A budapesti Virág Judit Galéria tematikus kiállítássorozatban mutatja be a kulturális szempontból kiemelten fontos három európai főváros – Berlin, Párizs, Róma – és Budapest közti művészeti kapcsolatok és kölcsönhatások rendszerét. A Falk Miksa utcában március 28-ig látható tárlat Róma–Budapest, 1800–1948. Képzőművészeti kapcsolatok a két város között címmel nyílt meg.
Ha meghalljuk a szót, hogy Itália, szinte mindenkinek Róma oszlopcsarnokos, reneszánsz világa vagy Toszkána olajfákkal övezett szépséges, mitikus tája jut az eszébe. Ilyen kép Ligeti Antal Itáliai naplemente (1874) című festménye (nyitóképünk), amely tökéletesen kifejezi ezt a hangulatot. Ám ez csak egy kép a legalább százból, amely a Falk Miksa utcában megtekinthető március 28-ig.
A galéria termeiben Berlin és Párizs Budapesttel való kapcsolatát már korábban bemutatták pár évvel ezelőtt, most pedig Rómán a sor: a kiállítás rendezői, kurátorai sok ismert, illetve eddig egyáltalán nem látott képet vonultatnak fel magángyűjteményekből.
Külföldre utazni tanulmányútra, akár több évre is, már a 19. század eleje óta természetes. Gondoljunk például csak Ferenczy Istvánra, a szobrászra, aki Thorvaldsen műhelyében tanult Rómában és Canova műtermét is látogatta, mielőtt hazatért volna. A római tanulmányutak a 19. század folyamán, majd a 20. század elején egyre gyakoribbá váltak.
„Európa minden fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Nicolas Poussintől Camille Corot-ig francia festők százai töltöttek hosszabb időt olasz földön, miként a német felvilágosodás, klasszicizmus és romantika nagy gondolkodói és a hatásuk alatt dolgozó művészek is megfordultak a Campagna Romanán, eljutottak az itáliai antikvitás színhelyeire. […] Róma Magyarországról tekintve nem pusztán a képzőművészeti emlékek végtelen tárházát, a művészetek ősforrását jelentette. Az Örök Város vallási centrum is: a 19. századot még alapvetően átható keresztény vallásosság legfontosabb világítótornya. […] Hazánkban a 19. század elején mind a hivatali nyelv, mind az oktatás nyelve a latin volt, melynek elsajátítása döntő súlyban az ókori latin irodalom megismerésén keresztül folyt” – olvashatjuk a kiállítás magyarázó szövegei között.
A tárlat képei közül mindenképpen meg kell említenünk egy hamisítatlan itáliai hangulatú művet egy kevésbé ismert festőtől: Reissmann Károly Miksa Aqua Marcia Roma című, 1900-as évek elején készült képét, ahol egy végtelenül hosszúnak látszó ókori vízvezeték árkádos építményét csodálhatjuk meg a magas hegyekkel övezett, dimbes-dombos vidéken. Ifj. Markó Károly Templomépítés című festménye 1882-ből még korábbi mű, mint az előző, az aprólékosan kidolgozott alkotáson megelevenedik a falusi élet.
Csontváry Holdtölte Taorminában (1901) című festménye szépséges, klasszicizáló keretben tárul a közönség elé. Itália vonzáskörzetében elmaradhatatlan alkotó Aba-Novák Vilmos. Két hatalmas képet nézhetünk meg a mestertől, aki Vaszary mellett talán a legjellemzőbb olaszországi képeket festette, és ábrázolta az ott élő embereket is. A nagy tájképen belül egészen kis világok is helyet kaptak.
A Kikötő (1930) című képen nemcsak az öböl szépen ívelt kanyarulata, házak sora, hanem a vitorlások, csónakok mellett iszogató, beszélgető helybelieket is láthatunk. Aba-Novák szinte sportot űzött abból, hogy hihetetlenül sok tárgyat, figurát, részletet festett a képeire. A Nagy vurstli (1930) című művén a fellépő zenekar alakjainak sokszínűsége szinte határtalan, öltözékük, arckifejezéseik elképesztően változatosak, szinte már-már karikatúraszerűek. Ez a kép is magántulajdon, aki birtokolja, sohasem telhet be vele: állandóan fedezhet fel rajta újat.
Azért is páratlan lehetőség ez a kiállítás az érdeklődő közönség számára, mert rendkívül sokoldalúan mutatja be a magyarok olaszországi kapcsolatait a festészeten keresztül. Mindenféle művészi megközelítés, irányzat, stílus helyet kapott a seregszemlén: a naturalista, realista, konstruktivista, futurista vagy az art deco stílus is képviselteti magát a termekben. Kmetty János Almát tartó nő (1916) című képe erőteljes, hangsúlyozottan megszerkesztett alkotás benyomását kelti.
Hasonlóképpen megkerülhetetlen mű Patkó Károly Ádám és Éva (1920) címet viselő remek alkotása. A majdnem életnagyságú, lendületes figurák kifejezők, kissé teátrális mozdulataik a lényegre utalnak: Éva éppen készül leszakítani az almát; Ádám hárító, még bizonytalan, nem tudja, mi a jó döntés. A kép expresszivitását csak fokozzák az erőteljes színek. A festő a bibliai mondanivalón túl láthatóan kihasználja a lehetőséget az aktok megfestésére.
Molnár-C. Pál, Vaszary, Aba-Novák mellett Patkó Károly is jelentős alakja volt az 1930-as években Rómában ösztöndíjjal tartózkodó magyarok társaságának. Szőnyi-képet egyáltalán nem láthatunk most a Virág Judit Galériában (ő csak néhány hónapot töltött az Örök Városban, és saját bevallása szerint sem érintette meg őt annyira Itália hangulata, mint a többieket).
Továbblépve egy kevésbé népszerű alkotó, Schreiber Hugó alkotásai tárulnak elénk. Őt csak az utóbbi évtizedekben fedezték fel igazán, korábban nem nagyon kellett senkinek, képei olcsó pénzért találtak gazdára. Ha közel megyünk a festményeihez, akkor láthatjuk, milyen egyéni látásmódú mester volt Schreiber. Önarcképei ironikusak, nem próbálja szépíteni a valóságot. A kiállításon kettőt is megnézhetünk belőlük. Megtudhatjuk azt is, hogy a futurizmus Olaszhonból indult, a mozgalmat Marinetti indította el 1909-ben, amikor is megjelent a futurista kiáltvány. A futurizmus jelszavai az erő, a vakmerőség, a sebesség voltak. Schreiber futurista kalandja címet viseli ez a szekció, mely önálló kollekcióval, huszonnégy képpel szerepelt annak idején az Első nemzeti futurista kiállításon a római Palazzo Adriában.
A korszak és az 1930-as évek kulcsfigurája Gerevich Tibor volt, a Római Magyar Akadémia igazgatója, aki határozottan kiállt az olasz neoklasszicizmus mellett. Láthatunk a kiállításon Márffytól, Egrytől, Bernáth Auréltól is egy-egy képet, őket is megérintették az olasz művészet eredményei. Egry József mecénásai segítségével indult Olaszországba 1929-ben. Szicília délszaki klímája és a sziget fűszeres illatú gyümölcs- és olajfaültetvényei lenyűgözték: „Nem tudunk betelni a sok szép narancs, citrom, meg a virágos kertek sokaságával. Nem szólva a tengerről, az Etnáról meg ezekről az itteni fényekről.”
Külön szekcióban nézhetjük meg Vaszary János olaszos ihletettségű képeit. Ő 1926 és 1939 között járta Olaszországot. Vaszary a hétköznapi, a profán témaválasztás oldaláról közelített Itália sokszor a pátosztól sem mentes világához. A modern élet érdekelte, az autók, a mulatók, a ledér hölgyek, és nem utolsó sorban a fürdőélet, a strandok világa, a lidó kavalkádja. „Ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített tendellák közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől – késő estig” – jegyezte fel a strandok világáról az 1920-as évek végén.
A kiállításon külön olvashatunk a Római Magyar Akadémia történetéről, létrejöttéről. Gerevich Tibor irányítása alatt több mint százötven fiatal festő, szobrász, iparművész, építész kapott ösztöndíjat. A művészek mellett tudósok, filozófusok, írók, történészek is az Akadémia hallgatói között voltak, például Kodály Zoltán, Lukács György, Weöres Sándor és Szerb Antal.
Amikor a műveket nézzük a kiállításon, láthatjuk, hogy nemcsak Rómában dolgoztak az ösztöndíjasok, ahhoz pedig, hogy máshova is eljuthassanak, pénz kellett. Gerevich anyagilag is támogatta őket, ingyenes belépőket biztosított Róma múzeumaiba, miközben apanázzsal ösztönözte a vidéki kirándulásokat. Így barangolta be például Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly az olasz csizma szinte minden vidékét Arezzótól egészen Cefalùig.
A Vallásos témák a Római Iskola festészetében című szekcióban láthatjuk, hogy Gerevich Tibor az egyházi művészet megújítását tartotta a Római Magyar Akadémia legfontosabb feladatának. Ösztöndíjasaitól a világos komponálási módszert és a rajz letisztult harmóniáját, a színezés finomságát várta el. A magyarok előszeretettel fordultak az itáliai reneszánsz nagy alakjainak festészete felé. Az új látásmód pedig új festészeti technikákkal is párosult, a vastagon felvitt olajfestéket és a rücskös vásznat felváltotta a tempera és a táblakép.
A kiállítás kuriózuma mindenképpen Sztehlo Lili, akinek csodás üvegablak-tervei, illetve egy restaurált eredeti darabja is látható Angyali üdvözlet címmel.
Aztán lassan elérkezett a vég; a Magyar Dolgozók Pártja 1948-as megalakulása után a fiatal művészek számára a Római Magyar Akadémián az ösztöndíj lehetősége megszűnt. Az utolsó évfolyam 1947-ben érkezett Rómába, és 1948-ban fejezte be tanulmányait. Már nem volt támogatás az utazásokra, kirándulásokra; autóstoppal próbáltak eljutni Rómából más vidékekre, parkokban éjszakáztak, és portrérajzolással próbáltak meg egy kis pénzhez jutni. Mondhatnánk kissé közhelyesen: így múlik el a világ dicsősége.
A Virág Judit Galéria kiállításának utolsó darabjai Kondor Béla, Böhm Lipót, Országh Lili, Keserű Ilona egy-egy alkotása.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
