desanyámmal a mosonmagyaróvári rendelőben várakozunk, sok a beteg, lassan telik az idő, néha kénytelen vagyok a telefont felvenni. Kollégám hív, szinte suttogva mondom el neki, minek nézzen még utána, ha a Beneš-dekrétumokról ír. De nem tudok elég halk lenni, a mellettem ülő 60-as férfi megkérdi, mivel foglalkozom… Szó szót követ, majd néhány mondat után azt mondja, akár földik is lehetnénk, mert a családja Felvidékről származik. Kiderül, a kitelepítésekről ő is tudna mesélni, hiszen édesapja családját Szímőről a háború után bevagonírozták és elindították Magyarország felé, az ismeretlenbe. Több hetes vagonélet után kerültek Mosonszolnokra, magyarként, idegenként magyarok közé. Neki már csak elmesélték a család szörnyű megpróbáltatásait, mégis küzd a könnyeivel, ahogy arról beszél, édesapja egyszer ment vissza a szülőfalujába, de az olyan fájdalmas volt, hogy soha többé nem tette ki magát a keserves élménynek. Most, hogy édesapja meghalt, ő készül a családjával Szímőre, hogy megnézze, honnan is indultak, mit is hagytak hátra annak idején a nagyszülei.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
