A múzeum működik

A múzeum működik

A Székely Nemzeti Múzeum székhelye felújítás alatt áll, de maga az intézmény él, működik. Amióta részlegesen belakja a sepsiszentgyörgyi Lábas Házat, harmadik saját tárlatát állítja ki ott. Az Éltemet ha elpipáztam – A dohány története Háromszéken című kiállítás ma nyílik. Közben a Gábor Áron ágyújával fémjelzett 1848-as kiállítás magyarországi körúton van, nemrég a negyedik helyszínen, Veszprémben nyílt meg a Lészen ágyú című tárlat.

Vargha Mihály múzeumigazgató érdeklődésünkre elmondta, az intézménynek nagyon szép pipakollekciója van. Azt évekkel ezelőtt kölcsönadták, és Tulceán állították ki. Most annak apropóján jött a kiállítás ötlete, hogy az egykori sepsiszentgyörgyi cigarettagyár épülete a város tulajdonába került. Csodálatos fegyvertény, hogy ez a hatalmas érték a városé lett, s a múzeum ezzel a tárlattal alá akar játszani, mondotta az igazgató. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató és Tóth-Bartos András történész, a tárlat kurátorai végigjárták a dohánygyárat, és találtak olyan tárgyakat, amelyekkel kiegészítették a tárlatot.

Hírdetés

A kiállítás a várostörténeti aktualitásán kívül azért is fontos, mert jelzi, bár a felújítás miatt a székhelyükön nem tudnak kiállítani, mégis töretlenül folyik a munka, mondta Vargha Mihály, s hozzátette, a munka úgy is folyik, hogy kívülről nem látszik: gyűjteménykezelés, tárgyak leltározása, konzerválása, folyik a gyűjtés, régészeti, néprajzi, képzőművészeti anyaggal gyarapodtak. A világjárvány miatt nem tudnak a megszokott módon működni, 2–3 havonta létrehozni egy újabb kiállítást, de eljutottak már a harmadik tárlathoz. Első volt a költözésüket bemutató reNovatio, amelynek Kinda István volt a kurátora, második A szabadság színeváltozása Éltes Barna és Tóth-Bartos András kurátorságával. Ezt a tárlatot meghívta a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, és jövő március 15-én nyitják meg. Különben a dohánytörténeti kiállításra is igényt tartank. Ezek a pozitív visszajelzések igazolják szakmaiságukat, mondotta az igazgató.

A „Lészen ágyú” című kiállításuk a budapesti Hadtörténeti Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum után a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba érkezett. Októberben volt a megnyitó, melyen részt vett Vargha Mihály is. A tárlat következő állomása a nyíregyházi Jósa András Múzeum lesz. Tárgyalnak a debreceni Déri Múzeummal, és szeretnék Erdély kulturális fővárosába, Kolozsvárra is elvinni. Addig utaztatják, amíg tartanak a munkálatok, 2024. március 15-én ezzel nyitják majd meg a felújított Székely Nemzeti Múzeumot, mondotta Vargha Mihály. Hozzátette, a felújított 48-as kiállítás lesz a hab a tortán. Kiegészítik az ehhez kapcsolódó képzőművészeti anyagukkal, hisz negyedszáz ilyen témájú alkotásuk van. Kurátorai Tóth-Bartos András és Kinda István, a látványtervet Baróti Hunor készíti. A legújabb technikákat felsorakoztató kiállítás lesz, hisz az a céljuk, hogy ne csak az idősebb nemzedék tagjai járjanak a múzeumba, hanem az ifjúság felé is nyissanak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »