A momentumos femcsit nem izgatja, hogy a szexuális zaklatás mellett nőfojtogatás is gazdagítja apja repertoárját

A momentumos femcsit nem izgatja, hogy a szexuális zaklatás mellett nőfojtogatás is gazdagítja apja repertoárját

Újabb érintett szólalt meg a Donáth-botrányban. Egy olyan nő férje mesélt Donáth László ügyeiről a TV2-nek, aki együtt dolgozott a volt szocialista képviselővel a harmadik kerületi szeretetotthonban. Azt mondta, hogy a szexuális zaklatás mellett erőszakot is alkalmazott kollégáival szemben a lelkész. Donáth Lászlóról kedden derült ki, hogy pozíciójával visszaélve éveken keresztül beleegyezés nélkül közeledhetett az otthonban dolgozó fiatal nőkhöz. Az evangélikus egyház elnök-püspöke is megszólalt. Azt mondta: ha bebizonyosodik a jogsértés, megteszik a szükséges lépéseket. Az M1 összeállítása.

Évek óta rettegésben tartja a szeretetotthon munkatársait a volt szocialista Donáth László. Az egyik áldozat férje a TV2-nek beszélt arról, hogy a harmadik kerületi intézetben jelenleg lelkészként dolgozó volt politikus többször is zaklatta kollégáit. A Tényeknek nyilatkozó férfi felesége végül azért tett feljelentést, mert Donáth László erőszakoskodott is vele.

“Tőle x méterre állt a lelkész úr a feleségével – mondta a férfi -, ráadásul a felesége is jelen volt, a törvényes felesége, és közölte a párommal fennhangon, hogy mi az, hogy a szentkép előtt hagyja a takarítóeszközt. Odalépett hozzá és szó szerint két kézzel, mint a filmekben látjuk, a férfi a nőt, elkezdte szorongatni a nyakát, odatolta a falnak és szorongatta a nyakát.”

A férfi szerint nem a felesége az egyetlen, aki így járt. Az otthonban szinte mindennapos volt, hogy Donáth László vállalhatatlanul viselkedett a fiatal lányokkal.

Amikor meglátták vagy meghallották a lelkész hangját a folyosón, elszaladtak és elbújtak, hogy ne kelljen vele találkozni – tette hozzá.

Ugyanerről beszélt a 888-nak egy másik áldozat is, aki szerint a lelkész minden alkalmat kihasznált, hogy kikezdjen velük. A folyosón kapta el a nőket és volt, akinek a mellét, másoknak a fenekét fogdosta.

Hírdetés

“Borzasztó volt, de senki nem mert szólni semmiért, mert ő a főnök és komoly kapcsolatai vannak. […] – fogalmazott majd hozzátette: az áldozatok most is attól tartanak, Donáth László arra fogja kihegyezni a történteket, hogy lánya, a momentumos Donáth Anna miatt támadják.

Az M1 pénteken szerette volna megtudni Donáth Annától, hogy tudott-e az édesapját érintő ügyről, és szerinte a beosztottak szexuális zaklatása összeegyeztethető-e a lelkészi hivatással. Ám a nőket érő zaklatások ellen korábban határozott kiálló momentumos EP-képviselő azzal hárította el a kérdést, hogy az nem a sajtótájékoztató témájához tartozik.

Az ügy miatt a rendőrség is vizsgálatot indított. Az M1-nek megerősítették: szexuális kényszerítés gyanúja miatt indult nyomozás.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239805&hash=7bf04d4a0f0a7da2&hd=1

Közben pénteken az Origó arról is írt, hogy az MSZP-ben korábban 16 évig országgyűlési képviselőként politizáló Donáth László lelkészként háromszor került már az evangélikus egyház bírósága elé. Mindannyiszor a felekezet értékeinek megsértése miatt indult ellene eljárás.

2015-ben a Népszavának maga beszélt arról: szinte természetesnek tartja, hogy “az evangélikus egyház elitje” elhatárolódik tőle.

Fabinyi Tamás elnök-püspök az Origónak most azt mondta: az evangélikus egyház nem partner sem az elkövetett bűnök fedezésében, sem a felelőtlen vádaskodásban. Ugyanakkor hozzátette: a botrány kirobbanása után beszélt Donáth Lászlóval, aki tagadta a vádakat, ám ha bebizonyosodik a jogsértés, megteszik a szükséges egyházjogi lépéseket.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »