A Most-Híd dilemmája nem az, hogy Gyimesi kell a Szövetségnek, hanem hogy a Most-Híd már nem kell senkinek

A Most-Híd dilemmája nem az, hogy Gyimesi kell a Szövetségnek, hanem hogy a Most-Híd már nem kell senkinek

Nem akármilyen előadást láthattunk a Most-Híd platform részéről szombaton. Sólymos László és Rigó Konrád egyértelművé tették, milyen pályára akarják állítani a Szövetséget. Taktikájuk lényege egyszerű: Gyimesit kinyomni, a Magyar Fórumot benyomni, Forró Krisztiánt lenyomni. Mindezt annak érdekében, hogy egy színlelt és névleges összefogásra hivatkozva gúzsba kössék a párt konzervatív platformját. A szombati sajtótájékoztató tartalmazott egy burkolt ultimátumot is: ha a Most-Híd jóváhagyása nélkül kerül fel Gyimesi a Szövetség listájára, akkor az „a párt létét” fenyegetné, vagyis jelezték, hogy hajlandók a választások előtt néhány hónappal borítani az asztalt, amelynek köszönhetően lehetnek még egyáltalán a politikában.

Felesleges ismét elmondani, hogy stratégiai hiba volt megmenteni anno a Most-Hidat. Ez már a múlt, a helyzet adott. A vegyespárti platform azonban most újra nagyon egyértelmű üzeneteket fogalmazott meg, amelyek mellett nem lehet elmenni.

Az egyik ilyen, hogy a Most-Híd platform sajtótájékoztatónak főszereplője nem Rigó Konrád volt, hanem Sólymos László. Lehet azzal érvelni, hogy az OT-elnök Sólymos a legmagasabb poszton álló politikusuk, de mégiscsak Rigónak kellett volna platformelnökként vinnie a prímet. Persze, csak akkor, ha a Most-Híd valóban a platformizált Szövetségben képzeli el a jövőjét, ha az egykori párt strukturálisan tényleg a Szövetség részének tekinti magát és ha maga mögött hagyta annak lehetőségét, hogy önállóan politizáljon. Tudjuk, hogy nem így van, ezt minden nyilatkozatuk alátámasztja.

A másik, hogy miközben Gyimesi kiszorítására játszanak, fő célként tűzték ki az atlantista-liberális Magyar Fórum behúzását a Szövetségbe. A valódi cél természetes az, hogy felhígítsák a Szövetséget, amely jelenleg egy nagy konzervatív, és két kisebb – definiálják magukat bárhogy – liberális platformból áll, ez utóbbiak pedig már rég belekerültek a szlovák mainstream gravitációs mezőnyébe és zuhanni kezdtek.

A Magyar Fórummal egy újabb magyar közösségi érdekekkel ellentétes erő jelenne meg a Szövetségben, rossz emlékű politikusokkal. Mintha fizetnének a Most-Hídnak azért, hogy a Szövetség véletlenül se kerüljön be a parlamentbe.

Merthogy a képlet elég világos. A három párt együtt sem tudott az anno egyedülálló MKP-énál nagyobb támogatottságot szerezni a felméréseken. Magyarul: amit az összefogás szlogenje hozott volna a réven, azt a Most-Híd múltja, jelene és valószínű jövője vitte a vámon. Ezt bizonyítja a tavalyi önkormányzati választások eredménye is, ahol az MKP tarolt, a puccsra játszó Összefogás-Most-Híd duó pedig hoppon maradt.

Hírdetés

Most már nagyobb a tét, előrehozott parlamenti választások jönnek, és amit Sólymos Lászlóék terveznek, az egy progresszív puccskísérlet, amely ha sikerrel jár, akkor újabb négy év józanodás és kétséges tisztulási folyamat lesz a magyar közösség jussa parlamenti képviselet nélkül.

Az, hogy egy Most-Híd narratívájához gyanúsan illeszkedő Fórum-felmérésre hivatkozva nevezik megosztónak Gyimesit, bohózatba illő. Főleg, hogy Rigó Konrád és Sólymos László Smerrel lepaktáló politikai múltjával próbál most a liberális mennyországba bejutni, ahol minden középszerű megalkuvónak jut egy zsíros állás.

A stratégia egyszerű. Gyimesi konzervatív választókat hozhat a konyhára, az MKP platform pedig már konzervatív platform. Ha az önkormányzati választást követően egy országos választáson megint olyan eredmény születne, ami a konzervatív, közösségi politizálás sikerét mutatja, akkor letagadhatatlanná válna, hogy sem a Most-Hídra, sem az Összefogásra nincs igény. Az is kiderülne, hogy általában a szlovákiai magyar liberális politikusokra sincs szükség. Nincs az az MKP, ami ebből a helyzetből fel tudná támasztani a vegyespártot.

A megoldást csak az jelentheti, ha végletesen meggyengítik az MKP-t. A listát fel kell hígítani hűséges liberálisokkal, hogy a befutó helyeken több legyen a nem konzervatív, így csökkentve az esélyét a fenti forgatókönyv bekövetkezésének. Hogy a magyar választók érdekei mit kivánnának meg, az számukra sokadlagos.

Így valójában a Most-Híd dilemmája nem az, hogy az MKP platformnak kell-e Gyimesi vagy sem. A fő problémájuk az, hogy a Most-Híd valójában nem kell már senkinek, és mindent megtennének, hogy ez ne derüljön ki.

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »