavaj volt egy bevándorlóhullámunk, tombol a munkanélküliség és egyéb problémáink is akadnak. Úgy vélem, most nagyot akarnak húzni, és az iszlám segítségével akarnak új szavazókra szert tenni”

– tette hozzá.

A muszlim vezető szerint az iszlám teljesen kompatibilis a német alkotmánnyal, és arra sincs szükség, hogy a muzulmánok aktívan kampányoljanak az AfD nézetei ellen.

Szerinte az iszlám hitű emberek többsége tejesen beilleszkedett a német társadalomba, radikalizálódni pedig csak azok a fiatalok fognak, akik messze kerülnek a közösséget jellemző fősodrattól.

Szerinte a muzulmánok annak ellenére is megtanultak együtt élni a más vallású, politikai nézeteket valló, vagy szexuális orientáltságú emberekkel, hogy az ő vallásuk nem tűr meg a soraiban homoszexuálisokat.

Liberális érvrendszer az iszlám vezetők kezében

Hírdetés

Kesici reagálása nem sokkal azután érkezett, hogy az AfD legutóbbi pártkongresszusán javasolta: Németország tiltsa be a burka viselését és a további minaretek építését.

Alexander Gauland, a párt brandenburgi vezetője szerint:

„(Az iszlám) nem olyan vallás, mint a keresztény, vagy protestáns katolicizmus, hanem intellektuálisan mindig is egy adott állam átvételéhez állt közelebb.”

A botrányos kijelentéseiről híres Beatrix von Storch alelnök sem akart sokkal lemaradni párttársa mögött, és hozzátette, hogy szerinte az iszlám „egy alkotmányellenes politikai ideológia”.

Aiman Mazyek, a Németországi Muszlimok Központi Tanácsa elnöke így kommentálta az elhangzottakat:

„Nem az iszlám az alaptörvény-ellenes, hanem az AfD, ami kivonja magát annak fennhatósága alól. Nem iszlámellenes, ha nem demokráciaellenes politikát folytatnak.”

Mazyek szerint fel kell hívni a figyelmet a terjedő iszlámellenes hangulatra:

„Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Hitler Németországa óta először létezhet olyan párt, ami hiteltelenít és fenyeget egy vallási közösséget.”

Angela Merkel közben többször is következetesen kiállt a német alkotmány és az iszlám összeférhetősége mellett, és kijelentette, hogy ennek a vallásnak is kétségkívül helye van Németországban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »