A munkájuk miatt haltak meg

A munkájuk miatt haltak meg

Tragikus véget ért a fiatal újságíró, Kim Wall tényfeltáró riportja. A harmincéves nő azt tervezte, hogy Kínába költözik barátjával, de előtte szeretett volna cikket írni a 46 éves Peter Madsen feltalálóról, aki már fiatal kora óta rakétákat épített, álma az volt, hogy felpörgesse az űrturizmust. Ennek érdekében ellátogatott a tengeralattjárójára. Többé nem látták élve.

Madsen és Wall kettesben indult útnak augusztus 10-én a férfi által tervezett tengeralattjárón. A hajó elsüllyedt. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy Wall biztonságban van, mert korábban kitette őt Koppenhága egyik eldugott kikötőjében.

http://mno.hu/

A történetet nehezen hitték el a nyomozók. Megszorongatták a feltalálót, aki hirtelen megváltoztatta a sztorit: már azt mondta, hogy Kim Wall a fedélzeten meghalt, viszont továbbra is tagadta, hogy megölte volna. Szerinte baleset történt, és a nő testét „a tengerben temette el”. Madsennel kapcsolatban pár nappal később már a gyilkosság gyanúja merült fel meg.

Hétfőn ugyanis az Amager-sziget egy partszakaszán, közel a tengeralattjáró elsüllyedésének helyéhez, egy biciklista borzalmas dolgot fedezett fel. Egy női torzót, kezek, fej és lábak nélkül. A boncolás megállapította, hogy a testrész az eltűnt újságírónőé. Az is kiderült, hogy

http://mno.hu/

a testét több ponton is megszurkálták, hogy a bomlási gázok távozhassanak, illetve fémeket is kötöttek rá, hogy a tenger fenekére süllyedjen, ne jusson a felszínre.

http://mno.hu/

Hírdetés

A nyomozók valószínűsítik, hogy Madsen szándékosan süllyesztette el tengeralattjáróját. A férfinak nem csak a gyilkosságért, a test megcsonkításáért is felelnie kell a bíróság előtt szeptember 5-én.

Kim Wall egyik kolléganője, Sruthi Gottipaci a The Guardianben azt írta: a médiavállalatok egyre szűkülő költségvetése tehet arról, hogy Wall ilyen helyzetbe került. Szerinte az olcsóbban dolgozó szabadúszó újságírókat küldik a cégek veszélyes vagy kétes küldetésekre. Gottipaci úgy véli továbbá: a nők bizonyításkényszere is közrejátszik, például Wall is meg akarta mutatni, hogy jól megállja a helyét ilyen helyzetekben.

Veszélyes szakma 

A News Safety Institute tavalyi felmérése szerint egyáltalán nem veszélytelen szakma az újságíróké, főként ha oknyomozásra, tényfeltárásra adják fejüket. 2016-ban összesen 115 riporter halt meg munkája végzése közben. A legtöbben Oroszországban, Mexikóban, Irakban, Afganisztánban, Kolumbiában vesztették életüket. Szíria csak azért maradt ki a top 5-ből, mert egyre kevesebb újságírónak sikerül bejutnia.

A 115 áldozatból 60 olyan országban halt meg, ahol nincs háború. Az újságírók többsége munkavégzése helyén, tehát nem külföldi kiküldetés során vesztette életét.

Ez történt 2015 augusztusában a huszonnégy éves Alison Parkerrel az amerikai Monetában. A fiatal riporter és a vele dolgozó operatőr, Adam Ward egy turisztikai bejátszást forgattak élőben reggel 6 órakor a WDBJ csatorna reggeli műsorának, amikor egyik pillanatról a másikra lövések szakították meg a programot. Ward kamerája a földre esett, de még előtte megmutatta a támadót, akiben később felismerték a televíziós csatorna egykori munkatársát, a 41 éves Vester Lee Flanagant. Parker és Ward a helyszínen életüket vesztették.

Az interjúalany, a helyi kereskedelmi hivatal vezetője, Vicki Gardner volt az egyetlen, aki túlélte a támadást. A WDBJ munkatársai a felvételekről felismerték a fegyverest, és értesítették a rendőrséget. Flanagan pár órával később felhívta az ABC News csatornát, és beismerő vallomást tett. Mobilja alapján a rendőrök lenyomozták tartózkodási helyét. Mire odaértek, a férfi megölte magát.

Flanagan, aki Bryce Williamsként vált ismertté a televíziós szakmában, számos csatornánál dolgozott, de sehol sem kedvelték érdes modora, egoista, sokszor agresszív viselkedése miatt. Amikor a WDBJ-től kirúgták, állítólag rendőri kísérettel kellett elhagynia az épületet. A férfi különösen haragudott Parkerre és Wardra. Mindkettőt rasszizmussal vádolta. Ward fel is jelentette egyszer a vezetőségnél agresszivitása miatt, de Flanagan azt vetette ellen, hogy a bőrszínével és a homoszexualitásával volt baja. Búcsúlevelében, amit a csatornához juttatott el, hangsúlyozza: mindenhol kiközösítették azért, mert fekete és meleg volt.

http://mno.hu/

Talán az utóbbi idők egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó esete az orosz újságíró és emberjogi aktivista Anna Politkovszkaja meggyilkolása volt. Politkovszkaja Vlagyimir Putyin elnök és a második csecsenföldi háború ellen szólalt fel írásaiban, illetve 2004-es, Putyin Oroszországa című könyvében is. Sokak szerint ez okozta vesztét. Soha nem hagyott fel csecsenföldi tudósításaival, annak ellenére, hogy számos életveszélyes fenyegetést kapott, és a Csecsenföldön állomásozó orosz katonaság egyszer le is tartóztatta. Meggyilkolása előtt már máskor is az életére törtek. Egy repülőút alkalmával megpróbálták megmérgezni. Időben kapott orvosi segítséget. 2006-ban, Vlagyimir Putyin születésnapján (október 10-én) azonban már nem volt ennyire szerencsés. Moszkvai otthonának liftjében agyonlőtték. 2014-ben több férfit is letartóztattak a meggyilkolásáért, de sohasem derült ki, hogy ki rendelte meg a gyilkosságot.

Homály fedi a brit Jill Dando esetét is. A BBC Crimewatch című bűnügyi oknyomozó műsorának munkatársát 1999 áprilisában lőtték le londoni otthona előtt. Dandót szó szerint kivégezték, közvetlen közelről lőtték fejbe. A nyomozás hosszú időn át nem hozott eredményt. A nő ismertsége és munkája miatt nehéz volt bármilyen konkrét nyomra bukkanni, így több mint 2500 embert hallgattak ki. Hat hónappal a gyilkosság után a szomszédságában lakó Barry George-ra terelődött a gyanú, akit már korábban is elítéltek szexuális zaklatásért. Többszöri fellebbezésére azonban felmentették, mert nem volt elég bizonyíték ellene. Azóta számos elmélet látott napvilágot. A legtöbben azt valószínűsítik, hogy egy műsora segítségével kézre kerített bűnöző állhat a megölése mögött. Idén áprilisban egy bérgyilkos állítólag azt mondta az egyik közismert brit újságírónak, hogy ismeri az elkövetőt, aki nem más, mint egy másik bérgyilkost.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »